Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Megszűnik és régi nevén feltámad az Olympic Airways

MTI
2002.02.22. 12:06
Megszűnik, de régi nevén újjáéled a vezető görög légitársaság, az Olympic Airways(OA). Az ország kormánya csütörtökön jelentette be, hogy a menthetetlen, súlyos adóságokkal terhelt Olympic-et felszámolják, de létrehoznak egy másik légitársaságot, amely a tervek szerint felerészt magántulajdonban lesz.

A svájci és a belga légitársaság átalakulásának mintáját szeretnék tehát követni - írja az AFP francia hírügynökség. Ez azt is jelenti, hogy a társaság jelenlegi alkalmazottjai közül sokaktól megválnak, ezek száma elérheti a kétezret.

Az OA helyén két társaság áll majd fel, az egyik viseli tovább a nevét és nagyjából az eddigi viszonylatokat szolgálja majd ki, míg a másik társaság a belföldi és régióbeli utazásokat bonyolítja majd le.

Az OA saját fennmaradása érdekében még legértékesebb aktívájától, egy New York-i ingatlantól - is megvált. Adósságai azonban napról-napra duzzadnak.

A társaságot még Onassis alapította, majd 1975-ben államosították. Az állam nem adná teljesen vissza a magántőkének, mivel már most jelezte, hogy 49 százalékos részre igényt tart, egyelőre az OA passzíváit is magára vállalja.

A magánbefektetőket a CSFB befektetési bank kereste már egy éve, de senki nem jelentkezett vevőnek a tönkrement légitársaságra.