Kétségbeejtőek a nyugdíjpénztári számok

2009.03.20. 07:43

Miközben a magánnyugdíj-pénztárakhoz az előző évben 357,4 milliárd forint tagdíjbevétel folyt be, a befektetési tevékenységen közel 422 milliárd forintos veszteség mutatható ki - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adataiból. Úgy tűnik tehát, hogy a válság másfél évnyi befizetést emésztett fel.

Nem túl jó hír az sem, hogy 2008 utolsó negyedévére már valóban zökkenőmentesen működött a központosított bevallás. Két évvel ezelőtt (a hátralékok jobb behajtása érdekében) az adóhivatal vette át e téren az ügyintézést, de a pénz azonosítása hosszú ideig meglehetősen nehézkesen haladt.

Tavaly a harmadik negyedévben még 13 százalék feletti volt a befizetésekből az a hányad, amelynél nem sikerült megállapítani, kinek az egyéni számláján is kell jóváírni. Ez a pénz viszont kötelezően a stabil portfólióba került, így az érintett tagok mentesültek megtakarításaik jelentős leértékelődésétől. A rendszerben viszont 2008 decemberére már nem maradt azonosítatlan befizetés.

A kétségbeejtő veszteségek fényében legalábbis érdekes, hogy tavaly a vagyonkezelői díjak 6,6 százalékkal, a letétkezelési díjak pedig majdnem ötödükkel múlták felül a 2007-est. A magánkasszák portfóliója viszont egy év alatt alaposan átrendeződött. A részvények értéke - az árfolyamok intenzív esésének következtében - mintegy 15 százalékkal csökkent, közben pedig 152 milliárd forintnyi hazai állampapírtól szabadultak meg a kasszák.

A részvények aránya az értékvesztés mellett is 9,6 százalékról 14 százalékra emelkedett, a választható portfólió bevezetésének köszönhetően. Az önkéntes ágon 107,8 milliárd forintos tagdíjbevételre "csak" 83,6 milliárd befektetési veszteség jutott, amiben közrejátszhatott, hogy itt a részvények aránya 10-ről 7,4 százalékra esett.

A válság hatására azonban (és ezek a számok még semmit sem mutatnak a kormányzat adókedvezményeket csökkentő terveiből) ebben a pénztártípusban elindulása óta először csökkent a tagok száma - az utolsó negyedévben 36 ezren léptek ki. Persze mindkét nyugdíjpénztári típusnál megindultak a kifizetések, de ilyen mértékű létszámfogyásra ez aligha ad magyarázatot.