Őszre csökkenhet a gáz ára

2009. április 30., csütörtök 16:27

A rászorultaknak kell kedvezményt nyújtani a közösségi közlekedésben - mondta el Hónig Péter, az új közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter csütörtökön. A gáz ára ősztől lehet olcsóbb, de még egyeztetni kell az E.ON-nal a korábbi veszteségekől.

A miniszter az MTI-Eco tudósítása szerint hangsúlyozta, hogy érzékelhető változásokat szeretne a közösségi közlekedésben. A MÁV vezetésétől a miniszter azt várja, hogy mielőbb tegyen ajánlatot a közösségi közlekedés szolgáltatásaira, hogy az idei évre szóló szerződést meg lehessen kötni.

Kérdésekre válaszolva Hónig Péter azt mondta, hogy először megvizsgálják a kedvezmények mérséklésének a lehetőségét, és csak utána döntenek róla. Szavai szerint "... azokat a kedvezményeket lehet megtartani, amelyeket megenged a gazdaság". Hozzátette, hogy nincs időpont kitűzve a kedvezmények megszüntetésére vagy mérséklésére, egyébként pedig hosszú folyamatra számít. Hónig Péter emlékeztetett arra, hogy például a MÁV utasainak mintegy 60 százaléka részesül valamilyen kedvezményben.

A miniszter az energia ügyekben az ellátás biztonságának növelését tartja a legfontosabbnak feladatnak. Oláh Lajos államtitkár hozzátette: a minisztérium elkötelezett az Európai Unió által támogatott Nabucco projekt mellett, de nem gondolja, hogy ez lenne az egyetlen eleme az ellátásbiztonságnak.

Hónig Péter szerint őszre a lakosság számára már mérséklődhet a gáz ára az olajár csökkenése nyomán. A miniszter elmondta, hogy még folynak a tárgyalások a német tulajdonú E.ON Trade Zrt.-vel a korábban felhalmozódott tartozás mértékéről és csak utána tárgyalnak a kompenzáció lehetőségéről. A korábbi tájékoztatás szerint a tartozás azért halmozódott fel, mert a földgáz végfelhasználói hatósági ára a beszerzési ár alatt volt.

Az Ukrajna felől érkező földgáz importjának hétfő óta tartó csökkenése miatt a minisztérium felveszi a kapcsolatot az ukrán partnerével - mondta Hónig Péter kérdésre válaszolva. A magyar importőr és ukrán szállítójának vitája a kettőjük ügye - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy a megkeresést azért kezdeményezte a minisztérium, mert az ukrán fél nem tudta hitelt érdemlően dokumentálni a szállítás csökkentésének okát.

Oláh Lajos államtitkár a beszélgetés során azt hangsúlyozta, hogy a minisztérium számára válságkezelés a legfontosabb feladat, ami a pénzügyi stabilitás megőrzését és munkahelyteremtést jelent. Az államtitkár a válságkezelés részének tekinti az uniós projektek felgyorsítását, ami rövid távon új munkahelyeket hoz létre, hosszabb távon pedig lehetőség a befektetők ösztönzésére.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Sok sebből vérzik a hazai energiapiac - 2009.04.27.
A kormány változtatna az átláthatatlan árszabályozáson, de erre egy év nem lesz elég.
Hónig szeret BKV-val utazni - 2009.04.15.
A hírközlésben tiszta versenyfeltételek kellenek, a tömegközlekedést üzleti alapon kell fejleszteni az új, személycseréket nem tervező, konkrétumokról nem beszélő miniszter szerint.
Hat új ember a kormányban - 2009.04.14.
Hárman az üzleti szférából érkeznek, egy ember az államigazgatásból, egy a diplomácia területéről, egy pedig az országgyűlésből.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés