Vagy értékes, vagy nem, vagy papír, vagy nem - az értékpapírok II.

Vár, mozdony, szökőkút, ragadozómadár, gőzhajó, középkori vadászjelenet - ezek nem egy képzőművészeti kiállítás anyagából valók, hanem régi és ma is érvényes hazai részvényeket díszítenek. Valamikor az értékpapírok világa szó szerinti értelemben is nagyon színes volt: mindegyiket papírra nyomtatták, a bankjegyekhez hasonló biztonsági elemekkel, és a magukra valamit is adó cégek nagyon szép grafikai kidolgozást rendeltek meg.

Aztán ide is betört a számítógépek korszaka, és a (nyilvános) értékpapírok egyre nagyobb része ma már nem is lát nyomdagépet. Hasonlóan ahhoz, amikor a pénzünk bankszámlán van, átutalással fizetünk, kártyát használunk, a készpénzhelyettesítők mellett kitalálták az értékpapír-helyettesítő módszereket is. Hiszen a papír megsérülhet, elveszhet, kinyomtatása, kezelése felettébb költséges (nomeg útja az aktatáskában például amúgy bűnügyileg nehezebben ellenőrizhető, mint a számlamozgások).

A papírtalanítás első foka az, amikor az értékpapírok változatlanul léteznek kinyomtatott formában, ám a pénzügyi szféra egyre kevésbé ösztönzi, díjaival szinte bünteti, hogy ezeket fel is vegyük. Mint ahogy némely bankban is olcsóbb lehet az átutalás, mint a készpénzfelvétel. Az értékpapírok többségét így széfekben őrizték (elsősorban a Központi Elszámolóház és Értéktár Rt.-nél), forgalmukat pedig értékpapírszámlákon vezették át egyik befektetőtől a másikig, de ha valaki akarta, ki is kérhette (részben kérheti ma is, de nagyon drágán). Később egyes értékpapírokat ugyan kinyomtattak, de csak egyetlen, összevont címletben, és kimondták, hogy aki törvény adta jogával élve haza akarja vinni az őt megillető címleteket, az fizesse ki a címletfelváltás, azaz nyomtatás költségeit, általában több tízezer forintot. (Ez az immobilizáció.)

Végül a jogszabályok még egy lapáttal rátettek erre: bevezették a dematerializált értékpapír fogalmát, ami azt jelenti, hogy az értékpapír végképp nem is létezik kinyomtatva, csak szerződések és számlanyilvántartások formájában hozzák létre. Ettől ugyanúgy értékpapír marad, ugyanúgy forgatható, csak fizikailiag nem fogható meg. Létezik, de már csak számlákon, ezek közötti mozgatását transzferálásnak vagy - házon belül - átírásnak hívják.

Ma még mind a három verzió párhozamosan él a hazai piacon, de az újabb jogszabályok a nyilvános értékpapíroknál a dematerializált papírokra való fokozatos áttérést írják elő.

Fából vaskarika-értékpapírok

Tehát a papír ma már egyre ritkábban papír, de attól még igen színes lehet. Amint említettük, két fő csoportjuk a hitelviszonyt megtestesítő (kölcsönjellegű, kötvényszerű), és a tulajdonjogot megtestesítő értékpapírok. Ezek természetesen sokban különböznek egymástól abban, ki bocsátja ki azokat, hiszen nem mindegy, hogy az Egyesült Kirányságnak adunk kölcsön pénzt, vagy a Tóth és Tsa. Kazánkovács és Nőgyógyászati Részvénytársaságnak.

Egy egyszerű kötvényből is ezerfélét lehet azonban csinálni, ha különböző jogokat csatolnak hozzá. Így van többféle olyan kötvény, amelyik nem fizet kamatot. A diszkont kincstárjegyek és egyéb diszkontkötvények csak az eredeti névértéket fizetik vissza, de alacsonyabb áron kaphatók, így a kamat helyett árfolyamnyereség keletkezik. (Kincstárjegynek nevezik az egy évnél nem hoszabb államkötvényeket.)

De van olyan kötvény is, amelyet névértéken adnak és névértéken váltanak vissza, csakhogy valamilyen különleges előjogot adnak hozzá, például azt, hogy tulajdonosa valamikor egy meghatározott árfolyamon részvényre válthatja, részvényt jegyezhet mellé. Ekkor a kamat helyett a részvénytől várt árfolyamnyereség adja a kötvény vásárlójának hasznát.

A részvényre váltható kötvények mellett ráadásul van olyan részvény is, amely viszont kamatot fizet, ez a kamatozó részvény. Meg olyan is, amelyik ugyan osztalékot fizet a társaság nyereségéből, de az évente fix. Ez már veszélyesebb, mert a kamat mindig esedékes, még kamatozó részvénynél is, az osztalék azonban nem jár, ha a cég veszteséges, tehát az osztalék itt inkább vagy fix, vagy nulla.

A változó kamatozású kötvények világában is sok érdekesség létezik, hogy csak egy-két példát említsünk. Normál esetben ezek kamatát valamilyen ismert kötvénypiaci mutatóhoz, kamatlábhoz igazítják, például kincstárjegyek aktuális hozamához vagy banki kamatokhoz. Van azután olyan, amelyik kamata - a részvények osztalékához hasonlóan - valamilyen rendszer szerint a kibocsátó társaság nyereségétől, annak mértékétől függ. Ezeket az enyhén részvényszerű kötvényeket sokszor dolgozók, menedzserek, tulajdonosok premizálására szokták használni, gyakran adóügyi megfontolásokból is. (A kötvénykamat ugyanis a vállalatnak költség, az osztalékot viszont az adózott nyereségből lehet csak fizetni.)

