Milyen legyen az új kormányfő?
További Magyar cikkek
Teljesen mindegy, hogy ki lesz a kormány feje, saját kezdeményezése nem nagyon lesz, csak a kötelező feladatokat fogja végrehajtani - vélekedik az egyik elemző, amivel alapjaiban semmisíti meg azon reményeket, hogy az új miniszterelnök fazont tudna adni egy új politikának. Az új kormányfő kezét ugyanis, érvel a makroközgazdász, rövid, néhány hónapos időtávon megköti az IMF-megállapodás, vagyis az, hogy a pénzért cserébe vállaltuk, a bűvös 3 százalék alatt tartjuk a GDP-arányos költségvetési hiányt. Márpedig, hogy tartani tudjuk ígéretünket, újabb kiigazítás kell. A rövid távú krízist tehát mindenféleképpen kezelni, a tűzoltást folytatni kell, ám a hosszú távú, a gazdaságnak lendületet adó, valóban versenyképességet javító intézkedésekkel más a helyzet.
Azokba belevágni nem áll a szocialisták érdekében, és ha nem fognak bele az amúgy régóta sürgetett átfogó átalakításokba, még nem biztos, hogy a piac türelme elfogyna a forinttal és Magyarországgal szemben, lehet, hogy a regnáló erő ki tudná húzni 2010 tavaszáig - folytatja az elemző. Szerinte tehát a szocialisták arra bazíroznak, hogy megpróbálják megúszni a szavazóbázisukat húsbavágóan érintő lépések megtételét, és az új miniszterelnök, még ha hozna is néhány látszatintézkedést, amit ki lehet tenni a kirakatba, valójában az érdemi átalakításokba nem fog bele a szocialisták érdeke miatt.
Ezen elemző kollégái szemében azonban fontos, hogy milyen tulajdonságokkal bír a leendő miniszterelnök. Többen említették, hogy jó vezetői képességekkel rendelkezzen a jelölt. (Többen negatív példaként említették a leköszönő kormányfőt, szerintük ugyanis Gyurcsány Ferencről a leglátványosabban a 2006-os stabilizációs csomag megalkotásakor, az intézkedések előkészítésekor és levezénylésekor derült ki, hogy rossz menedzser, különösen pedig rossz válságmenedzser. Nem tudott összerakni egy jó gazdasági szakértői háttérstábot, az államigazgatás már akkor is akadozott, most pedig már alig működik.)
Legyen kiérlelt koncepciója, legyen a tarsolyában egy konzisztens, részletes és ismertetett gazdasági program, amely a rövid távú válságkezelést és a közép távú célokat (az államadósság kontroll alatt tartását, a potenciális növekedési ütem érdemi javítását) egyforma súllyal tartalmazza - követelné meg az új kormányfőtől négy elemző is. Ebből máris következik, hogy olyan személyt tartanának jónak, aki nem a politikai pályáról jött (vagy ha volt is politikus, már régóta kiszállt a politikából), hanem inkább a gazdasági tevékenységéről ismert, ráadásul „a külföld", vagyis a külföldi befektetők ismerik, szalonképes a piaci szereplők szemében. Mielőtt már mindenki előtt Bokros Lajos személye lebegne fel, az egyik elemző hozzátette: az sem árt, ha az illető jól tud kommunikálni, el tudja magyarázni a társadalomnak, hogy miért is vagyunk bajban, miért bizonyult zsákutcának az elmúlt hét év gazdaságpolitikája, mit és miért kell tenni, hogy kilábaljunk az egyre mélyülő gödörből, a lépések pedig milyen időtávon hozzák meg gyümölcsüket.
Legyen tökös legény!
Legyen kellően autonóm, határozott - mondták ketten is. Egyikük szerint konoksága jól jön majd a szocialistáknak fél-egy év múlva, akkor, amikor már inkább szabadulnának tőle. A makroközgazdász úgy érvel: amikor már az új miniszterelnök elvégezte a piszkos munkát, amikor a szocialisták szavazóbázisát sértő, ugyanakkor a forinttal szembeni bizalmat életben tartani képes kemény kiadáslefaragás már elindul, az intézkedések pedig törvényi formát öltenek, de már közelegnek a 2010 tavaszi parlamenti választások, akkor az MSZP finoman elhatárolódhat tőle, azzal érvelve, hogy „valójában a párthoz nem is igazán kötődő személy keresztülvert rajtuk egy olyan stabilizációt, amelyet ők tiszta szívvel soha nem támogattak, és biz' isten, most már jobb lesz."
