Sokan dobhatják be a törülközőt a Balatonnál

2009. május 12., kedd 07:39

Nemcsak a várható forgalom, hanem az árképzést illetően is teljes a tanácstalanság és a bizonytalanság a balatoni kiskereskedők között, még ha ígéretes szezonról beszélnek is a turisztikai szakemberek.

Szabó Béla, a Kisosz egyik dél-balatoni képviselője szerint az áfa, valamint az alapanyag- és energiaköltségek emelkedése miatt az áremelés elkerülhetetlennek látszik. Ugyanakkor szinte biztos, hogy ennek mértéke maximum 3-5 százalék lesz, mert többet optimális esetben jelentős kereslet esetén sem bír el a piac.

A kereskedők zöme jelenleg egyébként 2-3 százalékos, "fű alatti" áremelésben gondolkodik. A szakember hozzátette, a kiszámíthatatlan forgalom miatt idén szezon közben is változhatnak az árak. Ha a dolgok rosszul alakulnak, sajnos van rá esély, hogy az elmúlt évek ígéretes fejlődése után idén sokan végleg lehúzzák a rolót. Szabó hozzátette, talán még nagyobb gond, hogy az elmúlt években megindult "tisztulási folyamat" megállhat, és ismét ügyeskedők, egy szezonban meggazdagodni vágyók ronthatják a magyar tenger hírét.

Csordás Péter, a Balatonlellén és Fonyódon is büfét üzemeltető Csordás és Társa Bt. cégvezetője pesszimista az idei kilátásokat illetően. Az áremelést a mindenbe begyűrűző áfa növekedés miatt nem tudja elkerülni. Ráadásul egy sor járulékos költség is nőtt az elmúlt évhez képest. Hozzátette, a térség több kereskedője egymással összefogva most azzal próbálkozik, hogy a legnagyobb beszállítóinál árengedményt harcoljon ki. Erre van is lehetőség, ám szinte mindenből jelentős kontingenst kell rendelni ahhoz, hogy érdemi engedményt mutassanak fel.

A készletet előre kell finanszírozni, s a "portékát" el kell adni. Márpedig ki tudja, hogy ebben a bizonytalan helyzetben, hány vendég lesz idén. Jó hír, hogy az előszezonban jó idő estén immár hétköznapokon is van vendég, elsősorban kerékpáros turisták. Ugyanakkor az eddigi hosszú hétvégék, beleértve a húsvétot is, csalódást okoztak. Barabás Mihály, a badacsonyi kikötőben és Révfülöpön lángossütőt és borkimérést üzemeltető vállalkozó szerint a balatoni kereskedők döntő többsége azért van bajban, mert az elmúlt években, de különösen tavaly, a forgalom növelése reményében már minimálisra csökkentette az árrését.

Ám most úgy tűnik - pedig csak május eleje van -, hogy a "piac" néhány szereplője ismét a szürke-, illetve a feketegazdaság felé veszi az irányt - tett hozzá. Hasonlóan vélekedik Tomka Lászlóné, aki Balatonudvariban és Tihanyban több mint három évtizede működtet halsütőket és büféket. Nagyon sok múlik azon, hogy mekkora lesz a forgalom. Ha kicsi, sok becsületes, ráadásul az elmúlt időszakban hitelből fejlesztő kereskedő bedobhatja a törülközőt. Tomkáné hozzátette, tavaly a szezon végén még arra készültek, hogy idén egy újabb üzletet nyitnak, két boltot pedig teljesen felújítanak.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!