Nem nőtt a brit GDP

MTI
2002.05.24. 12:22
Nagy-Britanniában a GDP stagnált az első negyedévben, csakúgy, mint a tavalyi utolsó negyedévben - közölték pénteken a brit statisztikai hivatalban első módosításként. A korábbi előzetes adat 0,1 százalékos negyedéves GDP-növekedésről szólt. A brit ipar az első negyedévben 1,5 százalékkal kevesebbet termelt, mint az előző negyedévben és 5,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi teljesítményétől. Ezen belül a feldolgozóipar teljesítménye 1,5 százalékkal, illetve 6,5 százalékkal gyengült, a pénteki közlés szerint.