Nagy üzlet a mozgó bolt

2009.09.18. 10:45 Módosítva: 2009.09.18. 10:45
Miközben idén szerte a Dunántúlon tovább csökkent a kis üzletek száma, augusztus végéig több mint ötszázzal több mozgó bolt indult el a piacon.

Eddig azokat a kistelepüléseket célozták a mozgóárusok, ahol az utolsó vegyesbolt is bezárt vagy csak időszakosan nyit ki, de a verseny éleződése miatt már a megyeszékhelyek külvárosaiban is megjelentek a házhoz szállítók. Az üzletnek berendezett furgonokban mindent lehet kapni, amit egy kis szatócsboltban, amit nem, azt kérésre beszerzik. Az üzletág felvirágzása hatással van az autókereskedők és az üzletberendezések gyártásával és forgalmazásával foglalkozó kisebb cégek bevételeire is.

Mozgóbolt Kisecsetenforrás: mindenamikisecset.hu
Mozgóbolt Kisecseten
forrás: mindenamikisecset.hu

Korábban a mozgóárusokat az idősebb, a közeli városok nagyáruházaiba bejutni nem tudó korosztály érdekelte, ám ma már a nagyobb települések tehetősebb rétegének igényeit is kiszolgálják. Több kereskedelmi szakember úgy véli, ez a fajta mozgó árusítás közép- és hosszú távon még a multinacionális üzletláncoknak is konkurenciát jelenthet. (Az ilyen szolgáltatások miatt a legforgalmasabb hétvégi időszakban sincs zsúfolt bevásárlóközpont a szomszédos Ausztriában.)

Nem örülnek a kis üzletek tulajdonosai sem, forgalmuk az üzletág felvirágzásával párhuzamosan csökken. Baranyában, Somogyban, Zala megyében szinte naponta zárnak be vegyesboltot azért, mert a mozgóárusok ellehetetlenítették. Csabai Zoltánné, aki egyéni vállalkozóként csaknem húsz éven át működtetett kis boltokat a Lenti környéki falvakban, úgy véli, a mozgóárusok megadták a kegyelemdöfést. A forgalom amúgy is évről évre csökkent, így hát nincs tovább, valamennyi üzletre (még ebben a hónapban) lakat kerül. Ugyanakkor ő is mozgóárusításba kezd.

Az új profil beindítása az autóvásárlással és annak berendezésével együtt négymillió forintba került, az árukészlet alapja rendelkezésre áll. Csabainé hozzátette, a konkurenciával szemben azt az előnyt akarja kihasználni, hogy őt minden környékbeli faluban ismerik.

Pekár József, a győri Pekár és Társa pékség tulajdonosa három éve egy autóval kezdett, jelenleg hárommal, csaknem ötven településre szállít rendszeresen. Mint mondja, forgalma azóta megtöbbszöröződött, hiszen a kisebb településen élő emberek is szívesen vesznek friss pékárut. Pekár szerint a mozgóárusok révén nemcsak hogy több vevőhöz jut el, hanem a költségeit is csökkenti, hiszen egy-egy autó üzemeltetése jóval olcsóbb, mint egy üzleté.

A székesfehérvári Laczó Zoltán azok közé tartozik, akik már továbbfejlesztették üzletüket. A közelmúltban létrehozott családi vállalkozás házhoz szállítást vállal. Laczó elmondta, elbocsátása után - tavasszal - tíz ügyféllel kezdte, ma rendszeresen 50-60 helyre szállít. Elsősorban a heti nagybevásárlásokat intézi, de tucatnyi olyan ügyfele is van, akiknek naponta házhoz viszi a friss pékárut és a tejet.