A lakosság félti a Molt

2009.04.29. 10:53
Az emberek 70 százaléka tisztában van azzal, hogy egy orosz cég tulajdonrészt szerzett a Molban, és többségük úgy gondolja, hogy az adásvétel mögött valójában az orosz állam áll. Ugyanakkor az ország gazdasági függetlensége szempontjából fontosnak tartják, hogy a stratégiai ágazatok többségi magyar irányításban maradjanak.

A nemzeti olajtársaságot a magyar gazdaság fejlődése szempontjából meghatározó cégnek minősíti a lakosság, s úgy vélik, hogy az orosz tulajdon nem tudná fokozni sikeres tevékenységét, viszont növelné az ország gazdasági és politikai függőségét Oroszországtól - ezek a legfontosabb megállapításai annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet a Szonda Ipsos készített 1000 fő megkérdezésével, az ország felnőtt népességét reprezentáló mintán, a múlt hét végén.

A lakosság héttizede hallott arról, hogy egy orosz olaj- és gázipari vállalat (a Szurgutnyeftegaz) a jelenlegi piaci ár közel kétszereséért megvette a Mol-részvények 21 százalékát az osztrák OMV-től. Akik hallottak az üzletről, többnyire valamilyen hátsó - legalábbis be nem jelentett - szándékot sejtenek mögötte. Négyből egy megkérdezett úgy véli, a Szurgetnyeftegaz többségi tulajdonosa akar lenni a Molnak, és ennek megfelelően folytatni fogja a magyar olajtársaság részvényeinek felvásárlását. De a válaszadók többsége, 52 százaléka szerint valójában az orosz állam áll a tranzakció mögött, amely így akar befolyáshoz jutni a Molban.

A válaszadók többsége ellenzi a Mol külföldi tulajdonba adását: 67 százalék szerint Magyarországnak az a jobb, ha a vállalat magyar irányítású. A lakosság ragaszkodása a sikeres nemzeti olajtársasághoz több tényezőn alapul. Egyrészt a válaszadók szerint a Mol tevékenysége, működése nagyon fontos (100-fokú skálán mérte 78 pontos fontosságú) a magyar gazdaság, az egész ország fejlődése szempontjából, másrészt nemcsak a Mol, de általában a stratégiai ágazatok többségéről úgy véli a lakosság, hogy az ország gazdasági függetlensége szempontjából fontos, hogy ezek többségi magyar irányítás alatt legyenek. Egy százfokú fontossági skálán a stratégiai ágazatok többségi magyar irányítását 85 pontra értékelték, tehát majdhogynem nélkülözhetetlennek tartják.

A sikeresség és a függetlenség sérülne a Mol többségi külföldi - orosz - tulajdonba kerülésével a megkérdezettek szerint. A válaszadók közel hattizede egyáltalán, vagy inkább nem gondolja azt, hogy ha a vállalat orosz többségi tulajdonba kerülne, akkor sikeresebb lenne. Tízből négy megkérdezett viszont a közepesnél nagyobb mértékben tart attól, hogy ha egy orosz cég többségi tulajdonába kerülne az olajvállalat, akkor növekednének az üzemanyagárak.

Ezek a félelmek azonban eltörpülnek az ország növekvő politikai és még inkább gazdasági függőségére vonatkozó aggodalmak mögött. A megkérdezettek közel fele nagyon tart attól, hogy ha a Mol többségi tulajdonosa egy orosz vállalat lenne, az fokozná az ország gazdasági függőségét Oroszországtól, míg tízből négy megkérdezett - feltehetően történelmi okokból - hasonlóan tart a politikai függőség növekedésétől is.

Az ilyen jellegű aggodalmaknak alapot adhat az, hogy válaszadók több mint fele inkább vagy teljes mértékben igaznak fogadja el azt a feltételezést, hogy Oroszország a volt szovjet érdekövezet, így többek között Magyarország politikai befolyásolására törekszik a gáz- és olajellátáson keresztül.