A bátor helybenjárás

2005.10.18. 11:41
Tavasszal találta ki a 100 lépés programját a kormányzati kommunikáció, és a kormányfő két hónap alatt hét területnek ígért nagyjából százat. Ígérni könnyű, dolgozni picit már macerásabb - valószínűleg ezzel a ténnyel szembesülhetett a nyáron a hiperaktív miniszterelnök, ugyanis az eddig beharangozott intézkedéseknek csak töredéke valósult meg. Bár több lépés majd novembertől és januártól lép hatályba, van olyan ígéret is, amelynek a teljesítését 2007 közepére tervezi a kormány. Ígéretekből viszont nincs hiány, ősszel már újabb huszonegy lépést jelentett be Gyurcsány.

Oktatás - szakképzés

A 14 lépésből kettőhöz kapcsolódik már hatályba lépett jogszabály-változás, mindkettőhöz (13. és 14. lépés) a felnőttképzési törvény módosítása. Ez azonban sem ahhoz nem elég, hogy az 50 évnél idősebb munkanélküli új szakképesítését támogassák, sem ahhoz, hogy "minőségi követelményekkel és munkaerőpiaci elemekkel" javítsák a felnőttképzés színvonalát - mindegyikhez még kormányrendeleteket is módosítani kell.

Az intézkedések többségének a bevezetésére még ütemezés sem készült, a többire jellemzően jövő márciusi-májusi határidőket fogalmaztak meg. A szép elveknek és terveknek ugyanakkor némileg ellentmond, hogy a regionális képzési központok költségvetési támogatása 958,9 millió forintra 806 millióra, a felnőttképzési normatíva 3 milliárd forintról 1,32 milliárd forintra csökkent - igaz, ezt ellensúlyozhatják a nemzeti fejlesztési terv humánerőforrás-fejlesztési operatív programjának forrásai.

Lakótelepek

A 100 lépés egyik legsikeresebb programja, nem csoda, mégis csak kábé kétmillió szavazatról van szó. Noha olvasóink egyértelműen Kolber István (egyebek mellett lakásügyi) miniszterkedését ítélték a legkiábrándítóbbnak, a lakótelepek és a lakókörnyezet megújítása érdekében hirdetett hatlépéses program gőzerővel halad, a többihez képest meg különösen.

A távfűtés költségeinek csökkentése érdekében módosították az ártörvényt, valamint megjelent az a november 5-i kormányrendelet is, amely kompenzációs rendszerrel biztosítja az olcsóbb távfűtést a leginkább rászoruló időseknek (3. és 4. lépés). Megteremtették a "Panel plusz" hitelprogram jogszabályi hátterét is. Igaz, a rászorulók kamatterheit a kormány várhatóan csak januártól vállalja át. A lakástámogatások összege viszont 247 milliárdról mindössze 7 milliárddal - vagyis 2,8 százalékkal - emelkedik, ami korántsem mondható jelentős bővülésnek. Ez a 2,8 százalékos növekedés az elmúlt nyolc évben a legalacsonyabb.

Adózás

A helyzet hasonló, mint a családtámogatások esetén: az áfatörvény részben előrehozott módosítását - az üzemanyagáfa október elsejétől csökkent 25-ről 20 százalékra - nem számolva minden intézkedés legkorábban jövő januárban lép hatályba. A 13 lépéshez kapcsolódó 15 intézkedésből 8 vonatkozik az ötéves adóprogram első évére.

Januártól a személyi jövedelemadó felső kulcsa 38-ról 36 százalékra csökken, a két adósáv határa 1,5 millió forintról 1,55 millióra emelkedik. A dohányáruk, alkoholok jövedéki, valamint a gépjárművek EU által kifogásolt regisztrációs adója viszont olyan mértékben emelkedik, hogy ezek a termékek nem lesznek olcsóbbak. A társasági adó kulcsa ötmillió forintos adóalapig tíz százalék lesz, az iparűzési adó teljes összege levonható lesz a társasági adó alapjából. Novemberben megszűnik az idén novemberben 1950 forintra csökkenő havi tételes egészségügyi hozzájárulás, bevezetik az ekhót és a luxusadót.

A változtatások hatására a kormány számításai szerint az állam GDP-arányos adóbevételei 38-ról 36,3 százalékra csökkennek (ez a mutató a 2002-es kormányváltás évében még 39, 2000-ben 39,5 százalék volt). A költségvetésből a PM prognózisa szerint 196 milliárd forint esik ki az adócsökkentés miatt - azt ígérték, ezt az állami adminisztráció lefaragásával ellensúlyozzák, de nem így lett.

Mezőgazdaság

A nyár elején még csak lépéseket, azóta már földosztást is ígért a miniszterelnök. Azt még nem tudjuk, utóbbiból mi lesz, azt viszont igen, hogy a bejelentett hét lépéshez tartozó 22 intézkedésből kilenchez kapcsolódik már hatályba lépett jogszabály-változás. A kilenc intézkedés hat lépést érint.

