Jácint
16 °C
33 °C

Idén 17 ezer cég mehet csődbe

2009.03.03. 12:54
Nem folytatódott februárban a felszámolások számának brutális növekedése, de az idei első két hónapban több mint 2300 cég ellen indul felszámolási eljárás indult. Csak februárban több mint 1200 cég tulajdonosai kezdeményeztek végelszámolást, ugyanakkor nőtt az új cégek száma is.

Februárban nem folytatódott a felszámolási eljárások számának gyors növekedése: 1020 cég jutott erre a sorsra, szemben a januári 1325-tel és a tavaly februári 958-cal. A kép azonban csalóka: "a cégbírósági munkanapokat is figyelembe véve a tavaly februárihoz képest csaknem 12 százalék a növekedés, és ez is elég riasztó szám" – véli Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. A cég szerint idén akár 17 ezer cég is felszámolásra juthat.

A felszámolásokkal szemben rendkívüli módon emelkedet a végelszámolások száma. A februárban kezdeményezett 1233 végelszámolás 43 százalékkal haladja meg a tavalyi azonos havit, munkanapokkal korrigálva pedig a növekedés üteme több mint 50 százalék. Februárban nagyon sok cég tulajdonosai látták be, hogy nem tudják tovább működtetni cégüket, pedig még nem is kezdődött meg a közgyűlési szezon – emelte ki az Opten stratégiai igazgatója, aki ezért a következő hónapokra is kedvezőtlen adatokat valószínűsít.

Válság ide, válság oda, a cégalapítási kedv töretlen – derül ki a céginformációs szolgáltatással foglalkozó társaság adataiból. Februárban 4341 új céget jegyeztek be, szemben a tavaly februári 4208-cal és a 2007-es 2800-zal. „Magyarországon túl egyszerű céget alapítani, a belépési korlátok alacsonyak, az ellenőrzés minimális" – véli Csorbai, aki szerint elképzelhető ugyan, hogy az egyórás cégbejegyzés sok pluszpontot hozott a nemzetközi versenyképességi mutatókban, de ennek azok fizetik meg az árát, akik veszélyes cégekkel kötnek szerződést.

Az Opten szakértője szerint két ponton mindenképpen változtatni kellene a cégeljárásokat: ki kellene zárni a cégalapítás lehetőségéből a „csődlovagokat", és meg kellene emelni a belépési korlátot, elsősorban az alaptőkét. Az ugyanis, aki komolyan vállalkozni akar, és van üzleti elképzelése, képes 500 ezer forintnál többet is előteremteni.