Felújítási hitelt kínál májustól az OTP

Index
2002.04.12. 16:30
Az OTP Bankcsoport májustól új hitellehetőséget kínál a lakásukat felújítani szándékozóknak - közölte sajtóközleményében Lantos Csaba, az OTP Bank Rt. vezérigazgató-helyettese.

A "Felújítási Hitel" a banknak az OTP Lakás-takarékpénztárral közösen nyújtott terméke. Az új konstrukciónak köszönhetően az OTP olyan felújítási célokra is kedvezményes kamatozású kölcsönt nyújt, amelyekre korábban nem lehetett igényelni, például festésre, parkettázásra.

A hitel valamennyi felújítási munkára igényelhető, ám a munkák elvégzését utólag számlával kell igazolni. A kölcsön folyósításának feltétele, hogy az ügyfél előtakarékossági szerződést kössön az OTP lakás-takarékpénztárával és három hónapos befizetési kötelezettségét teljesítse. A kölcsönöket az OTP Bank saját forrásból és évi, fix 13,5 százalékos kamat mellett folyósítja.

A minimálisan igényelhető hitel 100 ezer forint, a kölcsön maximuma pedig 2 millió 270 ezer forint. A maximális futamidő 55 hónap.

Lantos Csaba megerősítette, hogy az OTP Bankcsoport egyéb, kedvezményes kamatozású lakáshiteleinek feltételei a jövőben is csak az ügyfél terheinek csökkenése irányában változnak.

Az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank 2002. április 11-étől konzorciális formában is nyújtja a Forrás hiteleket. A 2000. évi feltételű már megkötött lakáshitel-szerződéseket az érintettek módosíthatják a konzorciális szerződésen alapuló Forrás hitel feltételei szerint. Ez azt jelenti, hogy a még fennálló tartozás a kedvezőbb kondíciók szerint fizethető vissza.

Az OTP Bankcsoport Forrás hitel konstrukciói körében április 11-étől lehetőség van arra, hogy az ügyfelek választásuk szerint a hitel futamidejének első tíz évében csak a hiteldíjat fizessék meg, és a türelmi idő letelte után kezdjék meg a hitelek egyenletes törlesztését.