Nándor
7 °C
23 °C

Soros szeret spekulálni

2009.03.27. 12:35 Módosítva: 2009-03-27 12:35:12
Nem először spekulál papírok gyengülésére Soros György, vagy hozzá kapcsolódó cég. A PSZÁF tegnap büntette meg az üzletember cégét majdnem félmilliárd forintra, mert ők álltak az OTP októberi megtámadása mögött. Angliában a font, Ázsiában több ország valutája ellen spekulált a múltban.

A PSZÁF rekord mértékű, majdnem félmilliárd forintos bíságot szabott ki Soros György cégére, a Soros Fund Management LLC-re, mert vizsgálódásaik szerint a társaság megsértette a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó előírásokat október 9-én. A cég a bank részvényeinek esésére játszott, a mélybe taszítva ezzel az árfolyamot. A felügyelet szerint 675 ezer dollárt nyertek az ügyleten.

Bedöntötte az angol fontot

Nem ez az első alkalom, hogy Soros neve hasonló ügyletekkel kerül kapcsolatban. Egyik legismertebb és egyben leghirhedtebb ügyködése 1992-ben volt, amikor a font gyengülésére spekulálva egymilliárd dollárt keresett. A nyugat-európai országok kialakították az Európai Monetáris rendszert, ennek egyik eszköze az ERM (Európai Árfolyam-mechanizmus) volt. Az angol font felülértékelve került ebbe a rendszerbe, ez sokak figyelmét felkeltette. A spekuláció legfontosabb információja a német márka pozíciója volt, a jegybankok az erősnek hitt valuta mögé menekültek. Sorosék látták, hogy a font védhetetlen és leértékelhetik, így elkezdtek a gyengülésre játszani.

A fekete szerda néven emlegetett napon az akkori konzervatív brit kormány kénytelen volt kilépni az ERM-ből, mert nem tudták a fontot a meghatározott szinten tartani. Ennek oka, hogy több befektetési alap, köztük Soros cége is a font gyengülésére játszott. Az 1997-ben közzétett adatok szerint ez a nap 3,4 milliárdjába került az angol államnak. Sorosra ekkor ragadt rá, "az ember, aki megtörte a Bank of Englandet" jelző, és ezzel a tranzakcióval vált világhírűvé.

Soros tavaly megint a font gyengülésére spekulált. Januárban azt nyilatkozta, hogy előre látta a font gyengülését és rövid pozíciókat épített ki a font ellen, hogy a gyengülésből nyeresége legyen. Várakozásai most is bejöttek.

Ázsiából kiutálták

Másik emlékezetes akciója az ázsiai valuták elleni spekuláció volt az 1997-es ázsiai válság idején. A válság akkor Thaiföldről indult ki, az ország gazdasága már válságjeleket mutatott, valutáját túlértékeltnek tartották. Soros György erről így vall egy 1998-ban készült interjúban: "az ázsiai valuták mint a thaiföldi baht vagy a koreai von 20-25 százalékkal fölül voltak értékelve. 1997 januárjában valóban árfolyamcsökkenésre játszottunk mind a thaiföldi baht, mind a maláj ringgat esetében. Amikor kitört a válság, ott sem voltunk a piacon. De ha aktívan benne lettünk volna, akkor sem lenne semmi lelkiismeret-furdalásom. A piacok arra valók, hogy használják őket. És mi élünk a piac kínálta lehetőségekkel."

Az érintett országok Sorost tartják felelősnek a válság kirobbantásáért, olyannyira, hogy az üzletemben 2001-ben kénytelen volt lemondani bankoki útját, mert megfenyegették.

Sok mindent kihagyott az idén

Indiában sokat bukott, Kínában már jobban teljesített befektetéseivel Soros György az elmúlt évben. Bár a befektető tapasztalt shortoló, a legnagyobb, október-novemberi esések kínálta lehetőségeket többször is kihagyta, erről maga írt a Financial Times-ban. Soros, aki tegnap is emlékeztett rá, hogy alapjai irányításából kiszállt, közvetlenül már csak magánbefektetéseit intézi, úgy érzi, egyik legnagyobb hibája az volt, hogy nem ismerte fel időben, a fejlődő és a fejlett piacok a világválságban nem válnak el egymástól, hanem együtt mozognak.

"A dollár fordulatát is túlzottan lassan ismertem fel és ezért visszadtam a piacnak a profit nagy részét, amit még a shortolásával kerestem. Az új befektetési igazgatóm irányításával ugyanakkor sok pénzt kerestünk az Egyesült Királyságban, ugyanis a rövid oldali hozamok esésére játszottunk és a fontot is shortoltuk az euróval szemben. Azon is nagyot kaszáltunk, hogy a hitelpiacokon azok összeomlása után long pozícióba ültünk" - írta még.