Ismét veszélyben 80 milliárd forintunk

2009.03.16. 12:01
Miután a múlt héten a főváros bíróság ismét hatályon kívül helyezte a fővárosi körgyűrű M3-as és a 3-as főút közötti szakaszának környezetvédelmi engedélyét, az M0-snak ezen a részén akár le is állhat a forgalom. De legkorábban csak jövőre, addig ugyanis érvényes az út ideiglenes forgalomba helyezési engedélye. Ha addig nem készül el az új környezetvédelmi engedély, és lezárják az utat, elbukhatunk 284 millió eurónyi támogatást is.

A pereskedő civil szervezetek minden törekvése arra irányul 2002 óta, hogy ennek a szakasznak a megépítését megakadályozzák. Ez a történet egy hét éve zajló presztízsharc arról, hogy a fővárosi körgyűrűnek ne épüljön meg a 3-as főút és az M3-as közötti szakasza - mondta Reményik Kálmán, az állami sztrádaberuházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. elnök-vezérigazgatója annak kapcsán, hogy a bíróság a múlt héten hatályon kívül helyezte az útszakasz környezetvédelmi engedélyét. A vita arról szól, hogy ezen a szakaszon az eredeti környezetvédelmi engedélyben szereplő 4 helyett 3 csomópont épült meg - a NIF szerint a helyi lakosok kérésére -, és a pert indító civilek szerint ennek a változtatásnak a forgalmi és környezetvédelmi hatásait nem megfelelően vizsgálta a környezetvédelmi hatóság.

Ideiglenesen használjuk

Az útnak jelenleg is ideiglenes forgalomba helyezési engedélye van, ezt évente hosszabbítja meg a Nemzeti Közlekedési Hatóság. Ez azt jelenti, hogy ez év végéig meg kell születnie az újabb környezetvédelmi engedélynek, különben a közlekedési hatóság akár azt is megteheti, hogy az év végén lejáró ideiglenes engedélyt nem hosszabbítja meg 2010-re. Ebben az esetben előfordulhat, hogy a 6,7 kilométer hosszú, 16 milliárd forintért felépített szakaszt - amelynek már az építése során le kellett állni több mint egy hónapra 2006 őszén - jövő januárban akár akár le is zárhatják.

"Azt remélem, hogy a környezetvédelmi hatóság időben megteszi azokat a lépéseket, amelyekre a bírósági határozat kötelezi" - mondta Reményik Kálmán erre a felvetésre. Az útnak ideiglenes forgalomba helyezési engedélye van, amíg a közlekedési hatóság ezt az engedélyt nem vonja meg, addig a körgyűrű jogszerűen üzemel - tette hozzá, bár megjegyezte: abban az abszurd helyzetben, amikor hetedik éve húzódik egy út környezetvédelmi engedélyeztetése, és az engedélyt még az átadás után is hatályon kívül helyezhetik, akár arról is lehet beszélni, hogy elbontják az utat.

A bíróság döntése nyomán felmerül az a kérdés is, mi lesz az út építésére még 2005-ben elnyert 284 millió euró - mostani árfolyamon éppen nagyjából 80 milliárd forintnyi - európai uniós támogatás sorsa (a pénzből nemcsak a 4-es és az M3-as között 43 milliárd forintért felépített M0-sra futotta, hanem ebből épül az M0-st az M3-assal Gödöllőnél összekötő M31-es is). A kohéziós alap támogatásával megvalósuló két beruházást 2010. december 31-ig kell lezárni. Ha ezalatt Brüsszel vizsgálatot indít, mondván, nem megfelelő szabályozási környezetben épültek az utak, akkor születhet olyan döntés, hogy elbukjuk a pénzt. Ennek az esélye azonban Reményik Kálmán szerint nem éri el az egy százalékot.

Az M0 keleti szektorának környezetvédelmi engedélyeztetése körüli vita hetedik éve húzódik. Az első környezetvédelmi engedélyt 2002-ben adták ki, amelyet már akkor megtámadtak a helyi civil szervezetek. A fővárosi bíróság 2006 őszén hatályon kívül helyezte az engedélyt, a zöldhatóság ezt követően az akkori bírói eljárásnak megfelelő engedélyeztetési eljárást folytatott le. A civil szervezetek az ennek nyomán kiadott engedélyt egy felülvizsgálati kérelemben támadták meg, arra hivatkozva, hogy a környezeti hatásokat nem kellő alapossággal vizsgálta a zöldhatóság.

A csomópontnak nincsenek jelentős, káros környezeti hatásai, ezt már az út átadása óta végzett forgalomszámlálási adatok is bizonyítják. A vita tárgya nem az, hogy van-e ilyen környezeti hatás, hanem az, hogy a zöldhatóság nem kellően alaposan vizsgálta ezt a hatást, amikor az engedélyt kiadta - mondta Török-Szabó Ágnes, a NIF munkatársa. Az állami sztrádaberuházónál - ahol még várják az írásos ítéletet - kiemelték: a NIF szerint a zöldhatóság helyesen állapította meg, hogy a csomópont elhagyása miatt újabb környezetvédelmi feltételeket nem kell előírni.