Három hónap múlva 230 forint lehet egy euró

2009.09.25. 10:20
Láttuk-e, hogy jön? – a kilencvenes évek elején-közepén a társadalomtudósok előszeretettel foglalkoztak azzal, hogy megjósolhatók voltak-e a 89-90-es események. Láttuk-e, hogy mi jön? – tehetnénk fel a kérdést ennek nyomán az elmúlt egy év hitelpiacinak indult, a globális gazdaság egészét megrogyasztó válsága kapcsán. Az alábbiakban csokorba szedtük a válság kirobbanása és a Gyurcsány-kormány bukása közötti időszak legérdekesebb, egy év távlatából különösen érdekes idézeteit és a tényeket. A hazai pénzügyi vezetés mentsége az lehet, hogy befektetők, pénzügyi guruk és politikusok világszerte szembesültek azzal, hogy néhány hét, sőt nemegyszer már néhány nap elteltével korábbi állításaik illuzórikusnak tűntek.

A Lehman-csődöt követő első napokban, de még az első hetekben sem nagyon vártuk, hogy a forint, a tőzsde vagy akár az egész gazdaság kártyavárszerűen összeomlik. Szeptember közepétől október közepéig a magyar politikai és gazdasági közélet pozitív üzenetek egész sorával bizonygatta, hogy nálunk bizony a válságnak csak nagyon enyhe, nagyon közvetett hatására lehet számítani.

Csak az oldalszele

„Komolyabb megrázkódtatásra sem a magyar fogyasztóknak, sem a piacnak nem kell számítania a hitelpiaci válság napokban megjelent újabb hulláma miatt” – mondta például Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke 2008. szeptember 17-én (és még október 8-án is arról beszélt, hogy a tornádónak csak az oldalszele ér el minket). Egy héttel később, szeptember 24-én Veres János pénzügyminiszter nyugtatott minket azzal, hogy „a magyar bankrendszerre rendkívül csekély mértékű a hatása az eseményeknek”.

Nemcsak a magyarok voltak még bizakodók ekkoriban. Az egyik legnagyobb alapkezelő, a Templeton befektetési guruja, Mark Möbius ugyanezen a napon arról beszélt, hogy „a hitelpiaci válság utolsó felvonásához közeledünk”, bár hozzátette azt is, hogy „még messze van az az idő, amikor az amerikai bankszektorba visszatér a bizalom”. Joaquin Almunia, az EU pénzügyi biztosa még szeptember 22-én is magabiztos volt, és úgy vélte: „az eurózóna gazdaságai erősek, így képesek megbirkózni a mostani pénzügyi válsággal”.

A forint ekkoriban egyébként épp három hónapos mélyponton volt, ami a ma már hihetetlenül erős 243,5 forintos euróárat jelentette. Nem csoda, hogy Csányi Sándor OTP-vezér arról beszélt szeptember 18-án, hogy „a devizahitelezés nem az ördögtől való”. Két héttel később a magyar bankok egymás után kezdték bejelenteni, hogy leállítják a devizahitelezést – néhány helyen csak a frankosat –, illetve megszigorítják a hitelnyújtás feltételeit.

Igaz, akkorra már túl voltunk a 250 forintos, október 6-án áttört, és akkor lélektani határnak gondolt euróáron. Miután az elmúlt egy évben jócskán 300 forint fölött is volt az euró, így visszatekintve kicsit mulatságosnak érezzük, hogy 2008. október 3-án arról írhattunk: „mégsem tartották meg a Bivalyerős forint címen meghirdetett konferenciát”; az euró árfolyama aznap 247 forint környékén járt, egy nappal korábban 245 forinton volt.

3 százalékos növekedés, tetőző államadósság

De visszatérve még egy kicsit szeptemberre: a hónap végén Veres János és Gyurcsány Ferenc felváltva volt bizakodó és óvatos. A kormányfő 26-án még 3 százalékos jövő évre tervezett növekedésről beszélt, igaz, már hozzátette, hogy ez a szám „lefelé mutató kockázatokat tartalmaz”. Három nappal később a pénzügyminisztere azt mondta, hogy „trendforduló lesz jövőre az államadósságnál... idén a GDP 66 százaléka körül tetőzhet, ám jövőre a 65,1 százalékra mérséklődhet”. Ehhez képest, mint tudjuk, nagyrészt az IMF-es, uniós, világbankos hitelcsomag hatására az idei második negyedév végén már 77 százaléknál jártunk, és végére ez 79,5 százalékon tetőzhet.

