Farkas: A sajtóból értesültem a kifogásokról

2009.06.19. 16:20 Módosítva: 2009.06.22. 09:35
A pénzügyminisztérium sajtóban megjelent kritikáiból hivatalosan egyről sem értesült a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete felügyeleti tanácsának július elsejei hatállyal lemondott elnöke. Erről "minden tudásom önöktől származik"- mondta Farkas István távozó elnök pénteken.

Nem azért mondott le, mert úgy gondolja, hogy hibákat követett el, mondta Farkas István. Sőt, a felügyelet ingatlanalapokkal kapcsolatos intézkedésére, amit az alapkezelők lépései visszaigazoltak, kimondottan büszke.

Lemondásával a változtatás lehetőségét szerette volna megteremteni, nem akart akadály lenni - mondta. az elmúlt öt évben, amit rekorderként a felügyelet élén töltött, nem fordult elő, hogy egy bankot kényszerből kellett volna tőkésíteni vagy felszámolni, amire más országokban bőven akadt példa. Ebben része volt a felügyeletnek is - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy szerinte mikor fogyott el a bizalom, azt válaszolta: a jogszabály szerint a PSZÁF felügyeleti tanácsa felelős a szervezeti struktúráért. Ha javaslatát nem hagyják jóvá, megkérdőjelezik a kompetenciáját, amin el kell gondolkodni.

Farkas István elmondta: szerdán este kilenc órakor, telefonon ismertette döntését a miniszterelnökkel. Mint a lemondásról csütörtökön elsőként hírt adó Index megírta, a hivatalos indoklás szerint közte és a Pénzügyminisztérium között szervezetirányítási nézetkülönbség alakult ki.

A Portfolio.hu tudósítása szerint Farkas a pénzügyi felügyelet jövőjét firtató kérdésekre elmondta, hogy ha letennénk egy fehér lapot sokfajta eredmény kijöhetne, nem véletlen hogy a világon sincsenek egységes felügyeleti modellek. Elmondta, hogy ő nem kapott információkat az MNB-be történő olvasztási tervről, de még a PM-es PSZÁF-ot értékelő anyagot sem látta. Az MNB-be olvasztás kapcsán elmondta, hogy több olyan praktikus érv van, amely alapján ez nem célszerű. (Pl. miközben az MNB használja a verbális intervenció eszközét, addig egy pénzügyi felügyeleti szervnek határozott, konkrét üzeneteket kell megfogalmaznia).

Mint megírtuk, a felügyelettel szemben számos kritikát fogalmaztak meg. Piaci körökben már régóta beszélnek arról, hogy a PSZÁF vezetői nem lépnek fel erélyesen akkor sem a hitelintézetek túlzottan kockázatos, veszélyes lépéseivel szemben, ha azt egyébként indokolt lenne megtenni. A felügyelet sokak szerint nagyot hibázott márciusban, amikor lemaradt a régió pénzügyi felügyeleteit ellátó intézmények közös nyilatkozatáról, de támadták az ingatlanalapok felfüggesztéséről hozott novemberi döntését is.