Akiknek a válság köszönhető

Kik a felelősök azért, hogy ennyire súlyosan érinti a válság Magyarországot? Írja meg nekünk markáns véleményét, hogy ön szerint kik játszották a legnagyobb szerepet a magyarországi pénzügyi válság és a nyomában kibontakozó recesszió kialakulásában. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF)? A magyar fogyasztó és választópolgár? A kínaiak? Az amerikai fogyasztók? Esetleg elképzelhető, hogy a magyar politikai elit? A Fidesz? Vagy az MSZP? Talán az SZDSZ? A gazdasági elit vagy a bankok? A Jóisten? Vagy mindezek együtt? Ha úgy gondolja, hogy nincs is válság Magyarországon azt is írja meg bátran. További inspirációnak pedig álljanak itt a külföldi bűnösök, a sorrend az amerikai Time magazin honlapja alapján a szavazás aktuális állást tükrözi, a lista az eddig legtöbb szavazatot kapott jelölttől halad a legkevesebb voksot kapott személyig.

George W. Bush

A Time magazin olvasói szerint a világban kialakult jelenlegi gazdasági helyzetért leginkább a 2001. január és 2009. január között hivatalban lévő Gerorge W. Bush hibáztatható. Ugyan Bush még kellő időben sürgette a Fannie Mae és Freddie Mac szigorúbb felügyeletét, és ebben a Kongresszus nem támogatta, a volt elnök valójában beiktatásának kezdetétől fogva a dereguláció feltétlen híve volt. Az Enron botrány után Bush meghátrált, és aláírta a Sarban-Oxley Törvényt, amely a tőzsdei cégek meglehetősen szigorú szabályozását rögzítette a további könyvelési és egyéb üzleti trükközések elkerülése végett. Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottságának (SEC) feje, William Donaldson azonban hiába próbálta ezen túlmenően a közösen kezelt és a spekulatív befektetési alapok működését szigorítani, a fehér házi Bush tanácsadók, egyéb nagy hatalommal bíró republikánusokkal egyetemben, sikeresen blokkolták törekvéseit. Ezenkívül pedig maga a pénzügyi összeomlás is a Bush-adminisztráció ideje alatt következett be.

Bill Clinton

Akárcsak utódja, Bill Clinton is a dereguláció pártolója. Az egykori elnök egyik legnagyobb 'érdeme' az 1999-es Gramm-Leach-Bliley Act aláírása, amely eltörölte a Glass-Steagall Act-et. A Gramm-Leach-Bliley Financial Services Modernization Act ezzel lehetővé tette, hogy a kereskedelmi bankok, brókercégek, biztosítótársaságok, nyugdíjalapok, intézményi befektetők és hedge fundok befektethessenek egymás termékeibe. Az Egyesült Államok ezzel egész pénzügyi szférájának ellenőrzését átadta néhány pénzügyi konglomerátumnak és azok hedge fundjainak. 1995-ben Clinton aláírta a Community Reinvestment Act-et is (Közösségi Újrabefektetési Törvény), amely arra kötelezte a bankokat, hogy az alacsony jövedelemmel rendelkezők is juthassanak hitelhez. Jelenleg is heves vita folyik arról, hogy mennyiben okolhatóak ezek a lépések a pénzügyi válság kialakulásáért, de az biztos, hogy nagymértékben hozzájárultak az ész nélküli hitelfelvételhez.

Az amerikai fogyasztó

Negyven évig kellett várni arra, hogy 2008 harmadik negyedévétől az amerikaiak többet kezdjenek megtakarítani, mint amennyit költöttek. Egészen 2008 őszéig folyamatosan vették föl az egyre nagyobb kölcsönöket. Bíztak a vagyonhatásban, majd a részvényekben, az ingatlanárakban, de végül mindent buktak. A lufi kipukkadt, kevesebb lett a vagyonuk, viszont van egy rakás következmény. A háztartások adósságállománya 2007-ben a jövedelmek 130 százalékára rúgott, míg 1982-ben még csak 60 százalék volt ugyanez az arány. Az amerikai fogyasztók elhitték, hogy életük végéig jobban fognak élni, mint amit megengedhetnek maguknak.

