Bontják a Guinness-rekorder magasházat

2013.10.17. 17:50

A hatóság eljárást indított a pécsi magasház épületének ügyében – írja a Bama.hu

Az épület tulajdonosát már korábban is kötelezték a balesetveszélyes állapotok megszüntetésére. Egy későbbi igazságügyi szakértői vélemény adta meg azonban a végső lökést: felhívta a figyelmet az életveszélyes állapotokra, és javasolta az épület teljes lebontását. A magasház szomszédságában lévő épületek tulajdonosait, illetve lakóit már tájékoztatták, beletekinthetnek az ügyben keletkezett iratokba, és nyilatkozattételi jogukkal is élhetnek. 

A bontás tényét a tulajdonos La Torre 2008 Kft. is elfogadta, és együttműködik a hatóságokkal. 

A pécsi magasház Guinness-rekorder, Közép-Európa legmagasabb lakatlan épülete. Az 1976-ban készült, 84 méter magas épületet 1989-ben ürítették ki, amikor az építmény az acélszerkezet korróziója miatt életveszélyessé vált. Pécsnek 24 éves problémája a magasház: azóta veszik elő újra és újra a lakatlan épület megoldásának tervét, a hasznosítására több elképzelés is született a luxusszállodától a kollégiumig. Két éve önkormányzati és állami hivataloknak helyet adó irodaházakat terveztek a helyére. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

március 24., 14:03

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

március 24., 11:44

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.

6 órája

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Nagy Márton üzent a döntés után.

március 25., 07:21

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.

március 25., 10:35

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

2 órája

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

15 perce

  • Címlapon
Szijjártó Péter a Pride-ot tiltó jogszabály elleni tiltakozásról: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna

Szijjártó Péter a Pride-ot tiltó jogszabály elleni tiltakozásról: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna

A tárcavezető szerint majd az Országgyűlés eldönti, mi a jó Magyarországnak, és mi nem.

39 perce