Lehet-e hiteles a kartellező gazdasági miniszter?

2009. április 15., szerda 13:54

Több éven át húzódó bírósági eljárásban is megállapították a Gazdasági Versenyhivatal még 2006-ban született döntésének helyességét: az akkor Vahl Tamás mostani gazdaságiminiszter-jelölt irányította SAP-t 690 milliós bírsággal sújtották, mert nemcsak több egyetem által kiírt pályázatok eredményét, hanem már magukat a pályázatokat is befolyásolta cége.

A tisztességes piaci verseny kartellezés útján való befolyásolása az állami források magáncélra történő megkárosítását jelenti; az ilyen típusú megállapodásokban részt vevő szakember hitelessége a gazdasági tárca élén megkérdőjelezhető - áll a Transparency International magyar tagozatának Bajnai Gordonhoz írott nyílt levelében.

A TI a gazdasági tárca élére jelölt Vahl Tamás SAP-s múltjára utal. A nemzetközi cég ellen még 2004. novemberében kezdett versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatal, mely végül az IBM-mel és az ISH Kft-vel együtt marasztalta, az akkori viszonyok között rekordbírságnak számító büntetéssel a kartellezésben (utóbb a bíróságok által is megerősítetten) bűnősnek talált céget. Az SAP-nek 690 millió forintot kellett fizetnie, miután a GVH megállapította, "öt magyarországi egyetem által, gazdálkodás irányítási, illetve kórházi informatikai rendszerekre kiírt közbeszerzési eljárások együttes elnyerése érdekében versenykorlátozó módon működött együtt" a három cég.

A vizsgálat megállapításai szerint a cégek ráadásul egyes pályázatok előkészítésében is részt vettek, magyarul a ráhatásuk volt a kiírások szövegezésére is.

vahl tamas
Vahl Tamás

Az SAP-nak Vahl Tamás irányítása alatt ráadásul nem is ez volt az egyetlen kartellezős ügye. Ugyancsak bíróságig jutott, és alig fél éve zárult le az az ügy, melyben a GVH az SAP-t és a Synergont marasztalta, igaz, lényegesen kisebb összegekkel, mivel egy a győri önkormányzat által kiírt tenderen együttműködtek. A két cég a GVH egy másik döntése szerint kartellezet a Paksi Atomerőmű egy tenderén is.

A Transparency International Magyarország nagyra értékeli, hogy a gazdasági válság kezelését célzó programja kiemelt helyen foglalkozik a korrupció elleni küzdelemmel. A kormányzati intézkedések sikere nagymértékben függ az azokat végrehajtó vezetők szakmai és
etikai hitelességétől - áll a szervezet levelében. Szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy a nemzeti fejlesztési és gazdasági tárca várományosa által korábban vezetett cég a Gazdasági Versenyhivatal (majd a Fővárosi Bíróság, és jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla) döntése értelmében olyan megállapodásokat kötött, amelyek alkalmasak voltak a verseny eredményének befolyásolására

Kapcsolódó anyagok:

Milliárdos bírság a tízmilliárdos összejátszás után - 2006.06.16.
Az SAP, az IBM és az ISH egyetemi rendszerek közbeszerzési pályázatain játszott össze, de a másfélmilliárdos bírságor bíróságon támadják meg.
Valóban kartellezett az SAP és a Synergon - 2008.07.22.
Kartellezett a SAP és a Synergon – hagyta helyben a Fővárosi Bíróság a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006-ban hozott döntését.
Kartellpereket nyert a GVH - 2008.12.18.
A Synergon két állami tenderen is kartellezett. Az összbírság 114,4 millió Ft.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés