Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C

A PSZÁF már vizsgálódik a Suzuki Ásznál

2009.03.06. 17:04
Panaszügyi eljárást indított a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, hogy megállapítsa, történt-e mulasztás a Suzuki Ász "cascoügyében" – mondta Binder István, a PSZÁF szóvivője.

Pénteken több napilap is azt írta, hogy a Suzuki Ászt üzemeltető Ász-Autó Zrt. több száz vevője után nem fizette be az ajándékba ígért cascót. Hároméves biztosítást ajánlott vásárlóinak, ám likviditási gondok miatt nem teljesítette a szerződésben vállalt feltételeket. Binder István elmondta, a PSZÁF pénteken, egy ügyfél panasza alapján indított panaszügyi eljárást, amelynek keretében azt vizsgálják, hogy melyik résztvevő követett el mulasztást.

Az autókereskedő cég egy ilyen ügylet kapcsán olyan függő vagy független biztosítási közvetítőként lehet jelen, amely a finanszírozott autó biztosítását közvetíti az ügyfélnek. Az ügylet további szereplői az ügyfél és a biztosító. A PSZÁF-nak azt kell megállapítania, hogy bármelyik fél esetén történt-e mulasztás. Ha függő biztosításközvetítőről van szó, akkor a biztosítónak, független alkuszok esetén pedig az alkuszoknak van szakmai felelősségbiztosításuk – mondta Binder István.

Binder István azoknak a gépjármű tulajdonosoknak, akikkel még nem történt káresemény, azt javasolja, hogy mielőbb tisztázzák a biztosítóval, hogy az Ász Autó Zrt. befizette-e utánuk a megígért biztosítási összeget. Akiket pedig már baleset ért, és úgy szembesültek azzal, hogy nincs biztosításuk, polgári peres útra terelhetik az ügyet.

Verhás Dániel, a Suzuki Ász tulajdonos-ügyvezetője elmondta, hogy jelenleg tárgyalásokat folytatnak a biztosítóval arról, hogy hogyan ütemezzék az elmaradt fizetéseket. Hozzátette: csak a tárgyalások lezárása után, várhatóan jövő héten kíván nyilatkozni az ügyben. Verhás Dániel nem kívánta kommentálni azt a Magyar Hírlap pénteki számában megjelent értesülést sem, amely szerint a dolgozók már két hónapja nem kaptak fizetést. A cég egyik munkavállalója azt mondta ennek kapcsán: "nem valótlan" az állítás.

A cégbíróság adatai szerint az Ász Autó Zrt. üzemi eredménye 2007-ben 116,4, adózott eredménye 83,9 millió forint volt. A 2007-es árbevétel 5,1 milliárd forint volt.