Magyarországra járnak bevásárolni a szlovákok

2009. február 12., csütörtök 07:40 |

A kelet-európai valuták, köztük a forint gyengülése, és az euró felerősödése miatt egyre több szlovák vásárol külföldön. A pozsonyi Új Szó online felmérése szerint a lap olvasóinak fele járt az elmúlt hetekben Magyarországon vásárolni, és csak 3 százalékuk érzi úgy, hogy nem éri meg átjönni boltozni.

A forintárfolyam esése miatt olcsóbb lett Magyarország, ami a határ menti kereskedelem alakulásában is megmutatkozik. A Tesco tapasztalatai szerint a korábbinál erősebb a forgalom például a magyar-szlovák határ vidékén: Szlovákia januárban vezette be az eurót, így maradéktalanul ki tudják használni a közös pénz előnyeit. Hackl Mónika, a cég szóvivője szerint is az északi országrészben a forgalomnövekedés elsődleges oka az euró erősödése, a szlovák oldalon élők számára olcsóbb lett Magyarországon bevásárolni.

Már az autók is olcsóbbak

A Napi pozsonyi tudósítója szerint amióta Szlovákia átvette az eurót, s ezzel párhuzamosan a forint mélyrepülésbe kezdett, gyakorlatilag minden olcsóvá vált a szlovák polgárok számára. A 300 forintos eurókurzusból kiindulva már 10 forintot érne a decemberben megszűnt korona egy egysége - korábban 8-8,30 forint volt a kurzus. Ilyen árfolyam mellett minden termék olcsóbbnak számít, ez az árkülönbség még a gépkocsiknál is vonzóvá teheti a magyar piacot (még az adók leszámítása után is).

A pozsonyi Új Szó című lap online (nem reprezentatív) felmérése szerint olvasóik 51 százaléka járt már bevásárolni Magyarországon azóta, hogy a forint jelentősen gyengült az euróhoz képest, míg 22 százalék készül erre. Mindössze a válaszadók 3 százaléka jelezte, hogy nem éri meg számára az átruccanás.

A csehek és a lengyelek is vonzóak

De nemcsak Magyarország vált kifizetődővé a szlovákok számára: miután a forint mellett zuhant a cseh korona és a lengyel zloty árfolyama is, mindhárom irányba intenzív bevásárlóturizmus indult el - ahogy arról többször is írtak a közelmúltban a szlovák lapok. Ami jó a magyar boltosoknak, az rossz a szlovákiai vendéglátósoknak: az euró erősödése miatt a hó borította Tátra kong az ürességtől, hiányoznak a cseh, a lengyel és a magyar turisták - az ottani szállásadók, vendéglősök szerint az utóbbi tíz év legrosszabb szezonja lehet az idei.

Más határszakaszok környékén is a forgalom fellendülését tapasztalták a magyar kereskedelemben. A Tesco szóvivője szerint a Romániához közeli áruházak forgalmából is érezhetően többet hasítanak ki a külföldiek. Szegeden a szerb bevásárlóturisták hozzák a forgalmat, ami meglepő módon a január végi időszakban ugyancsak megerősödött, a szóvivő szerint jellemzően a termékkínálat miatt. Az Ukrajnához közeli területeken viszont nem nőtt a forgalom, a határhoz közeli Tescóban csak bioetanolból, vagyis az E85-ös üzemanyagból fogyott több az átlagosnál.

A magyar elbocsátás a Felvidéken is fáj

Míg a gyenge forintnak örülnek, a szintén a recesszió miatt visszaeső magyarországi foglalkoztatástól szenvednek a szlovákok. A magyarországi elbocsátások ugyanis súlyosan érintik a szlovák vendégmunkásokat.

Az Új Szó január végi száma szerint csak decemberben 6600 szlovákiai munkavállaló hazatérését regisztrálták (beleértve persze a Csehországból, Írországból és Nagy-Britanniából visszatérőket is), ezek egy része Esztergomból és Komáromból jött, mivel az esztergomi Suzukinál, illetve a komáromi ipari parkban (főleg a Nokia, a Foxconn és a Perlos cég) komoly leépítéseket hajtottak végre. A kedvezőtlen jelenség döntően a magyarok lakta dél-szlovákiai járások munkanélküliségi mutatóiban mutatkozik meg.

A révkomáromi járásban például az állástalanok aránya a 2008. novemberi 7,54 százalékról decemberben 8,48 százalékra ugrott fel. Az Új Szó összefoglalója szerint a magyarországi leépítések a legsúlyosabban a (Rév)komáromot és az Esztergommal szemben fekvő Párkányt és vonzáskörzetét érintik. A Szlovákiában alkalmazott magyarországiak száma elenyésző, többségük a Kassa közeli Kenyhec ipari parkjában dolgozik - elbocsátásukról egyelőre nincsenek információk.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Szlovákia tartja magát a hiánycélhoz - 2009.02.10.
Nem szálltak el a szlovák árak az eurótól - 2009.01.05.
Nem drágította jelentősen az élelmiszereket és az üzemanyagot az euró bevezetése Szlovákiában, a pénzváltóknak viszont befellegzett.
Féltik a brifkójukat a szlovákok az eurótól - 2008.12.31.
Az euró január elsejei bevezetésében a legfőbb gondot abban látják, hogy a pénztárcákat nagyon megterhelik majd az új érmék.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!