Kibővítené a kormány a lakásáfa-csökkentést

D KOS20151117017
2015.12.15. 13:09

A kormány szerdán arról dönthet, hogy a magánépítkezők visszaigényelhessék a bemutatott számlák alapján a 27 százalék és 5 százalék közötti áfatartalmat 5 millió forintig a következő négy évben - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.

Sok pénzről van szó

Példaként elmondta, egy 20 milliós ház építésénél a 27 százalékos áfa 5 millió 400 ezer forintot tesz ki, míg 5 százalékos kulccsal a forgalmiadó-költség csak 1 millió forint. A 4 millió 400 ezer forintos áfakülönbözetet az építő magánszemély visszaigényelhetné ezt támogatásként.

Bár a technikáról még végleges döntés nem született Varga azt tartaná a legkényelmesebbnek, ha a számlákat a bankokban nyújthatnák be a kedvezményezettek, és a kincstár a banknál vezetett számlára utalná a támogatást. De számításba jöhet még az adóhivatal és a kincstár is, a kormány is arra törekszik, hogy a legegyszerűbb megoldást biztosítsa.

A számlák összegyűjtése egyértelműen fehéríti ezt az ágazatot, az 5 milliós határt pedig éppen a "számlagyárak beindulása" ellen határozzák meg.

Ragaszkodnak a nullszaldóhoz

"Mi úgy számolunk, ha az évi 8000-9000 épített ingatlanszámtól el tudunk mozdulni, ha ez megmozdítja a lakásépítési piacot, akkor ennek a szaldója költségvetési szempontból nulla lehet. Arra van szükség, hogy a több mint negyvenezres érdeklődői kör tapasztalata alapján megnézzük, hol érdemes még a csokon nyitni, de mi azt szeretnénk támogatni, hogy a gyermeket vállalók, a több gyermeket nevelők és a saját új ingatlant építők kapjanak nagyobb lehetőséget." 

A felújításokat is bevonhatják a kedvezményes körbe

A felújítások lehetséges áfakedvezményét firtató kérdésre a miniszter azt válaszolta, hogy vizsgálják ennek hosszú távú lehetőségét is, hiszen szükség van a felújításokra, korszerűsítésekre tekintettel a hazai lakásállomány minőségére, de most "egyszerre csak egy lépést lehet megtenni".

A parlament kedden tárgyalja azt a javaslatot, amely alapján a jövő év első napjától 2019. végéig a jelenlegi 27 százalék helyett 5 százalék lehet az új építésű lakóingatlanok értékesítésénél az áfa.

A kedvezmény olyan, többlakásos lakóingatlanban kialakítandó vagy kialakított lakásokra vonatkozik, amelyek hasznos alapterülete nem haladja meg a 150 négyzetmétert, illetve az olyan egylakásos lakóingatlanokra, amelyek hasznos alapterülete legfeljebb 300 négyzetméter.

Esni fognak az árak

A tervezett áfcsökkentés jövőre akár 5-8 százalékos árcsökkenést is generálna az újlakás piacon az Otthon Centrum szerint. 

A cég összeszedte, hogy az ÁFA csökkentés teljes összege miért nem jelenik majd meg az újépítésű lakások árának csökkenésében.

A lakás bruttó árára vetítve 17 százalékos összeg több részre fog oszlani. A pénz nagyjából harmadát-felét tudják a fejlesztők a profit növelésére használni, amivel a megtérülési számítások átfordulhatnak a pozitív tartományba. A projektek elindulásával az építési telkek iránt is megnövekedhet a kereslet, így a felszabaduló összeg egy részét a magasabb telekárak kötik majd le. Az építési kapacitások telítődése esetén az építési költségek is nőhetnek majd, bár ez inkább 2017-ben várható. A fennmaradó rész jelenhet meg az újépítésű lakások árának csökkenésében, ez lehet az a bizonyos 5-8 százalék. 

Az  áfacsökkentés a használtlakásoknál is éreztetni fogja a hatását, hiszen a sok piacra dobott újlakás keresletet von el innen, ami érezhető lesz az árakban is.