Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Simor: Megfeleződhet a magyar bankrendszer nyeresége az idén

2009.04.23. 19:44
A magyar bankrendszer tavalyi, közel 400 milliárd forintos profitja megfeleződhet, legrosszabb esetben el is tűnhet az idén - jelentette ki Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara csütörtöki budapesti rendezvényén.

Mind a vállalati, mind a lakossági hitelezés lelassult, ráadásul a vállalati hitelállomány csökkent az elmúlt hónapokban - elemezte a jegybank elnöke a magyar pénzügyi helyzetet.

Simor szertint ennek oka korábban az volt, hogy a bankok úgy vélték, nem lesz elegendő pénzük, azaz likviditásuk a hitelfolyósításra, de mostanra ez a helyzet kedvező irányba változott. Jelenleg a kihelyezett hitelek kockázata miatt fogják vissza tevékenységüket a bankok, amiben egyaránt szerepe van a meggyengült forintnak, a bankok növekvő kockázatérzékenységének és annak a recessziós környezetnek, amelyben sok hitelfelvevő vállalat válik kockázatosabbá - jelezte Simor András.

"Az MNB becslése szerint 2009-ben a rossz hitelek aránya egy százalékról három százalékra emelkedik, s ez fogja vissza a bankrendszer hitelezési aktivitását" - fogalmazott a jegybank elnöke.

Simor magyarázatul hozzáfűzte: a háztartások által felvett svájci frank alapú hitelek 12 százaléka 150-nél erősebb forint árfolyamon, 25-27 százaléka 150-155 közötti forint árfolyamon történt, emiatt a mai, 190-200 körüli forint árfolyam esetén a svájci frank hiteleseknek 25-35 százalékkal megemelkedik a havi törlesztő részlete.

Kifejtette: a magasabb törlesztő részletek másik oka, hogy a bankok kamatot emeltek, mivel maguk is drágábban jutnak forráshoz annak nyomán, hogy Magyarország kockázati felára megnőtt. Amíg korábban egy ötéves futamidő esetén egy százalék felárat kértek a nyugati bankok a magyar pénzintézetektől, addig februárban ez a felár felugrott 5-6 százalékra, és ezt a többletet a magyar bankok áthárítják az ügyfeleikre - vezette le a folyamatot az MNB elnöke.

A magyar bankrendszer portfolióját, azaz a hitelállományának összetételét Simor úgy jellemezte, hogy "nem rossz", igaz, ez a megállapítás a 2007. évi tényadatokra támaszkodik. Ráadásul a magyar bankok hitelállományának fedezete jóval magasabb, mint európai társaiknak, a lakossági hiteleknél ugyanis egy 6,5 millió forintos kölcsön esetén 10 millió forintra becsült ingatlan fedezet áll rendelkezésre.

Az említett folyamatok összegezéseként az MNB elnöke azt a következtetést vonta le, hogy a magyar bankrendszer tavalyi közel 400 milliárd forintos, pontosabban 370 milliárd forintos nyeresége idén megfeleződhet, sőt, legrosszabb esetben az idén és jövőre el is tűnhet. Simor András elmondta: jelenleg a magyar bankok tőkemegfelelési mutatója 8-14 százalék közötti, az átlag 10 százalék fölött van, ami megfelelő, hiszen a követelmény 8 százalék. Ugyanakkor az MNB által készített stresszteszt esetére, ami a lehető legrosszabb, a magyar GDP 10 százalékos idei visszaesésére épül, a magyar bankrendszernek egy milliárd euró tőkepótlásra lenne szüksége - tette hozzá.

"Ezt az összeget a bankok képesek saját anyabankjaiktól is megkapni, de végső esetben van állami fedezet is, mivel az IMF-től felvett hitelből a magyar kormány félretett 2,5 milliárd eurót, így ez az összeg rendelkezésre áll, ha a magyar bankok feltőkésítettsége ezt szükségessé teszi" - fogalmazott Simor András.