Egy másik találmány a részvényekhez, részvényindexekhez kötött kamatú kötvény (illetve vannak hasonló konstrukciójú befektetési jegyek is). Ekkor a tőke visszafizetését a kibocsátó garantálja, mint minden kötvénynél, a kamat viszont a részvénypiac teljesítményétől függ. Egy újabb fából vaskarika: bár a tőzsdei árfolyamok igen változékonyak, és sok veszteség lehetőségét magukban rejtik, a befektető mégis ígéretet kapott legalább eredeti tőkéje visszafizetésére. (Ezt a kibocsátó különböző kockázatcsökkentő, fedezeti üzletek megkötésével tudja vállalni, amelyek azonban költségesek, így a részvénypiaci nyereség általában korlátozott.) A pénzügyi szakemberek találékonysága határtalan.

A pénz demokráciája

Még egy érdekesség a részvények világából. A részvénytársaság alapvetően demokratikusnak látszó szerveződés: a "tagok", a részvényesek az eredeti elv szerint befizetésük, hozzájárulásuk arányában részesednek a cég vagyonából, nyereségéből, amit a részvénytulajdonuk igazol. (Nemcsak az alapítók, hanem a részvény aktuális tulajdonosa is.) Így a részvénytársaságban, mint egy demokratikus közösségben, mindenkinek van egy szavazata minden darab részvénye után. Ez azonban - ellentétben a parlamenti választásoknál - nem az egy fő-egy szavazat elve, hanem a pénz demokráciája: sok pénz, sok részvény = sok szavazat_ Sokan erre életük első közgyűlésén döbbennek rá.

Hogy még bonyolultabb legyen, egy-egy társaságon belül sem mindig egységes a szavazati- és osztalékjogok rendszere, a részvénytulajdonosok ettől az alapszabályban eltérhetnek. Így vannak osztalékelsőbbségi részvények, amelyek a többinél magasabb vagy fix osztalékra jogosítanak, de ugyanígy vannak szavazatelsőbbségi részvények, sőt nem szavazó részvények is. Például egyes részvényekhez nem egy szavazat kapcsolódhat darabonként, hanem akárhány is, ha a cég alapszabálya úgy rendelkezik. Ez például lehetővé teszi a kispénzű nagytulajdonosnak - pl. alapító, szakmai befektető -, hogy kevesebb befektetéssel is irányítsa a társaságot. Extrém esetben azonban - ha ez a tulajdonos nem nézi kellőképpen a többiek érdekeit - ez a többi részvény leértékelődéséhez is vezethet...

Amint ebből is látszik, az értékpapírok értéke attól is függ, milyen jogok kapcsolódnak hozzájuk, és ez szinte minden papírnál más-más lehet. Lényegében egyfajta megegyezés, szerződés kérdése a felek, az értékpapír kibocsátója és mindenkori vásárlójuk között. És ugyan ki nem tartaná forntosnak megismerni a rá vonatkozó, őt érintő szerződést? Mi a tanulság ebből a nagy-nagy sokszínűségből? Egyrészt az, hogy jobb, ha - néhány egyszerűbb formán, mint például az állampapírokon kívül - értékpapír-befektetésekre csak az adja a fejét, aki kellőképpen felkészül rá, és folyamatosan tájékozódik. Megismeri az említett "szerdődést", az értékpapír-vásárlással adódó jogokat és kötelezettségeket, az értékpapír esetleges különlegességeit. Az információ - érték.

A technika ördöge az értékpapíroknál

Nemcsak az értékpapírokhoz való jogok, hanem a kötelezettségek is különbözőek lehetnek. Még nekem lenne kötelezettségem, ha pénzt fektetek be? - kaphatja fel bárki a fejét. Bizonyos esetekben igen. Az értékpapírok sokszor valóban "enni kérnek", de legalábbis teendőkkel járnak: nem jó róluk évekre elfeledkezni, nem jó felkészületlenül belevágni a befektetésbe, eladásba.

Az egyik gyakori eset, amikor az értékpapírokat, leginkább részvényeket átalakítják, kicserélik vagy felülbélyegzik, akár azért, mert elfogytak rajta az osztalékszelvények, akár például a cég nevének, székhelyének, alaptőkéjének változása miatt (vagy újabban épp a dematerializációhoz kell leadni). Ilyenkor a meghatározott határidőn, például pár héten, pár hónapon belül be nem cserélt papírokat érvénytelenítik, a helyettük kiadott újakat a cég maga adja el, majd az öt éves elévülési időn belül kérhető az ellenérték. Nade ki szereti, ha a vagyontárgyát más árulja_? Ezzel a módszerrel egyébként már jónéhány társaság megszabadult kisrészvényesei zömétől. Ezt a problémát ugyanakkor a dematerializáció várhatóan szintén megoldja.

A tőzsdei forgalomhoz is sok, látszólag apró technikai tudnivaló tartozik. Ott keződik, hogy a tőzsdén eladott értékpapírokat nem azonnal fizetik ki, hanem a három munkanapos elszámolási idő után. A részvénytársaságok közgyűlésein való részvétel nem automatikus, ahhoz a részvényeket őrző számlavezetési helyen külön igazolást kell kérni a papírokról, az esemény előtt meghatározott idővel. Az osztalékot sem annak fizetik, aki az osztalékfizetési napon a részvény tulajdonosa volt, ahanem ott is napokkal előtte van a fordulónap, a részvényárak is akkor esnek stb. stb. Némelyik ilyen "technikai" részleten akár keményen veszíteni - vagy a másik oldalon nyerni - is lehet.

(A befektetők információhoz való jogairól, a főbb információforrásokról és egyéb befektető-védelmi kérdésekről sorozatunk következő részében írunk.)