'A kormány úgy akar gazdálkodni, mint egy átlagos család'

2004.07.21. 18:45
A jövő évi költségvetés előkészítésének újabb állomásaként a büdzsé tervezési köriratáról tárgyalt a kormány szerdán. Draskovics Tibor pénzügyminiszter közölte: a közszférára vonatkozó, jövőre tervezett 6,5 százalékos bruttó bérnövekedésből csak 5 százalékot finanszíroz az állami költségvetés.
A jövő évi költségvetés előkészítésének újabb állomásaként a büdzsé tervezési köriratáról tárgyalt a kormány szerdán.

Draskovics Tibor pénzügyminiszter a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a kormány körülbelül úgy szeretne gazdálkodni, ahogy azt egy átlagos család teszi. Kifejtette, hogy ehhez számba kell venni a célokat és a rendelkezésre álló forrásokat.

Beszámolt arról, hogy a célok közül a kormányprogrammal összhangban álló projekteket, mint például az autópálya-építést, az EU-források lehívását, a foglalkoztatottság növelését és a kutatásfejlesztést kiemelten kívánják támogatni.

Pályázniuk kell majd a minisztériumoknak

A pénzügyminiszter kitért arra az új, jövő évtől tervezett rendszerre, amelynek az a lényege, hogy a tárcáknak "pályázniuk" kell majd a fejlesztési forrásokra. Megjegyezte, hogy ez a szisztéme körülbelül 800 milliárd forint költségvetési és egyelőre nem meghatározható mértékű uniós forrást érint.

Draskovics Tibor közölte, hogy a tárcák augusztus elejéig adhatják be a jövő évre vonatkozó, "indoklással ellátott" igényeiket, amelyekről első körben, a hónap végén dönt a kormány. A pénzügyi tárca vezetője többször hangsúlyozta, hogy olcsóbb, kisebb állam létrehozásán dolgoznak.

Egy kérdés kapcsán leszögezte, hogy a közszférára vonatkozó, jövőre tervezett 6,5 százalékos bruttó bérnövekedésből csak 5 százalékot finanszíroz az állami költségvetés.

Hatmilliárdos keret a kistérségek támogatására

A sajtótájékoztatón Gál J. Zoltán kormányszóvivő elmondta, a kabinet hétmilliárd forintos alapból kívánja támogatni a közfeladatokat vállaló, többcélú kistérségi társulásokat. Beszámolt arról is, hogy a kormány várhatóan augusztus végén dönt a gyógyszerpiac újraszabályozásáról.

Elhangzott az is, hogy a kabinet rendeletet módosított a jövőre induló kétszintű érettségi előkészítéseként. A kormányszóvivő kiemelte, hogy ennek értelmében az, aki idegen nyelvből az emelt szintű érettségit teljesíti, automatikusan, ingyenesen nyelvvizsgát kap.