Jácint
15 °C
31 °C

Financial Times: a költségvetés "megmentése" a Bajnai-kormány feladata

2009.04.15. 15:50
"Az összeomlás szélén álló költségvetés megmentése" az új magyar kormány pénzügyminiszterének feladata, vélekedett szerdai elemzésében a Financial Times. Néhány sorban megemlékeztek Gyurcsány Ferencről és sikertelen kormányzásáról is, és hangsúlyozták, hogy a legnagyobb feladata most Oszkó Péternek van. A lap ezután számba veszi azt is, hogy a londoni elemzők legfrissebb előrejelzéseikben hány százalékos GDP visszaesést várnak Magyarországon. A tervezett megszorítások miatt még a 6 százalékos visszaesés is elképzelhető.

A londoni gazdasági napilap a magyarországi kormányváltás kapcsán azt írta, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök megbékélést ajánlott az ellenzéknek, igyekezve megtörni a patthelyzetet, amely eddig akadályozta a recesszió sújtotta ország gazdaságának rendbetételét.
A lap idézte az új kormányfő parlamenti beszédének azon részletét, amely szerint Magyarországnak "nem maradt pénze a csatározásokra".

Gyurcsány Ferencről a Financial Times azt írta, hogy a volt miniszterelnököt, aki "elhíresült annak beismerésével, hogy a szocialista párt hazudott a 2006-os választások megnyerése végett", tovább gyengítette a szabad demokraták kiválása a koalícióból, miután a népszavazás megtorpedózta a kormány sarkalatos egészségügyi reformprogramját. Gyurcsány Ferenc annak ellenére sem tudta helyreállítani az országba vetett befektetői bizalmat, hogy három év alatt a hazai össztermék-érték (GDP) 9 százalékáról 3 százalékra csökkent az államháztartási hiány, és Magyarország végül az IMF-től volt kénytelen 20 milliárd eurós védőcsomagot kérni, áll a Financial Times szerdai írásában.

A világ szeme Oszkón

A londoni napilap szerint Oszkó Péter pénzügyminiszter feladata most az, hogy "megmentse az összeomlás szélén álló" költségvetést, miközben a gazdaság teljesítménye akár 6 százalékkal is zuhanhat. Samu János, a Concorde értékforgalmazó közgazdásza a Financial Timesnak elmondta, hogy a tervezett intézkedésekkel teljesíthető az államháztartási hiánycél, az azonban csak ősszel derül ki, hogy a kormány működőképes lesz-e, vagy programja elhal a pártok közötti, illetve a szocialista párton belüli küzdelmekben.

A magyarországi gazdasági visszaesés idei várható mértékére több becslés is forog a londoni City elemzői közösségében. A Kelet-Európára szakosodott Wood & Co. befektetési tanácsadó cég éppen szerdán kiadott elemzésében az áll, hogy a cég az eddigi 3,0 százalékról 4,2 százalékra rontotta a magyar GDP-csökkenésre adott prognózisát, tekintettel az uniós növekedési kilátások folytatódó romlására. A ház szerint azonban ha az új magyar kormány azonnal bevezeti az összes tervezett kiadáscsökkentési lépést, az idei visszaesés elérheti az 5,7 százalékot is, és e forgatókönyv esetén jövőre is 1,2 százalékos GDP-mínusz várható.

Romló kilátások

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlege legfrissebb előrejelzésében - a magyar ipari termelési érték vártnál nagyobb zsugorodása miatt - az eddigi 4,5 százalékról 5,5 százalékra módosította a magyarországi GDP-érték idei visszaesésére adott becslését. Ez a cég is hozzátette azonban, hogy az új prognózisban nincsenek még benne az esetleges további költségvetési megszorítások. A JP Morgan szerint az új miniszterelnök által körvonalazott takarékossági csomaggal együtt a magyar GDP-érték idei visszaesése "jóval meghaladhatja" a 6 százalékot is. A 6 százalék körüli idei magyarországi visszaesés előrejelzése más nagy londoni házak elemzéseiben is felbukkant már.

A Standard & Poor's hitelminősítő például, amely a hónap elején a befektetésre ajánlott sáv alsó szélére, "BBB mínusz"-ra rontotta a magyar szuverén adósosztályzatot, a lépéshez fűzött indoklásában éppen 6 százalékos magyar GDP-mínuszt valószínűsített 2009-re. Vannak ugyanakkor ennél enyhébb citybeli előrejelzések is a magyarországi recesszióra. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni befektetési részlegének jelenleg érvényes prognózisa szerint a magyar GDP-érték az idén 4,5 százalékkal csökken, a Goldman Sachs 5 százalékos visszaesésre számít. A Fitch Ratings hitelminősítő Londonban minap kiadott feltörekvő európai helyzetértékelésében is 5 százalékos egész éves idei magyarországi visszaesést valószínűsített.