Egymilliárdot bukik a BÉT

2009.04.02. 12:16 Módosítva: 2009.04.02. 12:16
A BÉT éves közgyűlésén határozott a tisztségviselői javadalmazásának csökkentéséről. Az elnök és az alelnök 30 százalékkal fog kevesebbet keresni, az igazgatósági tagok és a felügyelőbizottság tagjai csak 16 százalékkal. A BÉT tavalyi nyereségét teljes egészében szétosztják a részvényesei között, idén pedig közel 1 milliárd forinttal kevesebb adózott nyereséggel számolnak.

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörően Működı Részvénytársaság 2009. április 2-án éves rendes közgyűlést tartott. Az eseményen a tulajdonosok elfogadták a 2008-as üzleti év beszámolóját, továbbá a Felügyelő Bizottság és a könyvvizsgáló jelentését. A beszámoló szerint a BÉT 2008. éves adózott eredménye közel 2,3 milliárd forint volt, mely 300 millió forinttal csökkent az előző évihez képest.

A tőzsde vezetői szolidarítanak

A tulajdonosok elfogadták a BÉT Igazgatóságának javaslatát az adózott eredmény felosztásával és az osztalék megállapításával kapcsolatban, mely szerint a társaság 2008-as évi nyereségének egészét szétosztják a részvényesek között.

Napirendi pontok alapján a tulajdonosok döntöttek az Igazgatóság, a Felügyelı Bizottság és a könyvvizsgáló 2009. évre vonatkozó díjazásáról. A döntés értelmében – tekintettel a piaci körülményekre - 2009. április 1-tıl a BÉT Igazgatóságának elnökének és alelnökének a díjazását 30 százalékkal, míg az igazgatósági tagok és a Felügyelő Bizottság tagjainak a juttatását 16 százalékkal csökkenti a BÉT.

Jövőre kevesebb pénzt fognak szétosztani

A BÉT Zrt. az idén 1,31 milliárd forint adózott nyereséggel számol, szemben a 2008. évi 2,28 milliárd forinttal. Az árbevételi terv 2,88 milliárd forint, míg tavaly a BÉT bevétele elérte a 3,29 milliárd forintot. A tőzsdeelnök elmondta, hogy az idei évben a költséggazdálkodáson van a hangsúly. Az eredeti költségtervhez képest 7 százalékos csökkentést, 1,7 milliárd forint kiadást tervez a társaság.

A BÉT fő részvényese a bécsi tőzsdét üzemeltető Wiener Börse AG, 50,45 százaléknyi részvénnyel.