Tavaly év végén 840 ezer vállalkozás működött Magyarországon

MTI
2002.02.08. 11:14
A működő vállalkozások száma 2001-ben 79 ezerrel nőtt, az év végén 840.575 vállalkozás tevékenykedett Magyarországon - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-vel.

A tavalyi emelkedés mintegy 49 százalékát az egyéni, 51 százalékát pedig a társas vállalkozások számának növekedése adta.

A működő gazdasági szervezetek száma tavaly év végén 923.571 volt, a működő társas vállalkozásoké pedig 371.778. A működő egyéni vállalkozások száma 2001. december 31-én 468.797-et ért el.

A KSH jelentése szerint kiemelkedő volt az ingatlanügyek, gazdasági szolgáltatás illetve az építőipar nemzetgazdasági ágba tartozó vállalkozások számának gyarapodása, az előbbi 41.000-rel, az utóbbi pedig 6,5 ezerrel nőtt. E két ágazatba tartozók számának emelkedése jelentette az összes változás mintegy 60 százalékát.

A legtöbb vállalkozás változatlanul az ingatlanügyek, gazdasági szolgáltatás területen működik, szám szerint 246.000, illetve a kereskedelem, javítás ágazatokban tevékenykedik, mégpedig 198.000. A működő vállalkozásokon belül e két ágazatba tartozó cégek együttes aránya december végén megközelítette az 53 százalékot.

Tavaly december végén a működő vállalkozások 9,9 százaléka az iparba, 8,7 százaléka az építőiparba, 6,3 százaléka az egyéb közösségi és személyi szolgáltatásba tartozott, míg a szállítás, posta, távközlés ágazatban 5,2 százalékuk, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazatban 4,9 százalékuk tevékenykedett.

Mezőgazdasági tevékenységet a működő vállalkozások mindössze 4,5 százaléka végzett, a fennmaradó 7,6 százalékból az egészségügy, szociális ellátás 2,7 százalékkal, a pénzügyi tevékenység 2,5 százalékkal, az oktatás 2,3 százalékkal részesedett.

A működő egyéni vállalkozások száma 2001-ben közel 39.000-rel nőtt, ennek kétharmada, 26.000 új cég az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás nemzetgazdasági ágban tevékenykedett.

A legtöbb egyéni vállalkozást számláló gazdasági ág az elmúlt évben az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás lett, ennek részesedése a cégek számából az év eleji 23 százalékról 26,6 százalékra emelkedett.

A költségvetési és társadalombiztosítási szervezetek száma 15.615-re emelkedett az év eleji 15.436-ról 2001-ben, míg az elmúlt év végén 67.153 nonprofit szervezet működött az országban, szemben az év eleji 65.335-tel.