Segítsünk egy kicsit Bajnainak!

2009. április 17., péntek 11:47

Idén január-februárban havi nettó 119 300 forintot keresett az Átlagmagyar. Arra gondoltunk, hogy akinek ennyiből sikerül kigazdálkodnia a havi megélhetést rezsistül és hiteltörlesztésestül, arra rábízhatjuk egy néhány nullával nagyobb összeg kezelését is: segítsen rendbe tenni a költségvetést. Bajnai Gordonnak idén 400 milliárd, jövőre 900 milliárd forintot kellene megspórolnia. Ön hogyan venne el fejenként 40-90 ezer forintokat az Emberektől?

Az eddig kiszivárgott hírek szerint az új kormányfő, Bajnai Gordon azzal számol, hogy akár 6 százalékos is lehet idén a gazdaság visszaesése, ezért idén 400, jövőre 900 milliárd forinttal kell megkurtítani az állami kiadásokat. A kormányzati válságkezelő csomagról az új kabinet már pénteken, majd vasárnap ismét tárgyal, de annak néhány eleméről már most tudni lehet.

Így egyebek mellett biztosnak látszik, hogy a költségvetést elsősorban a kiadások lefaragásával próbálják egyensúlyba hozni. Várhatóan elbúcsúzhatnak 13. havi járandóságuktól a nyugdíjasok és a közszférában dolgozók, utóbbiak emellett felkészülhetnek arra is, hogy két évig a jelenlegi szinten befagyasztják bérüket. A gáz- és távhőtámogatásoktól is elbúcsúzhatunk jövőre, akárcsak a lakáscélú forinthitelek állami kamattámogatásától, a szocpoltól és félszocpoltól. Bajnai három helyett csak két évig adna gyedet és a gyest, és változtatna a nyugdíjemelés szabályain.

Emellett adóemelésekről is volt szó, az áfa ismét 25 százalék lehet, talán mégis megmarad a magánszemélyek különadója, és akár jöhet a vagyonadó is. Hogy pontosan miket tartalmaz még a csomagja erre és a jövő évre, azt várhatóan csak a vasárnapi kormányülést követően jelentik be nyilvánosan.

Addig azonban még van idő az ötletelésre, nemcsak kormányzati, hanem össznemzeti szinten. Mivel néhány hete, amikor nagyon kellett, több mint kétszázan jelentkeztek, hogy szívesen lennének miniszterelnökök, úgy gondoltuk, most ismét itt az idő, hogy – szemben Herényi Károllyal, aki szerint válságban nem az emberek kezébe kell adni a döntést – az Átlag Magyar bölcsességére bízzuk az országot.

Ön, nyájas olvasónk, segítsen abban: hogyan teremtsen elő, vagy honnan vegyen el a Bajnai-kormány két év alatt 1300 milliárd forintot, vagyis minden Magyar Embertől 130 ezret (ez annyira sok pénz, hogy még Demján Sándor válság és orosz lottókaland előtti vagyonát is meg kellene ötszörözni, hogy összejöjjön). Írja meg nekünk javaslatát, a legjobbakat közzétesszük a nép és a nemzet boldogulására.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Ezért kell Bajnainak tojásokon lépkednie - 2009.04.17.
Adott a 3 százalék alatti hiány kényszere, így viszont nem tudjuk felpörgetni a gazdaságot. Kérdés, sikerül-e engedményeket kicsikarni a joggal bizalmatlan Brüsszeltől és az IMF-től.
A Bajnai-csomag 5,5-6 százalékos recesszióval számol - 2009.04.16.
A februári Gyurcsány-csomaggal együtt idén 400, jövőre újabb 900 milliárdos megszorítás jön.
Oszkó: Takarékossági intézkedések válság nélkül is kellenének - 2009.04.15.
A leendő pénzügyminiszter szerint adócsökkentésre nem a legalkalmasabb most a pillanat, de a foglalkoztatási helyzet javításából nem lehet engedni.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!