Meghosszabbították a 2003-ban súlyos aszálykárt szenvedett termelők által igénybevett hitel futamidejét, hatályba lépett az állattenyésztők versenyképességét javító két intézkedés - az állati hulladék és vágóhídi melléktermék ártalmatlanítás támogatásáról és az állattenyésztők kedvezményes takarmánygabona-elővásárlásának ösztönzéséről -, megtették az első lépéseket az energetikai célú növénytermesztés elterjesztése érdekében, hatályba léptek bizonyos szőlészeti szabályváltozások is. E hónap végéig kell meghirdetni a földért életjáradék program negyedik ütemét, és hamarosan hatályba léphet a korszerűtlen szőlőültetvények kivágásához nyújtható EU-s támogatás igénybevételéről szóló rendelet is.

A kormány számára a panellakók mellett a mezőgazdaságból élők is célközönségnek számítanak - legalábbis ez derül ki abból, hogy jövőre újra drasztikus mértékben emelkedik az ágazat állami támogatása. A közvetlenül Brüsszelből érkező uniós dotáción kívül 400 milliárd forintot szán a kormány a mezőgazdaságra, ami 71 milliárd forinttal, 21,6 százalékkal haladja meg az ideit. És ebben az összegben a földosztás költsége - nem csoda, hogy a szocialisták kezdik tényleg elhinni, hogy ez a kormány a gazdák barátja. Legalábbis a traktorok következő februári, előre borítékolható felvonulásáig...

100 lépés program, összefoglaló

Lépés neve Érintettek száma Várható költségvetési hatás Aki először megígérte, elkezdte Megvalósulás
Foglalkoztatáspolitika, munkaügy
1. Álláskeresési támogatás 430 000 - 0,03-0,04 milliárd forint Medgyessy-kormány -
2. Kék munka 80 000 +0,5-0,6 milliárd forint Medgyessy-kormány +
3. Rugalmasabb mezőgazdasági idénymunka n. a. n. a. Új +
4. Alkalmimunka-közvetítés n. a. n. a. új részben
5. Dolgozhassanak a gyereket nevelők 200 000 n. a. Új részben
6. Aktív álláskeresés ösztönzése 400 000 - Orbán-kormány -
7. Prémium évek program n. a. -4,77 milliárd forint Új +
8. Felnőttképzés rendszerének átalakítása 60-80 000 n. a. Orbán-kormány részben
9. Közmunkaprogramok 200 000 n. a. Horn-kormány részben
10. Pályakezdők Start programja n. a. n. a. Új +
11. Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása 40-60 000 n. a. Medgyessy-kormány részben
12. Munkaerő-kölcsönzés 50-60 000 n. a. Új -
13. Munkavállalói jogok biztosa n. a. - Új -
14. Minimálbér-garancia 180 000 n. a. Új -
15. Közbeszerzés csak tiszta cégeknek 10-15 000 vállalkozás - Új részben
16. Speciális szabályok (építőipar, vendéglátás) n. a. n. a. Új részben
17. Feketefoglalkoztatásból büntetőügy n. a. - Új +
18. Munkaügy: ellenőrzési szigor 10-15 000 vállalkozás +0,4 milliárd forint Medgyessy-kormány -
19. Foglalkoztatásbővítés a civilekkel n. a. n. a. Új -
Egészségügy
20. Új sürgősségi osztályok létrehozása - n. a. Orbán-kormány részben
21. Új helikopterbázisok - n. a. Orbán-kormány -
22. Új mentőautók - - 1,8 milliárd forint Medgyessy-kormány -
23. Rákellenes program indítása 10 000 000 n. a. Orbán-kormány -
24. Onkológiák korszerűsítése 300 000 n. a. Medgyessy-kormány -
25. Daganatos betegek minősített ellátása 300 000 n. a. Medgyessy-kormány -
26. Egységes gyógyító-megelőző kassza 10 000 000 n. a. - -
27. Praxisközösség, praxisalap n. a. - - -
28. Olcsóbb gyógyszerek n. a. n. a. Medgyessy-kormány részben
29. Szigorúbb gyógyszerreklám - - Medgyessy-kormány -
30. Átalakuló közgyógyellátás 500-600 000 n. a. Új -
31. Ellátási szabványok kialakítása 10 000 000 n. a. Új részben
32. Indokolatlan vizsgálatért fizetni kell - n. a. Új -
33. Járulékfizetés egyéni nyilvántartása 3,8 millió n. a. Medgyessy-kormány -
34. A jogosultság ellenőrzése 3,8 millió n. a. Medgyessy-kormány -
35. Hatékonyabb járulékbeszedés 3,8 millió n. a. Orbán-kormány -
36. Csökkenő járulékok, több befizető 0,4-0,5 millió n. a. Horn-kormány -
37. Minden biztosított után fizessenek járulékot 3,8 millió n. a. Orbán-kormány -
38. Egészségügyi alapellátás mindenkinek 10 millió n. a. Orbán-kormány -
39. Ellátások a biztosítottaknak 3,8 millió n. a. Orbán-kormány -
40. Luxusellátásért külön kell fizetni n. a. n. a. Új -
Családtámogatások
41. Családi pótlék növelése 2 100 000 n. a. Medgyessy-kormány -
42. Extra családi pótlék egyedülállóknak 445 000 n. a. Új -
43. Megszűnő családi adókedvezmény 1 490 000 n. a. Új -
44. Csökkenő adókedvezmény 515 000 n. a. Új -
45. Új, egységes családtámogatás 650 000 - Medgyessy-kormány0 -
46. Átalakuló segélyezés 320 000 - 20 milliárd forint Medgyessy-kormány -
47. Munkavállalás lehetősége gyes mellett 140-160 000 n. a. Új -
48. A gyes nem adózik n. a. n. a. Új -
Szakképzés
49. Szakiskola 9-10. osztályában több szakmai tárgy - - - -
50. Új képzéstípusok finanszírozása - - - -
51. Hiányszakmák - - - -
52. Teljesítménymérés - - - -
53. Kevesebb OKJ-s szakma - - - -
54. Térségi integrált szakképző központok - - - -
55. Vizsgarendszer minőségének javítása - - - -
56. Szakiskolai előkészítő képzés - - - -
57. Útravaló program - - - -
58. Tanulószerződések - - - -
59. Tanácsadó testületek - - - részben
60. Munkavállalói képzési kártya - - - -
61. Támogatás ötven fölött új szakmához - - - részben
62. Felnőttképzés színvonalának javítása - - - részben
Lakótelepek
63. Panelfelújítás támogatása 200 000 - 20 milliárd forint Orbán-kormány részben
64. Kamatterhek átvállalása 14-15 000 - 0,325 milliárd forint Új -
65. Energiatakarékosság: távfűtés egyéni hőszabályozása 2 000 000 n. a. Orbán-kormány +
66. Energiatakarékosság: távfűtés árának csökkentése 2 000 000 - Új részben
67. Lakótelepi rendőrség 70-80 000 n. a. Új részben
68. Lakókörnyezet-fejlesztés támogatása n. a. n. a. Medgyessy-kormány -
Adóváltozások
69. Felső áfakulcs 25-ről 20 százalékra 10 000 000 - 166 milliárd forint Új részben
70. Szja-változások 2006-ban: kisebb felső kulcs, 50 000 forinttal emelkedő sávhatár 2 250 000 - 66 milliárd forint - -
71. Szja-változások 2007-ben: 150 000 forinttal emelkedő sávhatár, kamatadó 2 300 000 - 30 milliárd forint - -
72. Szja-változások 2008-ban: 200 000 forinttal emelkedő sávhatár 2 450 000 - 30 milliárd forint - -
73. Szja-változások 2009-ben: 400 000 forinttal emelkedő sávhatár 2 600 000 - 84 milliárd forint - -
74. Szja-változások 2010-ben: 700 000 forinttal emelkedő sávhatár 2 950 000 - 141 milliárd forint - -
75. Kedvezményes, 10 százalékos társasági adókulcs n. a. - 13 milliárd forint Új -
76. Az iparűzési adó 2006-os változása: a teljes ipa levonható a társasági adó alapjából n. a. - 18 milliárd forint Medgyessy-kormány -
77. Az iparűzési adó megszüntetése 2008-ban n. a. - 145 milliárd forint Új -
78. A tételes eho megszüntetése 2006. novemberében 4 000 000 - 42 milliárd forint Medgyessy-kormány -
79. A munkáltatói tb-járulék csökkentése 3 százalékponttal 2007-ben 4 000 000 - 240 milliárd forint Fidesz-kormány -
80. A munkáltatói tb-járulék csökkentése 2 százalékponttal 2009-ben 4 000 000 - 110 milliárd forint Fidesz-kormány -
81. Luxusadó 40-50 000 + 5 milliárd forint Új -
Mezőgazdaság
82. Agrárbiztosítás, kárenyhítés n. a. n. a. Új részben
83. Állattenyésztők támogatása n. a. - 6,3 milliárd forint Új részben
84. Növénytermesztés korszerűsítése n. a. - 102 millió forint Orbán-kormány részben
85. Termőföldhasználat ésszerűsítése 7000 - 2,7 milliárd forint Medgyessy-kormány -
86. Élelmiszerbiztonság, agrárexport n. a. n. a. Orbán-kormány részben
87. Szaktanácsadási rendszer létrehozása n. a. n. a. Orbán-kormány +
88. Szövetkezeti üzletrészek ügyének rendezése n. a. n. a. Medgyessy-kormány -