Sukorói telekügy: 600 millióval túlbecsülték a cseretelket

2009. október 1., csütörtök 15:11

A központi nyomozó főügyészség által kirendelt igazságügyi szakértő szerint kevesebb, mint 200 millió forintot értek azok a Pest megyei ingatlanok, amiket az állam csaknem 800 milliós értéken beszámítva elcserélt azzal a Velencei-tó partján lévő ingatlannal, ahová a King's City kaszinókomplexumot építenék. Ráadásul a Pest megyei telkekből csak 15 millió forintnyira lett volna szükség az M4-es megépítéséhez.

A központi nyomozó főügyészség idén április óta nyomoz annak az ingatlancserének az ügyében, amely során a magyar államot képviselő, akkor még Tátrai Miklós vezette Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egy állami tulajdonú sukorói telket Joav Blum üzletember albertirsai és pilisi ingatlanjaira cserélt. A telekcsere a Velencei-tavi King's City kaszinóberuházást alapozta volna meg az üzletember oldaláról, míg az MNV azzal indokolta a csere szükségességét, hogy az államnak a majdani M4-es gyorsforgalmi út megépítéséhez van szüksége ingatlanokra.

Az ügyészek a csere kapcsán különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomoznak ismeretlen tettes ellen. A főügyészség igazságügyi szakértővel is megvizsgáltatta a telekcserét. A szakértő a napokban terjesztette elő a szakvéleményét.

Ez azt állapította meg, hogy a csereszerződéssel érintett albertirsai és pilisi ingatlanok összértéke mintegy 193,8 millió forint – közölte a főügyészség csütörtökön. Ez az összeg a töredéke annak, ami a feljelentéssel érintett csereszerződésben szerepel. Abban a dokumentumban ezeknek az albertirsai és pilisi ingatlanoknak az értékét összesen 787,4 millió forintban állapították meg.

Ez azt jelenti, hogy a csereszerződésben megjelölt és a szakértő által meghatározott érték különbsége 593,5 millió forint. Vagyis Blum telkeit majdnem négyszeresen felülértékelve vonták be a cserébe. Még rosszabb a helyzet, ha az MNV-nek abból az indoklásából indulunk ki, hogy a telekcseréhez az M4-es építése miatt volt szükség: a szakértő jelentése szerint ugyanis a nem egészen kétszázmilliós értékű ingatlanegyüttesből mindössze 15,1 millió forintnyi értéket képvisel a 4-es út Monor-Pilis elkerülő szakaszának nyomvonalával érintett terület.

Ez korábban már a számvevőknek is feltűnt, az ÁSZ augusztus végén elkészült jelentése is kiemelte, hogy 182,89 hektáros földterületből az M4-es gyorsút építéséhez mindössze 10,31 hektár szükséges. Az ÁSZ a jelentésben azt is kimondta, hogy mivel a csereingatlanok teljes területe tekintetében szerintük nem állt fenn a Nemzeti Földalapról (NFA) szóló törvényben meghatározott közérdekű cél, így a létrejött szerződés semmisnek tekinthető.

A főügyészség – amely a büntetőeljárásban eddig senkit nem hallgatott ki gyanúsítottként – közölte azt is: a szakértői vélemény megállapításairól tájékoztatta a Pénzügyminisztériumot, továbbá az MNV Zrt. Ellenőrző Bizottságát, valamint az ügyben ugyancsak vizsgálatot folytató Állami Számvevőszéket.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Az ÁSZ szerint semmis a sukorói telekügylet - 2009.08.26.
Az államnak 40 millió forintnyi telek kellett, de 787 milliójába kerültek a Pest megyei ingatlanok.
Sukoró: hiába a telekbotrány, a kaszinókoncesszió sikeres - 2009.08.14.
A "jogi bizonytalanság" miatt a pénzügyminisztérium szigorú feltételeket szabott a szerződéskötéshez.
Vádemelés a sukorói telekcsere miatt - 2009.08.13.
Állítólag hamis címen volt bejelentve az ügyben érintett vállalkozó.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

  • Világok őre
    Lukjanyenko, Szergej: Világok őre Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Nyugtalanság
    Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!