Zuhanórepülésben az OTP

2009.02.20. 10:35 Módosítva: 2009.02.20. 10:50
Reggel nyitás után nem sokkal fel kellett függeszteni az OTP papírokkal való kereskedést, miután tíz százalékot esett az árfolyam. A mélyrepülés a New York-i tőzsde csütörtöki zuhanásának köszönhető. Az OTP-n kívül szinte valamennyi részvény esik, a Magyar Telekom és a Rába is történelmi mélyponton járt délelőtt.

Tőzsdenyitás után háromnegyed órával pár percre fel kellett függeszteni az OTP részvényekkel való kereskedést, mert az árfolyam tíz százalékot esett. Az OTP-papírok majdnem hat százalékos mínuszban nyitottak reggel, majd nyitás után tovább estek, újabb és újabb mélypontokat elérve.

Néhány perc alatt már 8 százalékos mínuszban járt az árfolyam, viszonylag magas forgalom mellett. Ezután nagyjából fél órára 1660-1670 körül megtorpant a kereskedés, majd hirtelen megint esni kezdtek a papírok, elérve a tíz százalékos mínuszt. Ekkor függesztették fel a kereskedést néhány percre, 1614 forint volt eddig a napi minimum. A kereskedés megindulása után némileg felfelé indultak a papírok, 1640-1650 körül, mínusz 9 százalékon folyik a kereskedés.

Amerika mélybe húz

Elsősorban a Wall Street csütörtöki teljesítménye hat ki a budapesti tőzsdére is, a Dow Jones index 7466 ponton, a technikai és pszichológiai értelemben is fontos 7500-as szint, egyben a válság őszi szakaszának mélypontjai alatt zárt – mondta az Indexnek Háda Bálint, a Quaestor vezető elemzője. Természetesen a kelet-közép európai régiót övező félelmek az elmúlt napokhoz hasonlóan továbbra is érezhetők az árfolyamesésben, de ma az elsődleges pánikgenerátornak a Dow hanyatlása tűnik.

Az USA-ban ugyanis most attól tartanak, hogy a 7500-as szint elesése újabb 500 pontos zuhanást hoz, de vannak elemzések, melyek szerint a 6000 pont a következő határ. Márpedig ennek elérése voltaképpen egy krachot feltételezne az USA-ban, még akkor is mintegy 20 százalékos esést feltételezne, ha a jelenleg a Dow-index három leggyengébb láncszemének tekinthető cég, a GM, a Bank of America és a Citigroup részvényei egyszercsak lenullázódnának.

Ez persze egyszerű matemetika, hangsúlyozta Háda Bálint, hozzátéve, hogy a piaci idegesség egyik fokmérőjének tekintet, a volatilitást is jelző VIX-index most éppen csökkent, de, tette hozzá, a „pánik nem matemetika alapú”.

A szakértő szerint a Budapesten az OTP vonatkozásában az 1500 forintos, a BUX esetében a 10 ezer pont lehet az a határ, melynek eleste újabb, további zuhanást eredményező reakciókat válthat ki. A BUX mai esése azonban ha kicsit túl is teljesíti, nem lóg ki nagyon a régiós indexek 3-4 százalékos eséséből, az OTP zuhanása azonban meghaladja az európai bankszektorét, utóbbi papírjainak összesített teljesítményét mérő mutató fél tizenegy előtt nem sokkal 4,4 százalékos mínuszt mutatott.

Nyolc éves mélypont

Utoljára 2001. december 17-én volt ilyen alacsonyan az OTP részvényeinek árfolyama, akkor 1617 forinton kereskedtek a papírokkal.

Az OTP tegnap nagyot hullámzott, a nap folyamán öt százalékos pluszban is járt, majd ugyanazon az értéken zárt, mint egy nappal korábban, 1810 forinton. Szerdán is fel kellett függeszteni a papírokkal a kereskedést, akkor is 10 százalékos zuhanás miatt.

A grafikon az OTP-részvények árának alakulását az 1998. augusztus 3-a és december 31-e, valamint a 2008. szeptember 18-a és 2009. február 19-e közötti, tehát mindkét esetben nagyjából öthónapos időszakban ábrázolja.

Az OTP-nek a mélyrepülése a hét elején erősödött fel, de nem csak ezeket a papírokat érintette az esés, a régióban több bank részvényeinek árfolyama mélyponton volt. Az Erste folyamatosan döntögeti a negtív csúcsokat, és a Raiffeisen papírjai is nagyot estek. A régiós bankpapírok zuhanásának egyik oka, hogy a Moody's Investors Service egy elemzésében arra utaló megjegyzéseket tett, hogy a leminősítés sorsára juthatnak a bankok, amelyek leánybanki hálózatukon keresztül jelentős kitettséggel rendelkeznek a közép-kelet európai régió országaiban. Az OTP árfolyamát ezen felül még az is nyomja lefelé, hogy többen lefelé módosították az OTP célárfolyamát.

Még októberben sokan úgy gondolták, hogy az OTP nem engedi meg, hogy papírjai a 3500 forint alá essenek, mivel az OTP részvények könyv szerinti értéke 3500 forint. Akkor még csak arra számítottak, hogy átmenetileg esik csak ez alá az árfolyam. Ehhez képest, most fele annyiért kereskednek a bank papírjaival. A háromezer forintos határt október végén lépte át az OTP, de akkor még vissza tudott erősödni. November elejéig kellett várni ahhoz, hogy tartósan háromezer alatt maradjon a részvényárfolyam. A kétezer forintos határt ezen a héten szerdán lépte át a részvényárfolyam.

Nemcsak az OTP Bank részvényeinek az árfolyama zuhant be. A Magyar Telekom papírjai is történelmi mélyponton jártak, egészen 510 forintig esett az árfolyam. A Portfolio szerint ennek egyrészt az egyre romló nemzetközi részvénypiaci hangulat, másrészt az osztalékrészvények árazásában kulcsfontosságú magyar állampapír-hozamok brutálisan megemelkedtek az elmúlt napokban. A hozamemelkedéssel a Magyar Telekom részvények osztalékhozamának is emelkedniük kell, amely az árfolyam zuhanásán keresztül mehet végbe.

A Rába is történelmi mélypont alá esett, 544 forinton kereskedtek a papírokkal. A Rába új történelmi mélypontján nincs miért csodálkozni, hiszen abban az iparágban tevékenykedik, amelyet a válság szinte legjobban sújt: a járműipar. Ezen kívül a Rába jelentős hitelállománnyal rendelkezik.