Igaz, akkor még szó sem volt IMF-hitelről. Borbély László, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese még október 3-án is büszkén beszélt arról, hogy „a magyar államadósság finanszírozása eddig nem okozott gondot, és ha nem következik be nemzetközi összeomlás, ezután sem jelent problémát”. Ehhez képest már négy nappal később arról tudósított a Portfolio.hu, hogy „a mára kitűzött 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 45 milliárd forintnyi mennyiségre csupán 40,7 milliárd forintnyi ajánlat érkezett”. Egy héttel később, 10-én már arról írt az MTI, hogy „a két hét múlva esedékes 15 éves államkötvény-aukciót az ÁKK nem hirdeti meg”, majd a hónap végén már arról számolhattunk be, hogy az ÁKK lefújta az összes 2008-ra tervezett államkötvény-aukciót.

A válság nem érint. Vagyis igen, de elhárítottuk

A válság október elején érkezett meg a magyar parlamentbe. Pontosabban épp hogy nem érkezett meg: Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Veres János is roppant meggyőzően érveltek amellett, hogy a válság nem gyűrűzik be az országba. „Magyarország ma stabil, és biztonsággal tekinthet a nehezebb nemzetközi gazdasági viszonyok elé” – mondta az akkor még gazdasági miniszter Bajnai október 6-án.

Ezt az akkori főnöke, aki később az elődje lett, azzal fejelte meg, hogy „Magyarországot... direkt hatások lényegében a mai tudásunk szerint nem fogják érinteni”. Aztán mégis érintettek, méghozzá nagyon gyorsan. Így aztán október 12-én már arról beszélhetett a parlamentben Gyurcsány Ferenc, hogy "Magyarország a nemzetközi pénzügyi válság első hullámának támadását elhárította".

Persze október 6-án még nagyon nem tudtuk, mi vár ránk, Hargitai János KDNP-s képviselő például ugyanezen az ülésnapon arról beszélt, hogy „a pénzpiaci válságnak láthatólag itt vannak a jelei, az eurót 248 forint 37 filléren jegyzik”. Tölgyessy Péter pedig azt mondta, hogy „[a költségvetés] akkor lett volna igazán konzervatív, ha eleve másfél százalék körüli növekedéssel számoltak volna”.

Maradt a betétgarancia – még két napig

És még mindig október 6-a: Veres János ezen a hétfőn még azzal nyugtatta a betéteseket, hogy miközben az európai államok egymás után jelentik be, hogy emelik a bankbetétekre vállalt állami garancia mértékét, Magyarországon nem terveznek hasonló lépéseket... a magyar betéteseket nem fenyegeti veszély. Csak két napnak kellett eltelnie, és ugyanő már azt jelentette be dicsőségesen, hogy „az eddigi 6 millió forint helyett 13 millióig garantálják a banki betétek összegét” (végül ez az összeg idén áprilisban, az árfolyamváltozások miatt, 15 millió forintra nőtt).

A volt pénzügyminiszter egyébként nem a gyors véleménycserék embere: csak október 27-én ismerte el, hogy „a válság elérte az országot”. És csak január 16-án beszélt arról, hogy „a korábbi pénzügyi válság már a gazdaság széles területét érinti Magyarországon” – ekkor már jócskán túl voltunk a Nokia-beszállítók és a Suzuki tömeges elbocsátásának bejelentésén. Bajnai gyorsabb volt, ő már november 21-én elismerte, hogy „pénzügyi válság elmúlt, de most kezdődik a neheze, a vállalkozások és a munkanélküliek válsága”, majd január 22-én azt is, hogy „lényegesebben rosszabbul alakul eddig ez a válság, mint ahogy akár néhány hónapja, ősszel gondoltunk”.

Három, másfél, nulla, mínusz egy

De térjünk vissza még 2008 őszére: ahogy mélyült a be sem gyűrűző válság, úgy változtak a 2009-es jóslatok. Szeptember végén ugye még 3 százalékos GDP-növekedést várt 2009-re a kormányfő. Október 9-én már arról írtunk, hogy 1-1,5 százalék tűnik reálisnak, de stagnálás is lehet belőle. Veres János azonban még október 17-én is 1,2 százalékos növekedést jósolt 2009-re, bár ekkor már bejelentették a nyugdíjkorrekciós program felfüggesztését (az MSZP hamarabb reagált, Nyakó István például már október 10-én bejelentette, hogy a párt „a kialakult pénzügyi, gazdasági helyzetre tekintettel befejezi az eredménykampányát”). Igaz, Verest némileg menti, hogy az Európai Bizottság még november 3-án is azt jósolta, hogy 0,7 százalékos lesz a magyar növekedés 2009-ben.