A másik elemző szerint az, hogy elhivatott a leendő kormányfő, azért is előnyére válik, mert nemcsak az ellenzék felől jönnek majd a balhorgok, hanem - amint arra a kormányzat eddigi teljesítményét az elmúlt hetekben élesen kritizáló jegybankelnök elleni, a Népszavában helyet kapott támadás sugallja - a szocialisták belülről támadhatják a saját táborhoz sorolt embert is. Ezért a potenciális kormányfőnek ütésállónak kell lennie.
Hasznára válik az is, ha nincs vesztenivalója, bármikor, amikor elképzeléseinek megvalósítását veszélyeztetve látja, képes azonnal felállni és otthagyni a miniszterelnöki bársonyszéket - mondja az egyik elemző. Ezzel a zsarolópotenciállal (hiszen egy újabb kormányfő nélküli állapot mindenféleképpen idegessé tenné a piacokat) sakkban tarthatja azokat a szocialistákat, akik időről időre megpróbálnák megakasztani a kemény intézkedéseket.
Ebből az elitből nem lehet kinézni semmi jót
Teljesen szkeptikus vagyok afelől, hogy az a leszerepelt rendszerváltó elit, amelynek tagjai a kormánypártban és az ellenzéki pártokban is helyet foglalnak, illetve azok hátországát biztosítják, az a garnitúra most képes lesz valami olyan megoldással előrukkolni, valaki olyan személyt előhúzni a kalapból, aki a zsákutcának bizonyult gazdaságpolitikában, társadalompolitikában, államról alkotott felfogásunkban 180 fokos fordulatot hozna - ütött meg lemondó hangot az egyik elemző.
Az a megfáradt rendszerváltó elit, amelyik az elmúlt 10 évben mutatott teljesítménye alapján egyértelműen csődöt mondott, és amelynek tagjai tisztességes piaci versenyben „éhen halnának", cégeik tönkremennének, de most abból él, hogy az államot pumpolja, állami pénzeket szerez meg és így biztosítja vállalkozása fennmaradását, nemcsak hogy alkalmatlan egy hátraarcra, hanem még érdekeivel szembe is menne egy ilyen akcióval.
A szakértői kormány egy nagy lufi, az, hogy merre menjenek az országban a dolgok, az nem egyszerűen technokrata szinten dől el, hanem inkább elitkérdés, ideológiai kérdés, értékválasztás kérdése - mondja egy másik makroközgazdász. Ezért az, hogy milyen értékek mentén történjen változás, azt egy parlamenti választás mutathatja meg - fűzi hozzá.
E-l-ő-r-e-h-o-z-o-t-t v-á-l-a-sz-t-á-s
Több kollégája is az előrehozott választásokat tartja a legjobb megoldásnak, és csak második számú kérdésnek azt, hogy a jelenlegi ciklus kitöltése esetén milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy új kormányfőnek. Társadalmi jóváhagyás nélkül nem lehet megcsinálni olyan átfogó, a közgazdász szakma többsége által régóta osztott és sürgetett, a munkavállalásra ösztönzést felerősítő és az inaktívak érdekét sértő lépéssorozatot, amely nélkül nincs sok esélyünk kitörni az adósságspirálból, megállítani a szlovákoktól, csehektől, lengyelektől, vagyis olyan térségbeli országoktól való leszakadásunkat, amelyekkel összemérhetjük magunkat.
Egy másik elemző azzal is magyarázza az előrehozott választásokat mint legjobb és legvalószínűbb kimenetelt, hogy „sok mindent el lehet képzelni a szocialista pártról, de azt nem, hogy képesek legyenek eddigi politikájukat feladni, fő szavazóbázisuknak nekimenni, még ha nyilvánvaló is, hogy enélkül nincs kilábalás."

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Gazdaság
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
A javaslat célja, hogy mérsékelje a bankok túlzott nyereségét is.
tegnap, 21:51
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek
Nagy döntések születtek a kormányülésen.
tegnap, 17:10
- Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott
A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.
tegnap, 18:31
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Címlapon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról
A tisztviselők számára létrehozott képzést haladéktalanul felfüggesztették.
tegnap, 18:35
- Címlapon
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.
tegnap, 17:34
- Címlapon
Általános iskolák környékén ólálkodó idegenekről adott ki közleményt a rendőrség
Több bejelentés érkezett egy fekete autóról.
tegnap, 19:35