Hamarosan át kell írni a költségvetést

2009. július 24., péntek 09:55 |

Ősszel összecsaphatnak a hullámok a Pénzügyminisztérium fölött. A mostani jelek szerint nem elég, hogy a 2010-es költségvetést kezdi el tárgyalni a parlament szeptemberben, de októberben az idei költségvetést is módosítani kell. És akkor kétszer kell megküzdeni a szigor helyett puhítani vágyó politikusokkal.

Az államháztartási törvény rendelkezik arról (41. paragrafus), hogy év közben, ha túl rosszul, vagy éppen túl jól mennek a dolgok, akkor az adott évi költségvetési törvényt át kell írni, a változásokat muszáj keresztülvezetni. A szabály úgy szól: ha az államháztartás négy alrendszere közül három, a központi költségvetés, a tb-alapok és az elkülönített állami pénzalapok év közbeni egyenlege a költségvetési törvényben rögzítettől az úgynevezett kiadási főösszeg 2,5 százalékával eltér, akkor módosítani kell a költségvetési törvényt. Ha pedig a különbség 5 százalékot is meghaladja, akkor egy teljesen új büdzsét kell tervezni, leegyeztetni a tárcákkal (a negyedik alrendszer az önkormányzatokat takarja, de ezek költségvetésének alakulásával kapcsolatban a kormánynak nincs hatásköre). A 2,5 százalékos szabály első blikkre szigorú megkötésnek tűnik, de ez forintban kifejezve pár százmilliárd forintos eltérést is megenged a törvényben rögzített számoktól.

Az érvényben levő költségvetési törvényt úgy fogadta el a parlament decemberben, hogy a három szóban forgó alrendszer hiányát 650,7 milliárd forintban határozta meg. A kiadások 2,5 százaléka pedig 347 milliárd forint, így a kritikus küszöbszint 997,6 milliárd forint. Ha ennél nagyobbra hízik év közben a három alrendszer összesített deficitje, akkor a költségvetési törvényt módosítani kell, a parlament elé kell terjeszteni a módosító törvényjavaslatot, és végig kell tárgyalni a korrekciókat.

A Pénzügyminisztérium legfrissebb tájékoztatója szerint szeptember végére 1067 milliárd forintra duzzad a hiány. Vagyis ha nem lövi felül nagyon a szakminisztérium a deficitet, akkor októberben a kormánynak az Országgyűléshez be kell terjesztenie az idei büdzsé módosítását. Akkor pedig meg kell tennie a pénzügyi tárcának azt is, amitől eddig ódzkodott: át kell vezetni a törvényen az idei adócsomag, az idei nyugdíjváltoztatások, és a vártnál rosszabb gazdasági feltételek hatását.

Így érvényesíteni kellene például a 25 és 18 százalékos áfakulcs évközi bevezetése, a korlátos 5 százalékpontos járulékcsökkentés, a jövedékiadó-emelés és a visszamenőleges szja-sávhatáremelés államháztartási hatását. Az idei nyugdíjkorrekció elhalasztását és a 13. havi nyugdíj második részének ki nem fizetését is tükröztetni kellene a büdzséről szóló jogszabályban. Ugyancsak láttatni kellene azt, hogy amíg az idei költségvetés elfogadásakor még csak 1 százalék körüli gazdasági visszaeséssel számolt a kormány, erre tervezte a büdzsét, addig most már 6 százalék feletti zsugorodásra számít, amely a bevételek megcsappanását vonja maga után.

Küzdelem

Tudni kell azt is, hogy egy költségvetési törvénymódosítás nem sétagalopp, ilyenkor ugyanis megnyílik a lehetőség a képviselők előtt, hogy megpróbálják saját módosító indítványaikat keresztülverni a kormányon és a parlamenten.

A kormánynak így kétszer kell ellenállnia a puhító szándékoknak. Októberben ugyanis már javában tárgyalja a parlament a 2010-es büdzsét. Azt a büdzsét, amelyen meg a jövő évi adócsomagot - benne a vagyonadóval - és a jövő évi kiadásvágási intézkedéseket - minisztériumi nadrágszíjhúzást, önkormányzati forráscsökkentést, nyugdíjszigorítást - kell átvezetni, és amelynek feszességéhez ragaszkodik a kormányfő, erre pedig időről időre igyekszik felhívni a figyelmet, hangsúlyozva: a választási évben nem lesz választási költségvetés.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

5+1-szer változnak az adótörvényeink - 2009.05.12.
Januárig visszamenőleges, május közepétől élő, július 1-én, illetve augusztusban és szeptemberben, sőt, egy ponton jövőre hatályba lépő újdonságokat is tartalmaz a hétfőn elfogadott adócsomag.
Huszonkilenc éves a költségvetés ura - 2009.07.15.
Költségvetési szakmai tapasztalattal nem igazán rendelkezik a PM költségvetési szakállamtitkára, de jól ismeri Katona Tamást.
A PM szerint minden szép és jó - 2009.07.13.
Hiába alakul borzalmasan a harmadik negyedév a büdzsében, valamiért jön a 180 fokos fordulat az év vége fele és a hiánycélt elérjük.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés