Imázst javít a Tesco kútjai bérbeadásával

2009.02.26. 13:31
A Shell fogja üzemeltetni a Tesco magyarországi benzinkútjait, jelentette be kedden a két cég. Az 51 töltőállomásból álló hálózat Shell márkajelzés alatt fog működni a jövőben, és az együttműködési megállapodás alapján a bérbeadás 15 évre szól. A Shell teljes körűen üzemelteti majd az állomásokat, azaz mind az üzemanyagtöltést, mind a benzinkutakhoz tartozó boltok működtetését vállalta. Közben február 11-én a Vám-és Pénzügyőrség bezáratta a Tesco balatonboglári töltőállomását harminc napra, mert az előírásnak nem megfelelő összetevőjű gázolajat árusítottak. A független és akkreditált labor által elvégzett vizsgálat megállapította, hogy a Bogláron forgalmazott dízel a lobbanáspont miatt nem felelt meg a magyar szabványnak.

A kutak bérbeadása mögött elsősorban marketing szempontok húzódnak meg, vagyis a hivatalos indoklás szerint ezzel a lépéssel a Tesco javítani szeretné imázsát, erősítette meg felvetésünket Hackl Mónika, a Tesco szóvivője. A Shell egy elismert világmárka, így a brandhez kapcsolódó pozitív asszociációk rávetülnek a Tesco imázsára is. Ezenfelül nyilván egy előnyös szerződés megkötésére törekedett a hipermarketlánc, amivel megfelelő bevételi forrásra tehet szert, tette hozzá a szóvivő.

Rossz minőségű benzint árul a Tesco?

Érdekes lehet azonban, hogy vajon van-e köze a Tesco és a Shell 24-én tett közös bejelentésének ahhoz, hogy közel két hete, február 11-én bezáratta a Tesco balatonboglári töltöállomását a Vám-és Pénzügyőrség harminc napra, mivel az ott árusított dízel üzemanyag lobbanáspontja nem felelt meg az előírt szabványnak.

A VPOP kommunikációs osztályán elmondták, hogy a többi vizsgált paraméterrel minden rendben volt, viszont az alacsonyabb lobbanáspont miatt az üzemanyag nem ugyanúgy tűri a nyomásviszonyokat, mint az előírásoknak megfelelő gázolaj, így emiatt teljesítményveszteség és hatásfokcsökkenés következik be.

Jövedéki igazgatási eljárás keretében nem csak bezárták harminc napra a balatonboglári Tesco kutat, hanem 15,5 milliós bírságot is kiszabtak az áruházra, fejtették ki a hatóság sajtóosztályán. Innentől kezdve lezárult a VPOP részéről az eljárás, a további részletek tisztázására, mint például, hogy a beszállító, vagy a Tesco saját adalékolása miatt volt-e nem megfelelő minőségű a gázolaj, akkor kerülhet sor, ha maga a Tesco ezt egy belső vizsgálat keretében kivizsgálja, vagy mondjuk az elégedetlen fogyasztók a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez fordulnak.

Hackl Mónika elmondta, hogy az áruházlánc belső vizsgálatot rendelt el, amelynek keretében megvizsgálják a többi kútjuknál forgalmazott üzemanyagot is, illetve azt a beszállítójukat, akitől a vizsgált üzemanyag származik. Hackl szerint ilyen esetek minden kútnál előfordulnak, a keddi bejelentésük és a VPOP vizsgálata között nincs összefüggés.

A Tesco kutak piaci részesedése 5 százalék körül van a magyar üzemanyag piacon, közölte a tesco szóvivője, aki azt is elmondta, hogy a különböző töltőállomásaik árképzését mindig a környező kutak árképzéséhez alakították, vagyis arra törekedtek, hogy a kút vonzáskörzetén belül a lehető legkedvezőbb áron tudják kínálni a benzint.

Nem is olyan olcsó a Tesco gazdaságos benzin

A holtankoljunk.hu nyilvántartása szerint nem kirívóan alacsonyak az árak a Tesco kutaknál. A Tesco pillanatnyilag a 246,9 és 254,9-es ársáv között értékesít a 95-ös benzinből egy litert. Orosházán 246,9 forintot kell fizetni egy liter 95-ös benzinért, akárcsak Oroszlányban, ha Tesco kútnál szeretnénk tankolni. (Orosházán a Shell jelenleg 249,9 forintot kér ugyanezért a benzinért). Egerben két forinttal drágább ugyanez a benzin, míg Békéscsabán 250,9 forintért, Kazincbarcikán pedig 254,9 forintért vehetünk a Tescotól 95-ös benzint. A budapesti Tesco kutak árai nincsenek feltüntetve a holtankoljak.hu oldalon

Több, úgynevezett fehér kúton, azaz semmilyen hálózathoz nem tartozó töltőállomáson már 240,9 forintért vásárolhatunk benzint például Biharnagybajomban vagy Tatabányán. Budapesten a tizedik kerületi Száva utcában, vagy a harmadik kerületi Zay utcában pedig 242,9 illetve 243,9 forintért lehet magánkutaknál tankolni a holtankoljunk.hu szerint.

A GVH döntését várják

Mivel a GVH még nem hagyta jóvá a két cég megállapodását, ezért a részletek egyelőre nem kerültek kidolgozásra, fejtette ki lapunk megkeresésére Fenichel Éva, a Shell kommunikációs vezetője, de a Shell Tesco kutaknál alkalmazott árpolitikájáról annyit biztosan lehet tudni, hogy a kőolajipari cég arra törekszik, hogy ugyanolyan kedvező árakat találjanak a fogyasztók az átvett Tesco kutaknál, mint eddig.

A Tesco töltőállomásainak üzemeltetésével 249-re nő a Shell kutak száma a jelenlegi 198-ról, arra azonban nem számít a vállalat, hogy a mostani piaci pozíciója – második legnagyobb cég a magyarországi üzemanyagpiacon – megváltozna. „A megállapodás megkötésével természetesen a cél az volt, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is nyereségesen tudjon tovább növekedni a Shell.”– mondta el a kommunikációs vezető.

Arra a kérdésünkre, hogy mikortól kerülnek ki a Shell logók a Tesco kutakra, illetve, hogy mikor kezdik meg a design-váltást a Tesco kutaknál, Fenichel Éva nem még tudott választ adni, mivel a konkrét lépések kidolgozása is attól függ, hogy a Gazdasági Versenyhivatal mikor hozza meg végső döntését a két cég megállapodásával kapcsolatban. Az azonban biztos, hogyaz új kutakon bővülni fog a kínálat. A cég V-Power termékcsaládjának prémiumüzemanyagai ugyanúgy elérhetőek lesznek, mint a többi Shell-állomáson megszokott térítésmentes szolgáltatás: a kiszolgálás tankoláskor, szélvédőmosás, keréknyomás- és folyadékszint-ellenőrzés, motorolaj és szélvédőmosó utántöltés.

Közös promociókra készülnek a shopokban

Az átvett shopok árképzéséről sem tudtak részleteket közölni a Shellnél, de az biztos, hogy a fogyasztók kedvező árakra számíthatnak ott is, mivel a megállapodás értelmében közös promóciókat tervez az áruházlánc és a Shell.

A Shell jelenleg Budapesten 243,9 és 254,9 forint között árul 95-ös benzint, előbbire példa a Füredi úti töltőállomás a tizennegyedik kerületben, utóbbi áron pedig a DózsaGyörgy úton, a hatodik kerületben tudunk tankolni. A kilencedik kerületi, Károly körúton található Shell kútnál 247,9 forintért, a budafoki úton a tizenegyedik kerületben pedig 244,9 forintért vehetünk egy liter 95-ös benzint. Az olyan vidéki városokban, mint például Orosháza, Gyula vagy Hódmezővásárhely 249,9, 253,9 és 252,9 forintot számol fel a Shell egy liter 95-ös oktánszámú benzinért. Miskolcon a Vologda út mellett 249,9 forintért lehet tankolni 95-ös benzinből a Shell kútnál, míg a Szentpéteri kapunál 241 forintért árulja a benzint a Lukoil.