Mária
-6 °C
-2 °C

Öt százalék alatti infláció Bulgáriában

MTI
2002.01.10. 14:39
Bulgáriában decemberben 4,8 százalékos volt a fogyasztóiár-infláció tizenkét hónapra, sokkal kisebb, mint a 2000. decemberi 11,3 százalék. A jelentős csökkenés dacára a decemberi adat meghaladta a kormány 4,5 százalékos célszámát. A bolgár statisztikai hivatal az előirányzatot meghaladó inflációt annak tulajdonítja, hogy az egészségügyi szolgáltatások 24,2 százalékkal drágultak 2000. decemberhez képest, és a távközlési szolgáltatások árai is 11,3 százalékkal emelkedtek. A bolgár kormány, egyetértésben a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), eredetileg 3,5 százalékos inflációt jelzett az év végére, de később - főként az olajárak emelkedése miatt - ezt 4,5 százalékra emelték. A csütörtökön nyilvánosságra hozott adatokból kitűnik, hogy decemberben a fogyasztói árak 0,6 százalékkal emelkedtek novemberhez képest, az élelmiszerárak 2,5 százalékos növekedése, az élelmiszereken kívüli termékek árainak változatlansága és a szolgáltatások árainak 1,8 százalékos csökkenése miatt. Az idei év végére a bolgár kormány és az IMF 3,5 százalékos inflációs célt tűzött ki, de a pénzügyminiszter-helyettes szerint a fogyasztói árak emelkedésének éves üteme meghaladhatja a 4 százalékot is, s elérheti a 2001-es szintet. Bulgária 1999 óta az euróhoz köti a leva árfolyamát, a pénzkibocsátást pedig a devizatartalékhoz.