Moratóriumot kérnek a diákhitelre

2009.02.28. 18:22 Módosítva: 2009.02.28. 18:25
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szerint sokat segítene, ha két évig csak havi 4000 forintot kéne fizetnie a pályakezdőknek. Persze így lényegesen megnőne a hitelek futamideje, vagyis többet is kéne végül visszafizetni.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) kétéves törlesztési moratóriumot szeretne elérni a Diákhitel Központ Zrt.-nél, amely a diákhitelezéssel foglalkozik - mondta Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke miskolci sajtótájékoztatóján szombaton.

A Diákhitel Központtal a HÖOK egy olyan megoldást keres, amely "mindenkinek jó lehet". Egy hitelfolyósító intézetnél ugyanis a likviditási nehézségek komoly problémát okozhatnak, márpedig tény, hogy a diákhitelt igénybe vett hallgatók végzésük után különösen nehéz helyzetbe kerültek - mondta a HÖOK elnöke.

Hétfőn a Diákhitel Zrt.-nek azt javasolják, hogy lehessen kétéves moratóriumot kérni a fizetés alól. "Ez persze nem azt jelenti, hogy semmit nem kell fizetni", a hitelt igénybe vevők a minimálbér 6 százalékát, vagyis 4000 forintot törlesztenének ez idő alatt - tette hozzá Miskolczi Norbert.

A HÖOK elnöke úgy fogalmazott: "komoly tájékoztatókampányt" indítanak emellett, mert így a hitelek futamideje is megnőne, azaz többet is kellene majd visszafizetni.

A HÖOK elnöke szerint persze nem a diákhitel visszafizetése a legnagyobb probléma a végzett, és állást talált egyetemistáknak, főiskolásoknak, hanem a családalapításhoz, a lakásvásárláshoz felvett kölcsönök törlesztése.