Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

A bankok bosszút állnak, ha szigorítják a működésüket

2009.03.17. 19:26
Azzal fenyegetőznek a bankok, hogy még magasabbra emelik a törlesztőrészleteket, ha az országgyűlés elfogadja az egyoldalú szerződésmódosítást szigorító törvényjavaslatot. A Bankszövetség szerint ugyanis az újabb kockázatokat is áthárítják majd az ügyfeleikre. Pedig a módosítást épp azért hoznák, hogy a bankok ne emelhessék indokolatlanul a kamatokat és a díjakat. Az új szabályozás már a mostani szerződésekre is vonatkozna. A törvényről jövő hétfőn szavazhat az országgyűlés.

A bankoknak azért kell emelni a kamatokat, mert a forrásaik egy része lejár, ezért drágábban jutnak pénzhez - mondta az RTL Klub Híradójának a Portfolio.hu elemzője.

A bankok ugyanis nem saját pénzből, hanem rövid lejáratú hitelekből adnak kölcsön. Csakhogy ezeket most drágábban tudják megújítani, mert Magyarország a piac szerint kockázatosabb ország, mint volt. Akár 6 százalékkal is többet kérhetnek tőlük, mint mástól. Ezt azután továbbhárítják az ügyfelekre, akik így tulajdonképpen a rossz magyar gazdaságpolitika árát fizetik meg. Persze azt is felszámítják, ha gyengül a forint.

A kormányszóvivő azonban vitatja a kamatemelés jogosságát. "A bankok nagyon nagy mozgástérrel rendelkeznek, és a teljes terhet, ami az árfolyamkockázatból fakad, azt az emberekre terhelik át" – mondta Daróczi Dávid.

Ezért szigorítana a kormány. A bankoknak például hatvan nappal előre be kellene jelenteniük, ha kamatot akarnak emelni. Ha tehát változik a forint árfolyama, az csak két hónap múlva jelentkezhetne a törlesztőrészletekben.

Csakhogy a Bankszövetség szerint ez egy újabb kockázat, amit ők megint az ügyfelekkel fizettetnének meg. "A bankok mindenképpen rá lesznek kényszerítve a hitelek megdrágítására, mert kénytelenek lesznek beárazni a hitel nyújtásakor azokat a kockázatokat, amelyek a futamidő alatt felmerülhetnek" - mondta Müller János, a Bankszövetség vezető tanácsosa.

A bankszövetség szerint a kormány törvényt is sértett azzal, hogy nem egyeztetett velük a törvénytervezet benyújtása előtt. A kormányszóvivő szerint azonban ez csak formai kifogás.

Hogy mikor emelhetnek majd egyoldalúan kamatot a bankok a gazdasági folyamatokra hivatkozva, a törvénytervezet szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete mondhatja meg. Ennek részleteit azonban nem ismerik, így nyilatkozni sem akartak.