Visszatérve Budapestre és október közepére: önbizalom ekkor még jócskán volt. Gyurcsány a parlamentben október 13-án azt mondta: „Magyarország... úgy fogja befejezni az idei évet, hogy a költségvetés hiánya... 3 százalék alatt lesz. Ezt a folyamatot visszük tovább 2009-ben”.

A kormányfői lendület ekkor már az euróbevezetést vizionálta: „Magyarország a 2010-ben esedékes következő választások előtt csatlakozhat az euróövezeti belépés előtt kötelező ERM-II. árfolyamrendszerhez” – mondta Gyurcsány október 16-án. Öt hónappal később, márciusban Simor András már arról beszélt, hogy „a[z euróövezeti] belépéshez szükséges négy maastrichti konvergenciakritérium közül az idén jó, ha egyet teljesítünk”.

Köszönjük, nem. Két hétig

És még mindig az önbizalom: október 15-én Pichler Ferenc, a pénzügyminisztérium sajtófőnöke kosarazta ki finoman a Valutaalapot, amikor kijelentette: „a kormány köszöni, de a pénzügyi segítségre most nincs szükség”. Aztán két héten belül eldőlt, hogy kapunk IMF-hitelt, méghozzá egy óriáscsomagot.

Nem lesz gond a forinttal. Lett

Persze az elemzők sem villogtak ezekben a napokban. „Három hónap múlva akár újra 230 forint lehet egy euró” – jósolta például a Goldman Sachs október 13-án. Két nappal később a Raiffeisen elemzése már óvatosabb volt, de szintén mellélőtt azzal, hogy azt prognosztizálta: „a korábbi ingadozási sáv közepén (282) nem lép túl a forint/euró árfolyam”.

Vértes András pedig, aki ekkor még nem miniszterelnök-jelölt, csak gazdaságkutató, még október 27-én is csak annyit mond: „nagy a valószínűsége annak, hogy 2008-2009-ben a magyar gazdaság letér a konvergenciaprogramban szereplő pályáról”. Kollégái nála is optimistábbak voltak: a Pénzügykutató Zrt. még november 14-én is azt jósolta, hogy 2009-ben stagnálni fog a magyar gazdaság, miközben akkor már a PM is 1 százalékos visszaesést várt (ugyancsak mínusz 1 százalékot mondott ekkor már az IMF is).

Nincs oka beavatkozni – két hétig

A jegybanknak a válságban tett lépéseit és az MNB-vezérek nyilatkozatait utólag sok kritika érte. Király Júlia túlságosan megnyugtató szavait már idéztük; lássuk, miket mondott főnöke. Simor András október 8-án még arról beszélt, hogy „se igény, se szükség nincs arra, hogy az MNB a jelenlegi helyzetben beavatkozzon”. A jegybank monetáris tanácsa ennek szellemében az október 20-i kamatdöntő ülésen nem is nyúlt a kamatszinthez – hogy aztán két nappal később, október 22-én azonnali hatállyal drasztikus, 3 százalékpontos, rendkívüli kamatemelésről döntsön.

Az ominózus 20-i jegybanki döntés után Simor egyebek mellett arról beszélt: „jelenleg nem látható, hogy meg kellene menteni a devizahiteleseket... a devizahitelesek döntésükkor tudatában voltak annak, hogy árfolyamkockázatot vállalnak”. Egy héttel később azt mondta, hogy „Magyarország alapvetően helyes úton jár”, majd február elején volt egy, azóta sokat támadott kijelentése, miszerint „a Magyar Nemzeti Banknak nincs konkrét árfolyamcélja” – ekkor lépte át az euró a 300 forintos szintet, és a piacon ezt úgy értelmezték, hogy az MNB nem is fog beavatkozni a forint védelmében, ami további komoly gyengülést okoztt.

Veres és a forintgyengülés

A forinttal nemcsak a jegybanknak gyűlt meg a baja, hanem szegény Veres Jánosnak is. A pénzügyminiszter idén január 13-án azt mondta: alaptalan a forint gyengülésére játszani. Az euró ekkor 276 forintnál járt, egy héttel később 287, egy hónappal később 300 forint volt (ekkor jött az említett Simor-nyilatkozat). Pedig ekkor Gyurcsány már egyértelművé tette, hogy védeni kellene a forintot, „bántóan magas most az euró árfolyama” – mondta február 2-án.

És a bántóan magas árfolyamból bő egy hónappal később sírás is lett. Vagy legalábbis könnycseppek: „láttam némi pityergést a kongresszuson” – ezt blogjában írta Gyurcsány Ferenc, miután márciusban bejelentette a lemondását a miniszterelnökségről. És jött helyette, hosszas keresgélés után Bajnai Gordon, az ember, aki előtte sokszor elmondta, október végén még az Indexnek is, hogy nincs miniszterelnöki ambíciója.