Alan Greenspan

A Fed elnöke 1987 és 2006 között. Neki köszönhetőek a szuperalacsony kamatok a dot.com válsága után, amelyek a szakértők szerint nagyban hozzájárultak a hitelválsághoz azzal, hogy még jobban ösztönözték a hitelfelvételt. Tavaly októberben a „mester" egy kongresszusi meghallgatáson elismerte, hogy hibát követett el akkor, amikor úgy gondolta, hogy a pénzügyi vállalatok képesek az önkontrollra.

Phil Gramm

„Volt már Amerikának egy Dr. Philje, igazán nincs szükségünk a gazdasági életben is egyre.", fejtette ki véleményét Barack Obama John McCain elsőszámú gazdasági tanácsadójáról. Phil Gramm 1995 és 2000 között a szenátus bankügyi bizottságának elnöke, egyben Washington egyik legprominensebb személyisége, aki bőszen hangozatta a pénzügyi dereguláció szükségességét. Grammnek kiemelkedő szerepe volt abban, hogy a Kongresszus 1999-ben eltörölte az 1933-ban hozott Glass-Steagall Act-et, amit az 1929-es tőzsdekrach után hoztak a bankcsődök miatt, és amely előírta, hogy szét kell választani a kereskedelmi és a befektetési bankok tevékenységét annak érdekében, hogy a kockázatos spekulációk bedőlése ne bénítsa meg az egész bankrendszert. Az árutőzsdét érintő törvénymódosításba is ő szúrta be azt a kulcskiegészítést, amely az olyan tőzsdén kívüli derivatívokat, mint például a CDS-ek, kivette az amerikai árutőzsde-felügyelet szabályozása alól. (A CDS-esek kötvények kockázatának kereskedésére, vagyis értékpapírosítására szolgáló pénzügyi termékek, másképpen fogalmazva: a CDS-ek biztosítási szerződések. De úgy is mondhatjuk, hogy valójában minden CDS egy fogadás arra, hogy a cég vagy éppen egy állam, mint kötvénykibocsátó kifizeti-e az adósságait.)

Christopher Cox

A képviselők házának republikánus tagja, az Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottság (SEC) elnöke tizenhét éven át (1989-2005-ig). Nem csak a Madoff birodalom csalássorozata fölött húnyt szemet, hanem a felügyeleti bizottság számos, törvény által ráruházott szabályozó eszközével sem élt annak érdekében, hogy megregulázzák a pénzügyi szektor szereplőinek tevékenységét. Cox jelenleg is váltig állítja, hogy a SEC-nek semmilyen eszköze nem volt arra, hogy a pénzügyi összeomláshoz vezető hatalmas tőkeáttételeket kontrollálja. Az igazság azonban az, hogy a SEC-nek számos törvényes eszköze lett volna arra, hogy az olyan nagy befektetési bankokat mint a Lehman Brothers vagy a Merrill Lynch beszámolóik gyakoribb közzétételére kényszerítse, csak valamiért mégis úgy döntött, hogy ezt nem teszi meg, írta a Times.

Hank Paulson

2006-tól a Bush-adminisztráció pénzügyminisztere, aki szinte teljesen egymaga vette kézbe az ország gazdasági irányítását. A legfőbb bűne, hogy hagyta bedőlni a Bear Stearns-t, és a hatalmas bankmentőcsomag, amit lenyomott a Kongresszus torkán, valójában semmit sem ért.

Angelo Mozilo

Angelo Mozilo - a hentes fia - az Egyesül Államok legnagyobb jelzáloghitelezőjének, a Countrywidenak az egyik alapítója volt 1969-ben. Ugyan nem a ragadozó hitelezést folytató Countrywide volt az első pénzügyi intézmény, amely kétes hitelminősítéssel rendelkező ügyfeleknek adott jelzáloghitelt, de ezzel a gyakorlatával vaskosan hozzájárult annak a szemléletnek az elterjedéséhez, amely szerint gyakorlatilag bárki el tud boldogulni egy nagy, kövér jelzáloghitellel. Az ingatlanvásárlási boom végül bedöntötte a Countrwide-ot és Mozilo egy másik vállalkozását, az IndyMac Bankot is. A csőd után az intézmény vezetői bőkezű végkielkégítésekkel távoztak.

