Kínában leállították az állami cégek részvényeladási programját

MTI
2002.06.24. 10:33
Kína ügy döntött, hogy feladja azt a sokat vitatott tervét, miszerint jelentős kormányzati tulajdonrészeket ad el hazai értékpiacokon a már tőzsdére bevezetett cégekből. Tavaly év közepén a tőzsdére bevezetett állami cégek jelentős részesedéseinek az eladását engedélyezte a oénzügyminisztérium és bár a kormány októberben felfüggesztette a programot, a befektetőknek arra a félelmére, hogy elárasztják a piacokat az új részvények, az árfolyamok összesen 30 százalékkal, július és október között mintegy 25 százalékkal estek. A kínai értékpapír-piacon bevezetett cégek 500 milliárd dollárra becsült piaci tőkeértének kétharmada állami cégekre jut. A Dow Jones által idézett elemzők szerint a befektetők piacerősítő intézkedésként értékelik majd a vasárnapi döntést, és hétfői tőzsdenyitáskor drágulnak majd a részvényárak.