Tavaly 44,5 millió könyvet vett a 10 millió magyar
A 2008-as könyvforgalom a Magyar Kiadók és Könyvkereskedők Egyesületének (MKKE) adatai szerint 67,6 milliárd forint volt, ami átlagosan 6.700 forint könyvekre fordított kiadást jelent lakosonként, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványából. A könyvforgalom folyó áron számolva 1 százalékkal haladta meg az előző évit.
A közoktatási tankönyvek és nyelvkönyvek piaca 2008-ban is megőrizte vezető szerepét, 17,3 milliárdos forgalmával az összforgalom 25,5 százalékát tette ki. Az ismeretterjesztő könyvek pozíciója az elmúlt évben valamelyest romlott, több mint 1 milliárdos, mintegy 6 százalékos forgalom-visszaesést regisztráltak, így az összforgalomból 24,1 százalékban részesedtek.
A szépirodalmi művek az elmúlt évben közel 12 milliárd forintos forgalmat könyvelhettek el, a teljes könyvpiac 17,8 százalékát. A szakkönyvek, tudományos művek, lexikonok, szótárak ágazatában az elmúlt évben is folytatódott a piacvesztés, a teljes kereskedelemből már csak 10,6 százalékkal részesednek.
Továbbra is tart a gyermek- és ifjúsági könyvek piaci térnyerése, 2008-ban 8,6 milliárd forintos bevételt regisztráltak, az összforgalom 12,7 százalékát.
A gyermekkönyvekhez hasonlóan bővült a CD-k, a CD-ROM-ok és
az új média, a hangoskönyvek piaca: a 2008-as, közel 6 milliárd forintos forgalom az összes 8,9 százalékát jelentette. A bevételek döntő részben az adattárakat rögzítő lemezek eladásából származnak, a hangoskönyvek piaca, jelentős fejlődése ellenére, még nem éri el az összforgalom 1 százalékát sem.
2008-ban Magyarországon összesen 16.446 nyomtatott mű jelent meg, közel 46 millió példányban. Műfaji, kiadványfajtánkénti megoszlását tekintve a papíralapú kiadványok 88 százalékát teszik ki a könyvek, további 5 százalékát a füzetek, 7 százalékát pedig a zeneművek, kották, térképek és egyéb sokszorosítások.
Az elmúlt évben a kiadott könyvek és füzetek száma 15255, példányszámuk több mint 44,5 millió volt. Ezen belül a könyvek száma 14.447, amely 1.208-cal több, mint 2007-ben volt, a példányszám az egy évvel korábbival szinte megegyezően alakult.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)