Nem élnek annyira jól a nyugdíjasok

Az egyes országok nyugdíjrendszereinek összehasonlítására az egyik - koránt sem tökéletes - módszer, ha a nyugdíjrendszer helyettesítési rátája alapján állítjuk sorrendbe az országokat. A helyettesítési ráta kiszámításának (és értelmezésének) több módja is van, mi most az OECD fogalmát használjuk. Ennek megfelelően van bruttó és nettó helyettesítési ráta.

Az egyszerűség és az összehasonlíthatóság kedvéért viszont számos kompromisszumot kell tennie, a legfontosabb hiányosság például az, hogy azokban az országokban, ahol a törvényes nyugdíjkorhatár alatt van a valós nyugdíjba vonulási életkor a kapott adatok torzítanak, hiszen a kapott értéknél alacsonyabb a helyettesítési ráta (túlbecsülik a ráta értékét). Természetesen azokban az országokban, ahol éppen az ellenkezője igaz, tehát a munkavállalók nagyobb része inkább egy-két évvel tovább dolgozik, hogy magasabb nyugdíjat kapjon ott a helyettesítési arányt alulbecsülik.

A két mutatónak az egyértelmű előnyei mellett pedig további komoly hiányosságai is vannak, hiszen önmagában a helyettesítési ráta nem mond semmit a nyugdíj vásárlóértékéről. Nem mindegy ugyanis, hogy maga a viszonyítási alap, a bruttó vagy nettó átlagjövedelem milyen nagyságú. Előfordulhat például, hogy relatíve magas helyettesítési arány ellenére a nyugdíjból csak nagyon nehezen élünk meg, miközben ennek a fordítottja is igaz lehet, tehát könnyedén meg tud élni egy nyugdíjas a nyugati országokban annak ellenére, hogy az állam alacsony helyettesítési arányt garantál.

További nagy hátránya például a bruttó helyettesítési aránynak, hogy ebből még nincs kiszűrve a nyugdíjakat terhelő adók és egyéb terhek, ami megtévesztő eredményekre vezethet. A nettó helyettesítési aránynál igaz ez a probléma kiküszöbölhető, azonban ez megint csak a különböző viszonyítási alap (eltérő adórendszer) miatt teszi nehézkessé az összehasonlítást, legalább is érdemes az adatokat kellő körültekintéssel kezelni.

Ha ló nincs, jó a szamár is

A korábbi jogos kérdőjelek ellenére viszont még mindig a helyettesítési ráta alapján lehet a legegyszerűbben összehasonlítani a globális nyugdíjrendszereket. Az OECD adatai alapján viszont nagyon eltérő kép bontakozik ki, ha a helyettesítési ráták alapján próbáljuk sorrendbe rendezni az országokat, hiszen 2007-ben például az állami nyugdíjpillér helyettesítési aránya 4.4 százalék és 95.7 százalék között szóródott.

Az OECD átlag körülbelül 60 százalék volt, az országok többsége átlag alatti helyettesítési rátát mutatott 2007-ben, miközben az átlagot a 80 százalék feletti helyettesítési arányt mutató 4 ország tornázta fel. Az országok között megfigyelhető társadalmi és gazdasági különbözőségek miatt nem lehet egységes kategorizálást meghatározni, hiszen például átlag feletti helyettesítési arányt mutatott a fejlődő Törökország, miközben a fejlettségéről ismert Svájc állami pillére még a 40 százalékot sem biztosította.

A képet azért árnyalja, ha az állam pillér mellett a kötelező vagy kvázi-kötelező nyugdíjalapok helyettesítési arányát is megnézzük. Utóbbi azt jelenti, hogy lehet, hogy nem kötelező a rendszer igénybevétele, azonban a munkavállalók többsége mégiscsak részt vesz a rendszerben. A következő ábra nagyon jól szemlélteti, hogy a kötelező magánnyugdíj pillér szerepe a jellemzően alacsonyabb állami helyettesítési aránnyal rendelkező országokban jelentősebb.

A teljes képhez azonban hozzátartoznak az önkéntes megtakarítási formák is, ezek között pedig elsőként az önkéntes nyugdíjalapok, amik a fejlett országokban nagyon elterjedtek, főként a vállalatok által szponzorált nyugdíjalapok. Az átlagos bruttó helyettesítési ráta az önkéntes nyugdíjalapok figyelembe vételével 68 százalékra emelkedik a korábbi 60 százalékról, amiben azért az is szerepet játszik, hogy a belépési életkor 25 év helyett 20 évre csökkent, tehát nőtt a számításokban alkalmazott szolgálati idő. A 68 százalék a következőképpen jön össze: 44 százalék jön az állami pillérből, 10 százalék a kötelező illetve 15 százalék az önkéntes magán pillérből.

Megtévesztő a helyzet

Miután láttuk a bruttó helyettesítési rátákat, érdemes megnéznünk, hogy az adók és különféle elvonások után mekkora összeg üti a nyugdíjasok markát. A következő ábrán a bruttó helyettesítési rátához hasonlóan nagyon nagy eltéréseket láthatunk az egyes országok között, a korábban kialakított sorrend pedig némileg változik az adórendszerbeli eltérések miatt.

Az egyik legfontosabb ilyen eltérés, hogy például Magyarországon jelenleg a nyugdíjak adómentesek, miközben például a nyugat-európai országok többségében a bérekhez hasonlóan a nyugdíjakat is megadóztatják. A nemzetközi szokványok alapján ezt TEE rendszernek is szokták nevezni, ami az angol rövidítés alapján azt jelenti, hogy a járulék befizetések adókötelesek, azonban a tőkejövedelem és a nyugdíj adómentes (egyes országokban viszont éppen ennek az ellenkezőjét alkalmazzák, tehát a járulék, és tőkejövedelem adómentes, miközben a nyugdíj adózik; EET rendszer).

Azonban nem csak emiatt figyelhető meg általánosan, hogy a bruttó és nettó helyettesítési ráták között nagy különbség van az utóbbi javára. Itt kell megemlíteni például, hogy jellemzően a nyugdíjat nem terheli járulék, miközben az adórendszerek progresszivitása (nagyobb jövedelem magasabb adókulccsal adózik) is a különbség emelkedésére segít rá, hiszen minél erősebb a progresszivitás annál inkább kevesebb adót fizet a nyugdíjba vonuláskor a nyugdíjas, mint az aktív életszakaszban (természetes, hogy visszaesik a jövedelem a nyugdíjba vonulással).

Emiatt fordulhat elő, hogy a magyar nettó helyettesítési arány a harmadik legjobb volt 2007-ben a 30 OECD-s ország között, hiszen a viszonyítási alapot, a nettó átlagjövedelmet az adók és járulékok komolyan csökkentik, miközben a bruttó és nettó kezdőnyugdíj között gyakorlatilag semmilyen különbség nem volt.

A képet azonban jócskán megváltoztatja, ha azt nézzük meg, hogy az egyes országok fejlettségi szintje 2007-ben hogyan alakult. Az alábbi ábrán az egy főre jutó GDP alapján rendeztük sorrendbe az országokat, jól látható, hogy az a három ország, ami vezeti a nettó helyettesítési ráta alapján kialakult rangsort jellemzően fejlettség tekintetében inkább átlag alattinak tekinthető, sőt Magyarország és Törökország a sor végén van.

Ez azt jelenti, hogy a magas helyettesítési ráta ellenére a nyugdíjak vásárlóértéke jócskán elmarad például a nyugat-európai vagy amerikai helyzethez képest. Természetesen találhatunk példát arra is, hogy a fejlettebb országok (Luxemburg, Hollandia) átlag feletti helyettesítési arányt hoznak, miközben arra is van példa, hogy egy ország alacsony fejlettségi szint mellett alacsony helyettesítési rátát biztosít (például Mexikó).

A nem egyöntetű kép alapvetően az adott ország gazdasági, társadalmi berendezkedésétől függ, tehát egy ország magas életszínvonal ellenére akár magas vagy alacsony helyettesítési arányt is meghatározhat, miközben ennek a fordítottjára is találhatunk példát. Az viszont kijelenthető, hogy a fejlett országokban nagy szerepe van az önkéntes nyugdíjalapoknak (legyen az akár befizetés- vagy szolgáltatás meghatározott), miközben a relatíve fejletlenebb országok hajlamosak magasabb kötelező helyettesítési rátát meghatározni.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!