Joe Cassano

A pénzügyi rendszer összeomlása előtt valószínűleg kevesen tudták, hogy mik azok a CDS-ek, de ezen kevesek egyike biztosan Joe Cassano volt, ugyanis ő vezette az AIG pénzügyi termékek divízióját 2008 elejéig, amíg le nem lépett. Jó időkben, az AIG masszív CDS kibocsátó üzletága még pénzt is nyomott a biztosító egyéb cégei számára. Később a CDS-ek okozták összeomlását. Az amerikai kormány eddig 150 milliárd dollárt kölcsönzött az adófizetők pénzéből az AIG-nak, hogy az a felszínen tudjon maradni.

Franklin Raines

Fannie Mae elnök-vezérigazgatója, valamint fehér házi költségvetési igazgató a Clinton-éra alatt. 2004-ben lépett le a Fannie Mae éléről, amikor a cég egy könyvelési botrányba keveredett, illetve amikor éppen elkezdett másodrendű jelzáloghitellel fedezett értékpapírokba fektetni, amelyek aztán később bedőltek.

Kathleen Corbet

Mint az egyik legnagyobb hitelminősítő intézet, a Standard&Poor's 2007-ig hivatalban lévő elnöke, Kathleen Corbet volt az egyik felelős azért, hogy a legmagasabb AAA minősítéseket adták a legkockázatosabb kölcsönökre, valamint az olyan kétes értékpapírokra, mint a CDO-k (az ilyen típusú terméknél különböző hitelformákat gyűjtenek össze és öntenek bele egyetlen alapba: a befektetők ennek kockázatán illetve nyereségén osztoznak. Sokszor azonban hitelből származó pénzekkel szálltak be más hitelek kockázatának finanszírozásába). Mindez valószínűleg úgy történhetett, hogy maguk a kötvénykibocsátók fizettek a hitelminősítőknek a kiváló minősítésért. A Standard&Poor még Izlandot is folyamatosan a legjobb minősítéssel látta el egészen addig, amíg össze nem omlott az ország pénzügyi rendszere.

Ian McCarthy

Ian McCarthy a Beazer Homes építőipari vállalat vezérigazgatója volt 1994 óta, amely nem csak ház-és lakásépítéssel, hanem leányvállalatán, a Beazer Mortgage Corporation-on keresztül jelzálogkölcsön-folyósítással is foglalkozott. Az FBI jelenleg is nyomozást folytat a Beazer Homes ügyében jelzálogkölcsönfolyósítással kapcsolatos csalássorozat miatt. A cég ugyanis 2000 óta folyamatosan hazudott a kölcsönfelvevők anyagi helyzetéről és képzettségéről annak érdekében, hogy azok nagyobb hitelhez jussanak.

Dick Fuld

A 2008 szeptemberében csődbe ment értékpapírok, kötvények adásvételével, banki befektetésekkel, piackutatással, befektetési menedzsmenttel foglalkozó Lehman Brothers globális pénzügyi vállalat elnök-vezérigazgatója 1994-től 2008-ig. Gyakran emlegetik a „Wall Street gorillájaként" is. A Lehman nem csak értékpapírokba „csomagolta" és „szétterítette" a globális pénzügyi piacon a kétes hitelminősítéssel rendelkező kölcsönfelvevők jelzálogkölcsöneit (subprime-jelzálogkölcsönöket) sok milliárd dolláros értékben, hanem maga is nyújtott jelzáloghitelt kétes minősítéssel rendelkező adósoknak. Fuld szolgálati ideje alatt 500 millió dollárt keresett.

Bernard Madoff

Bernard Madoff üzletember, a Nasdaq volt elnöke, a Bernard L. Madoff Investment Securities LLC alapítója és vezetője - a világ azonban úgy fog emlékezni rá, hogy ő a történelem legnagyobb piramisjátékának a kiagyalója. Tavaly december 11-én robbant ki a botrány, azóta házi őrizetben van. Madoff maga vallotta be fiainak a csalást, miután kiderült hétmilliárd dollárral tartozik ügyfeleinek, és nem tudja kifizetni. Két fia azonnal jelentette a hatóságoknak apjuk vallomását. Az FBI másnap letartóztatta Bernard Madoffot, számláit befagyasztották. Nemcsak a pénzügyi világban volt neve, a New York-i zsidó elit körökben is nagy elismerésnek örvendett, nagyon sok jótékonysági alapítvánnyal volt szoros kapcsolatban, ő kezelte a pénzüket is. Most ezeknek az alapítványoknak is elúszott a teljes vagyona. Madoff a héten minden vádpontban bűnősnek vallotta magát a bíróság előtt.

Marion and Herb Sandler

Az 1980-as években a Sandlers' World Savings Bank volt az első bank, amelyik olyan trükkös konctrukciókat kínált a fogyasztóknak, mint az option ARM hitelek. Az ARM változó kamatozású hitelt jelent, ahol a beetető kamat - teaser rate - nagyon alacsony, azonban néhány évvel később a hitel kamata átárazódik egy jóval magasabb kamatszintre. Az általában 30 évre szóló option ARM hitelek esetében pedig a hitelfelvevő eldöntheti, hogy az első hónapokban mekkora hitelt törleszt. 2005-ben az új hitelek több mint 70 százaléka ARM konstrukció volt. 2006-ra, amikor a házaspár eladta bankját a Wachoviának, már 2,3 milliárd dollárt zsebeltek be, a Wachoviát utána azonban szépen be is döntötte a World Saving kölcsönportfóliója.

Stan O'Neil

A Merrill Lynch elnök-vezérigazgatói posztját töltötte be 2007-ig, de a General Motors igazgatótanácsának is tagja volt 2001 és 2006 között. Ő volt az, aki a pénzintézetet az olyan szokványos tevékenységektől mint az eszközmenedzsment a subprime jelzáloghitelekből álló CDO-k létrehozása felé kormányozta. 2006 júniusára 41 milliárd dollárnyi subprime CDO és jelzálogkötvény volt a Merril könyvelésében. Amikor a subprime piac leolvadt, a Merrill csődbe ment, és megvette a Bank of America.

Wen Jiabao

A Kínai Népköztársaság miniszterelnöke 2003 óta. Kína az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője, körülbelül 1,7 billió (ezermilliárd) értékű, dollárban denominált amerikai államkötvénye van. Ez Kínának kiváló megoldás volt arra, hogy kontrollálja a valutájának az árfolyamát. Nem akarták, hogy a renminbi, kína hivatalos pénzneme, amelynek egysége a jüan, túl gyorsan növekedjen a dollárhoz képest, mert az olcsó árfolyam nagyon jót tett az export iparágának. Ez természetesen így is volt egészen múlt év őszéig.

Burton Jablin

A Scripps Networks amerikai médiavállalat programigazgatója. A vállalat a tulajdononában van a Home & Garden Television, amely az olyan műsoraival mint a Designed to Sell (Eladásra termett), House Hunters (Lakásvadászok), My House Is Worth What (Mennyit ér a kéróm?) és az Income Property (Hogyan tegyünk szert jövedelemre a lakóingatlanunkból) izgalmas élvezetnek állították be a lakóingatlanokkal jelzálogkölcsön-csökkentés és jövedelemkinyerés céljából űzött trükközést. A HGTV több, mint 97 millió háztartásban érhető el Amerikában.

David Lereah

Amerika első számú kereskedelmi csoportjának, a Nemzeti Ingatlan Szövetség (National Association of Realtors) vezető közgazdásza, aki egészen 2006-ig azt szajkózta, hogy az ingatlanpiacon minden a lehető legnagyobb rendben van, és olyan rózsaszín éves jelentésekhez adta a nevét, amelyek így utólag már-már abszurdnak tűnnek.

