Árpád
-2 °C
9 °C

A németek utaznak a legtöbbet

MTI
2002.01.22. 16:10
A német gazdaság lassulása ellenére továbbra is a németek utaznak a legtöbbet külföldre. A Dresdner Bank összesítése szerint a német turisták és üzleti utazók tavaly összesen 53,5 milliárd eurót adtak ki utazásra, ami az előző évhez képest 2,5 százalékos növekedés. Az idei évre a közgazdászok a német utazási kiadások mérsékelt emelkedésével számolnak: 2-3 százalékos növekedéssel, legfeljebb 55 milliárd euróra. Szakértők szerint sok múlik majd azon, hogy a világpolitikai helyzet hogyan alakul, és az Egyesült Államokban megindul-e az élénkülés. Az úticélok és a közlekedési eszközök kedveltségi sorrendjében mindenképpen átrendeződéssel lehet számolni, s ebből a németországi belső turizmus, illetve a személygépkocsival elérhető célpontok húzhatnak hasznot. A németek legkedveltebb külföldi úticélja tavaly Olaszország volt, amely az első helyről Spanyolországot szorította ki. A 2000-ben a német turisták számát tekintve rendkívüli növekedést mutató Törökország tavaly már csak a 10. helyen állt a tíz legfontosabb úticél sorában.