Fagykár: megegyezett a gazdákkal az agrártárca

2007. augusztus 6., hétfő 21:51

A belterületi károsultak, és az egy hektárnál nagyobb területen gazdálkodók is 9 milliárd forint támogatást kapnak, továbbá kedvezményes hitellehetőséget, kölcsöngaranciát. Az idénymunkások közmunkájáról is megállapodtak Nyíregyházán hétfőn. Részletek késő este.

Megegyeztek a fagykárenyhítés módjáról a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM), illetve az érintett gazdák képviselői nyíregyházi tárgyalásukon hétfőn.

A termelők 9 milliárd forint támogatást kapnak, mondta Gráf József miniszter a hetek után eredményes egyeztetésről.

Az összeg egy része költségvetési forrás, és azt a minisztérium keretéből növelték meg jelentősen. Gráf megjegyezte, közös lengyel-magyar fellépéssel uniós támogatást is szeretnének elérni a termelőknek Brüsszelben, de ez - szerinte - hosszabb időt vesz igénybe. A két évvel ezelőtti árvízkárok után az idén adott pénzügyi segítséget a közösség.

Az FVM termésbecslés alapján október 15-ig szeretnének kárenyhítési előleget fizetni a fagykárt szenvedett gazdáknak.

A 100 százalékos fagykárt szenvedett termelők kapnak nagyobb kárenyhítést, hiszen egy 30 százalékost kárt szenvedett gazdálkodó esetében a megmaradt gyümölcs magasabb áron várható értékesítése kompenzálja a természeti csapást.

Csak a kárenyhítési alap tagjai kaphatnak

Csak azok kapnak támogatást, akik beléptek az újra megnyitott kárenyhítési alapba. A belterületi földeken gazdálkodóknak ez nem volt lehetséges, de ők is részesülnek támogatásban, ezer négyzetméteren felüli gyümölcsterület esetében. A megállapodás részleteit később dolgozzák ki, és ezt követi az aláírás.

Jakab Ferenc a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének alelnöke, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke úgy nyilatkozott, részben elégedettek a megállapodással, hiszen nem tudták elérni azt a követelésüket, hogy a térséget katasztrófa sújtotta térséggé nyilvánítsák.

Ehhez törvénymódosításra van szükség, s van is már egy javaslat az országgyűlés előtt, mondta a MAGOSZ elnöke.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

  • Világok őre
    Lukjanyenko, Szergej: Világok őre Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Nyugtalanság
    Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!