John Devaney

Hedge fund (spekulatív befektetési alap) manager. Saját 600 millió dolláros alapja - a többi hedge fundhoz hasonlóan - kockázatos kölcsönöket vásárolt föl, és úgy adta el őket, hogy azok a lehető legjobb befektetésnek tűnjenek az ígért magas hozamok által. Sőt, ami még ennél is rosszabb, Devaney pontosan tudta, hogy a kölcsönök, amiket finanszírozott, a lehető legrosszabb választást jelentették az ügyfelek számára. A Time csoport által kiadott Money magazinnak a következőket nyilatkozta 2007-ben az option ARM jelzálogkölcsönökről: "az a fogyasztó, aki ezt a fajta hitelkonstrukciót választja, biztos, hogy egy idióta. Nekünk azonban ez minden idők egyik legjobb befektetése."

Lew Ranieri, az „alkimista"

A Salomon Brothers jelzálog kereskedője, a jelzálogkölcsönnel fedezett kötvények szellemi atyja, az „értékpapírosítás" kifejezés megalkotója. Az általa csak alkímiának nevezett eljárás során a jelzálogkölcsönöket kötvényekbe csomagolta, amelyeket aztán a világ bármely pontján el lehetett adni, megteremtve így egy multi-milliárd dolláros iparágat, ami végül a globális pénzügyi rendszer összeomlását okozta.

Sandy Weill

A Citigroup egykori elnök-vezérigazgatója. Neki köszönhető, hogy minden idők egyik legnagyobb vállalti fúziójával – két hatalmas pénzügyi csoport, a Citicorp és a Travelers 1998-as egyesülésével – létrejött egy olyan mamutintézmény, mint a Citigroup. A Citigroup és a hozzá hasonló óriási pénzintézetek okozzák most a legnagyobb problémát az amerikai kormánynak azzal, hogy méretüknél fogva nem éri meg hagyni, hogy csődbe menjenek, így inkább dollár milliárdokat áldoznak az adófizetők pénzéből, hogy el ne süllyedjenek.

David Oddsson

A leghosszabb ideig hivatalban lévő izlandi miniszterelnök (1991-től 2004-ig). Regnálása alatt privatizálta Izland három legnagyobb bankját, lebegő árfolyamot vezetett be az ország valutájára, mindezzel megteremtve az országban a vállalkozók aranykorát. A pénzügyi szektor összeomlásával azonban Izland a makroökonómiai leolvadás iskolapéldája lett. A három, hatalmas tőkeáttételekkel rendelkező bank jelenleg vagyongondnokság alatt van, a GDP idén valószínűleg 10 százalékkal fog visszaesni, miközben az IMF-nek közbe kellett lépni, mert az izlandi valuta több mint a felével értékelődött le.

Fred Goodwin

Nagy-Britannia második legnagyobb bankjának, a Royal Bank of Scotlandnak az egykori vezérigazgatója, akit amióta csődbe vitte a pénzintézetet, „a világ legrosszabb bankárának" kiáltották ki. 2000-től kezdve, amikor a bank élére került, 26 bankot vásárolt föl, közte 2007-ben a holland ABN Amro-t, aminek a felvásárlásával az RSB tőketartalékait szinte a végsőkig kimerítette. Megalomániájának eredménye az lett, hogy múlt ősszel a brit kormánynak 30 milliárd dollárt kellett a csődbe ment bankba pumpálnia, amely a legnagyobb veszteség a brit gazdaság történetében. A bankot hamarosan teljesen államosítani fogják.

Jimmy Cayne

A Bear Stearns vezérigazgatója 1993 és 2008 között. Szolgálati ideje többségét nem a befektetési bankban, hanem bridge és golf versenyeken töltötte, és állítólag rendszeresen füvezett is. A bank két, hatalmas tőkeáttételekkel operáló spekulatív alapja 2007 közepén dőlt be, ami csak a kezdet volt. A Bear közel 40 milliárd dollár értékben birtokolt olyan jelzálog kötvényeket, amelyekről végül kiderült, hogy semmit sem érnek. 2008 elején a Beart kevesebbért adták el a JPMorgan-nek, mint amennyit az intézmény irodaépülete ért.