Ötszáz embert elküld a SáGa

2009. május 15., péntek 14:47 |

Megerősítette a sárvári Sága Foods az Index értesülését, hogy a cégnél jelentős elbocsátások lesznek. Lapunk úgy tudta, 250-300 dolgozót küldenek el, ám a cég azt közölte, akár 500 főt is érinthet a leépítés. Romlik a piaci környezet, takarékoskodni kell, ezzel indokoltak.

"A sárvári SáGánál a zuhanyhíradó szerint 250 főt tesznek lapátra, május 15-i határidővel. A nevek már megvannak, csak még nem osztották ki a felmondó leveleket" – ez a bejelentés érkezett az Index elbocsátásszámlálójára a hét elején. Majd szerdán egy újabb, amelyben már legalább 300 ember elküldését valószínűsítette egy olvasónk.

A levélírók értesülése alapjaiban helyes, de túlságosan optimista volt – derült ki a cég tájékoztatásából. A vállalatnál előbb annyit mondtak, hogy "valóban történtek személyi ügyeket érintő döntések" az elmúlt napokban, de erről részleteket telefonon nem közöltek. Egyéb sárvári forrásainkból azt az információt kaptuk, hogy a nem egészen 2000 embert foglalkoztató cég körülbelül 500 dolgozót, tehát alkalmazottainak több mint negyedét bocsátja el.

A cégnél megkeresésünkre azt közölték, a létszámcsökkentésről közleményt adnak ki. A közlemény cikkünk megjelenésével szinte egyidőben érkezett meg.

Ebben a Sága Foods Zrt. azt közli: a cégnél, amely az ország egyik legnagyobb baromfitenyésztő és élelmiszeripari vállalata, a piaci környezet további romlása miatt elkerülhetetlen a költségek csökkentése és a hatékonyság növelése. Ezért a társaság "tárgyalásokat kezdeményezett az üzemi tanáccsal, a munkavállalói érdekképviselettel, a munkaügyi hivatallal és Sárvár polgármesterével a várhatóan mintegy 500 főt érintő leépítésről". A cég közlése szerint a teljes munkavállalói létszáma jelenleg 1800 fő.

A közlemény kitér arra is, hogy a SáGa menedzsmentje szerint "a tervezett lépések támogatják a vállalat piaci pozícióinak megerősítését és biztosítják a megmaradó 1300 munkatárs munkahelyét az igen nehéz gazdasági környezetben".

A Sága Foods Zrt. a SáGa Szárnyas Finomságok Kft. és a Sárvári Baromfi Rt. összeolvadásával jött létre 1996-ban. Árbevétele a 2005-ös 33,67 milliárd forintról 2007-re 37,09 milliárd forintra emelkedett, adózás előtti eredménye ugyanakkor 2,6 milliárdról 1,8 milliárdra csökkent - derül ki az Opten cégtárának adataiból. A cég saját tőkéje 12,07 milliárd forint volt tavalyelőtte, kötelezettségállománya a 2006-os 10 milliárd forint közeli szintről 6,8 milliárdra csökkent.

Ezzel a leépítéssel az Index elbocsátásszámlálója 36 ezer fölé emelkedett. Mivel csak a hozzánk beérkező bejelentéseket tudjuk feldolgozni, a számlálóban jellemzően kevés adat szerepel a kkv-k esetenként néhány fős, összességében azonban vélhetően több ezer embert érintő elbocsátásairól (a becslést arra alapozzuk, hogy az Opten adatai szerint idén eddig csaknem hatezer cég ellen indult felszámolási eljárás, további 4700 kért önmaga ellen végelszámolást). Van több olyan cég is, amely elbocsátásairól a napokban kaptunk bejelentést, és azok valódiságát még ellenőrizzük. Ha tud olyan cégről, amely nem szerepel a listánkon, az alábbi űrlap kitöltésével vagy egy e-mail elküldésével segíthet nekünk.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Százezernél több állást vitt el a válság - 2009.04.08.
Az elbocsátásszámláló 35 ezernél, a hivatalos adatok szerint 140 ezerrel jóval félmillió fölé nőtt az állástalanok száma. A nyugaton kirúgottak keleten lesznek munkanélküliek.
Újabb bankosokat bocsátanak el - 2009.03.24.
Az MKB-tól 66 embert küldenek el. Bezár egy zalai szövöde és egy budai autókereskedés, 34 ezernél az elbocsátásszámláló.
Bezár a Levi Strauss magyar gyára - 2009.03.20.
Kiskunhalason 549 ember veszítheti el a munkáját. Két orosházi cégtől csaknem ezer ember kerülhet utcára, leépít az Allianz, bezár egy hűtőház is.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés