A bank esernyőjétől az epres kártyáig - avagy mit is kínálnak a bankok (II. rész)

Szép, szép, hogy a polgár alaposan hasonlítgassa össze a bankok kamatait, számlavezetési és egyéb dí jait, kondícióit, de lássuk be, ezt a munkát a legtöbb embernek nincsen ideje vagy kedve elvégezni. Valószínűleg a legtöbben úgy vannak ezzel, mint a fodrásszal vagy a cipésszel - legyen közel, végezzen jó munkát, és lehetőleg ne kérjen többet, mint a szomszéd utcában levő. Ha még néhány mosolyt vagy jó szót is kap az ember, és készségesen, türelmesen válaszolgatnak a kérdéseire, akkor esetleg még egy százassal drágább is lehet.

Különösen azoknál van ez így, akiknek a banki kapcsolata kimerül abban, hogy a fizetését számlára utalják, majd elseje körül rohan az első automatához, hogy legalább egy részét felvegye. Náluk az átlagos éves számlaegyenleg - a számlán levő pénzek éves átlagösszege - jó, ha a 100 ezer forintot elérheti, így aztán aligha érdemes sokat mászkálni azért, hogy 1-2 százalékkal, azaz évente 1-2 ezer forinttal magasabb kamatot kapjanak. Főleg, hogy a kamatok is változnak év közben, és többnyire nem minden banknál egyformán...

Ennél az ügyfélcsoportnál érdemesebb inkább a díjakat, jutalékokat áttekinteni, amit a számlavezetésért, meg azért a havi pár pénzfelvételért, esetleg közüzemi átutalásért kérnek. Ezek a tételek már komolyabbak lehetnek. Mivel sok díj fix, ezek viszonylagosan annál kevésbé terhelik az ügyfelet, minél nagyobb összegeket tart a bankban. A nagyobb pénzűeknek tehát inkább a százalékban megadott költségekre érdemes figyelni. (A díj, jutalék és költség fogalma között az ügyfél szempontjából esetünkben nincsen érdemi különbség: mindegyiket ő fizeti, akárhogy nevezik is.)

Ügyfélcsalogató hétköznapi trükkök

A lakosságot, kisvállalkozókat megcélzó pénzintézetek egyik legjobb ügyfélfogó "trükkje" az, hogy: vannak, mégpedig minél több helyen. A legtöbb ügyfél utál (pénz)ügyeket intézni, és főleg ehhez még sokat utazni is, így hát sokszor azt választja, ami közel van. Ki szeretne átutazni a fél fővároson, vagy elmenni Veszprémből Pápára csak azért, mert amott egy százalékkal magasabb kamatot ígérnek? Ez a legtöbb ember számára már csak legalább milliós összegeknél éri meg. A könnyű elérhetőség előnyét a nagy lakossági pénzintézetektől aligha lehet elvitatni, és cserébe azt is érdemes nekik megbocsátani, ha kevesebb kamatot ígérnek versenytársaiknál. Az is nagy előny, ha pénzkiadó automatákból és egyéb kártyaelfogadó helyekből széles hálózatot épített ki a pénzintézet, hiszen a saját automatából történő kivét a bankok gyakorlata szerint többnyire jóval olcsóbb.

Trükknek szintén aligha nevezhető, hogy a pénzintézetekben ma már nagyon más kép fogadja az ügyfeleket, mint 10-15 évvel ezelőtt. Az épületek megszépültek kívül-belül, a sorszámosztó automaták a legtöbb helyen már feleslegessé teszik egymás hátának bámulását, és legalább a várakozók egy részének kényelmes fotel jut. Jó esetben a banki alkalmazottak is sokat tanultak, és felkészültebben válaszolgatják meg az ügyfelek kérdéseit az egyre bonyolultabb hazai pénzügyi termékekkel kapcsolatban. (Idetartozik azonban egy veszélyforrás is: előfordulhat, hogy a banki alkalmazottakat a bankvezetés terveinek megfelelően elsősorban egy bizonyos megtakarítási forma propagálására biztatják felülről. Így az ügyfélnek méginkább érdemes többféle ajánlatot meghallgatnia.)

A bankok egy része már olyan reklámeszközöket vet be, amik túlmutatnak a pénzügyek keretein. Egyes akciók során esernyőt, hajszárítót ajándékoztak az ügyfeleknek, másutt koncertjegyek, CD-lemezek, külföldi utazás kisorsolása dívik, vagy a bankkártyákat díszítik szebbnél szebb grafikai elemekkel a gyümölcsöktől a régi római pénzérmékig. Az ügyfél ettől úgy érezheti, hogy ő tényleg fontos, hogy kap valami ajándékot ingyen, persze ha belegondol, remélhetőleg tudja, hogy az ajándékok árát rajta (is) be szeretné hozni valahol az ajándékozó. Ajánlatos tehát ilyenkor is pontosan felmérni az egyéb feltételeket, mi is van az ajándékok mögött, és azoktól függetlenül döntést hozni. Lehet, hogy a többi kondíció miatt több is vész, mint az ajándék értéke, de az is lehet, hogy az ajándék valóban egy kedves pluszt jelent.

Bankcsőd esetét kivéve?

Már ment tönkre a rendszerváltás óta bank Magyarországon, nem is egy - még többet konszolidált, azaz kisegített, feltőkésített az állam -, és nem mondhatjuk azt, hogy a következő ötven évben ez egyszer sem fog megtörténni. Hogyan állunk hát akkor, kerek perec, a biztonság kérdésével? Veszélyben van a pénzünk a bankoknál, vagy sem? Amint azt sorozatunk második - honlapunkon változatlanul olvasható - részében is említettük, a bankbetéteket az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) védi, betétesenként és bankonként jelenleg egymillió forintig. Ez a határ januártól 3, várhatóan májustól (az EU-csatlakozástól) pedig 8 millió forintig emelkedik, ugyanakkor 10 százalékos önrészt is bevezetnek. Az OBA kifizetési kötelezettségeire az állam is garanciát vállal, így azt mondhatjuk, hogy a biztosított bankbetétek szinte az állampapírral megegyező, igen nagy biztonságú befektetések. Az OBA egyébként gyakorlatilag minden bankbetétre vonatkozik, sőt egyes banki kibocsátású kötvényekre is. (Lásd az OBA honlapját a www.oba.hu oldalon.)

Mit tehet az a szerencsés vagy szorgalmas ember, akinek több pénze van, mint az OBA-határ, és nagy biztonságra törekszik? Nyilván megoszthatja a pénzét több bank között, bár ez munkaigényes feladat, illetve sokmilliós tételeknél érdemes lehet állampapírt vásárolnia (amiről még később lesz szó).

Aki pedig nem ezt teszi, az rettegjen, ha egymillió forintnál több pénzt tart bankban? Erről sincsen feltétlenül szó. A bankokat számos jogszabály kényszeríti arra, hogy biztonságosan működjenek. Nem vállalhatnak aránytalanul nagy kockázatot egy-egy cég meghitelezésénél, betéteseik pénzének egy részét a jegybanknál (a Magyar Nemzeti Banknál) tartalékként kell elhelyezniük, és még hosszasan sorolhatnánk. Bár előfordulnak csődök, ezek ritkák.

Sőt, megkockáztatjuk, hogy egy-egy nagyobb bankot az állam sem hagyna veszendőbe menni. Ez ugyanis egyrészt nagyon megingatná az emberek bizalmát a pénzügyi szektorban, és az ijedt betétesek pénzmenekítése nyomán esetleg a többi bank, az egész pénzügyi-gazdasági rendszer is veszélybe kerülhetne. Másrészt, ha egy nagy bankban sok vállalat pénze ragadna bent, az az egész gazdaságban csődhullámot indítana el, a pórul járt cég nem tudna fizetni üzlettársainak, azok megint másoknak, és így tovább. (Ezért konszolidált, azaz tőkésített fel az állam számos megroggyant bankot a kilencvenes években százmilliárdos nagyságrendű költséggel.)

Aki betét, aki nem...

Miután így megnyugtattuk a kedves olvasót, hadd fertőzzük meg mindjárt egy kis egészséges gyanakvással is. Arról volt szó, hogy a bankbetét mily szörnyű biztonságos, ha azt az OBA biztosítja. Rendben. Node, mi az a bankbetét, és mi nem? Számos esetben a betét egyértelműen az, mint a folyószámla vagy a lekötött betét. Találkozik azután az ember egy sor olyan dologgal, amit másképp hívnak, mégis mind teljes mértékben betétnek számít: takaréklevél, értéklevél, kamatjegy, betétjegy, takarékszelvény, betétszelvény, értékjegy... szinte biztos, hogy kihagytunk valamit. Ezeket nevezik banki papíroknak vagy banki értékpapíroknak is, de lényegében betétek, csak néhány szempontból értékpapírszerűen viselkednek. Hasonlóképpen kamatoznak, mint a lekötött betétek, csak néha bonyolultabb - például sávos - rendszerben. Egy ideje az OBA hatálya alá tartoznak a bankok által kibocsátott kötvények és letéti jegyek is, annak ellenére, hogy azok minden szempontból az értékpapírok kategóriájába tartoznak. Így ezekkel sincsen probléma.

Akkor mivel van? Például lassan tíz évvel ezelőtt a - csődbe ment - Reálbank csinált olyat, hogy saját részvényeit eladta az ügyfeleknek, majd - előzetesen rögzített feltételekkel - határidőre visszavásárolta azokat magasabb áron. A két ár különbözete a kamatot helyettesítette, az ügylet mégsem számít egyértelműen betétnek. Volt is ebből probléma, mikor a bank már nem tudott fizetni, a részvénytulajdonosok a felszámolás során hátrányba kerültek a betétesekkel szemben. Amint a példa is mutatja, lehetnek olyan - egyébként előnyösnek ható - pénzügyi újítások, amelyekkel nem árt az óvatosság. Hogy mi is tartozik az OBA hatálya alá, azt a bankban is érdemes megérdeklődni, de bármilyen kétséges esetben inkább forduljunk a PSZÁF ügyfélszolgálatához, esetleg magához az OBA-hoz.

A bankok számos olyan pénzügyi terméket is árulnak, amelyek egyértelműen nem tartoznak az OBA hatálya alá. Ilyenek a különböző életbiztosítások, nyugdíjpénztári tagságok, befektetési jegyek, jelzáloglevelek, vállalatok kötvényei, sőt sok helyütt tőzsdei részvényeket is lehet vásárolni. (A felsoroltakat neveztük sorozatunk harmadik részében értékpapíroknak, illetve kollektív befektetési formáknak.) Némelyik az OBA hiányának ellenére igen biztonságosnak számít, némelyik nem, de ezekről a későbbiekben még sok szó fog esni.

Ahol a 42 százalék alig 26

Történt egyszer, sok-sok évvel ezelőtt, hogy egy Globex Holding nevű cég kötvényt bocsátott ki, 42 százalékos kamattal. Ez a szám messziről virított is a plakátokon, az viszont már sokkal kevésbé, hogy ez másfél évre értendő, és éves szintre átszámítva évi 26 százaléknak felel meg. A hasonló esetek kivédésére hozták létre az Egységesített Betéti Kamatláb Mutatót (EBKM), az Egységesített Értékpapír Hozam Mutatót (EHM) és a Teljes Hiteldíj Mutatót (THM), és tették kötelezővé a feltüntetésüket a reklámokon és a kondíciós listákon. Ahogy nevük is mutatja, az első a betétek tényleges hozamára, a második a fix kamatozású értékpapírok (jórészt kötvények, kincstárjegyek) hozamára, a harmadik a hitelek valódi "hozamára", azaz inkább terhére hivatott felhívni az ügyfelek figyelmét. Mind egyazon elven működnek: éves szintre számolják át a különböző befektetések, hitelek hozamát, terhét. A számítás figyelembe veszi az éven belüli újrabefektetés lehetőségét is. Céljuk az egyes termékek összehasonlításának megkönnyítése, nyilván a magasabb betétikamat-mutató magasabb hozamot jelent, a magasabb hiteldíj-mutató magasabb hitelterhet.

A gyakorlatban ma az EBKM általában nem tér el számottevően a névleges kamattól. A leggyakrabban az ügyfelek a hiteldíjmutatónak vehetik nagy hasznát: sok, névleg 10-15 százalékos kamatozású hitelről derül ki, hogy valójában évi 20-50 százalékos terhet jelentenek. A nagy különbség oka általában főleg a kezelési vagy egyéb költségekben rejlik, amelyeket ez a mutató szerencsére figyelembe vesz.

THM-ügyben a csúcstartó egyébként valószínűleg a Provident nevű cég, amely házhoz menő ügynökönön keresztül ad rövid távú és kisebb összegű kölcsönöket a rászorulóknak. Itt a THM nemrég - nem tévedés - 227-438 százalék között volt, ami azt jelenti, hogy itt hitelt felvenni olyan, mintha egy kerek év alatt az eredeti kölcsön 2-4-szeresét kellene visszafizetnünk.