Gyöngyi
6 °C
11 °C

Gázháborúk Magyarországon I.

2009.10.05. 10:43
| Módosítva: 2012.09.14. 13:45
Az Emfesz körüli viharok nyomán bemutatjuk az orosz-ukrán-magyar gázkereskedelem egy különleges szeletét: az olcsóbb gáz útját. Az orosz és ukrán elit évek óta kiválaszt valakiket, akik olcsóbban hozhatják a gázt Magyarországra, mint amennyiért a Gazprom közvetlenül adja. Az Emfesz áprilisi rejtélyes eladása e furcsa logikájú, hatalmas pénzeket hozó játszma legfrissebb fejleménye.

Furcsa cég az Emfesz (Első Magyar Földgáz és Energiaszolgáltató Kft.). A magyar fogyasztók ötödét látja el, önkormányzatok, gyárak, bankok és háztartások sora tőlük veszi a gázt, még az állami megrendelésre épült stratégiai gáztárolót is ők töltik tele. Nagyon fontos vállalat, ha zavar keletkezne működésében, azt megsínylené a teljes magyar gazdaság. A cég látszólag rendben működik, teljesíti kötelezettségeit, de közben sok az érthetetlen dolog körülötte.

A tavaly 7,7 milliárd forint adózás előtti eredményt elérő, és 220 milliárdos árbevételű céget idén áprilisban valakik egy dollárért megvásárolták. A cég vezetése maradt a régi, az új tulajdonos a Svájcban bejegyzett RosGas. A RosGas mögött egy Seychelle-szigetek-i cég áll, de igazi tulajdonosairól legfeljebb csak találgatni lehet. Az eladást intéző ügyvezető igazgató annyit mondott róluk, hogy oroszok. Az adás-vételt a cég ügyvezetője az előző tulajdonos megkérdezése nélkül intézte. A korábbi tulajdonos ezért perel, a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz.

emfesz bp
Az Emfesz budapesti központjának ellenőrzőterme

Április óta az Emfesz nem tud közvetlenül gázhoz jutni. Jelenleg a gázt a legnagyobb magyar gázszolgáltatótól, fő piaci riválisától, az E.ontól veszi. Piaci hírek szerint drágábban, mint amennyiért a fogyasztóknak árulja, de az Emfesz vezetése szerint idén hozzák a nullszaldót. Senki sem tudja, hogy ez a konstrukció meddig maradhat így. További furcsaság, hogy a cég áprilisi gyors eladását a magyar hatóságok néhány óra alatt hagyták jóvá, így a folyamatban lévő eljárások ellenére a cég teljesen legálisan működik.

Mint minden az orosz-ukrán gáziparral kapcsolatos történetet, az Emfesz sorsát is sok titok és legendák sora övezi. Egy hónapig próbáltunk utánajárni a cég történetének, és megérteni, hogy mi a helyzet most Magyarország 27. legnagyobb vállalatával. Az Emfesz jelentősége nemcsak mérete és stratégiai fontosságú áruja miatt méltánylandó. Azáltal, hogy versenytársainál átlagosan nyolc százalékkal olcsóbban adja a gázt, a nagy gázigényű hazai gyárak versenyképességét is segíti.

Van gáz olcsóbban is

Magyarország az Oroszország felől érkező gázvezetékek zsákutcája, viszont az ország túlnyomó része gázzal fűt, az erőművek jelentős része is gázzal működik. Ez a kiszolgáltatottság ahhoz vezetett, hogy Oroszország-függőkké váltunk. A magyar fogyasztás 20 százalékát biztosítja a hazai termelés, a többihez valamilyen formában Moszkva jóváhagyása kell.

2004 előtt a Mol adott el egyedül gázt a fogyasztóknak, a gáz túlnyomó többségét pedig az orosz állami óriáscégtől, a Gazpromtól vette. A rendszerben azonban már a 90-es években jelen volt egy kicsi beszállító is, a Gazpromnál olcsóbban szállító cég is. Ez volt az Eurobridge, az első olyan kereskedő, ami rést ütött az addig egységes rendszerben.

gasprom1

Az Eurobridge fénykorában a Nagy-Británniában bejegyzett O&G Mineral Ltd. tulajdona volt. Az Eurobridge-t Vitézy Tamás vezette. Őt Fidesz-közeli üzletembernek tartják, családja távoli rokonságban áll Orbán Viktorral. Mostanában horvátországi szállodák és kikötők építésével foglalkozik, illetve övé a Helyi Théma című lapcsalád is. Az üzletember vagyonát a gázzal alapozta meg.

Az O&G mögött feltehetően ukrán üzletemberek álltak, akik olcsóbban tudtak gázt szerezni, mint amennyiért azt a Gazprom adta a Molnak. Az Eurobridge mintegy 10 százalékkal adta olcsóbban a gázt, az ország fogyasztásához (vagy később az Emfeszhez képest) képest nem hoztak be sokat, de komoly hasznot lehetett húzni az üzletből.

Aztán 2004-ben az O&G illetve az Eurobridge nem kapott több gázt. „Kis cég vol­tunk, és a na­gyok asz­ta­lá­ról pró­bál­tuk el­ven­ni a mor­zsá­kat, pró­bál­tunk be­lő­le jól él­ni. Azt vi­szont tu­do­má­sul kell ven­ni, hogy ez az egész üz­let az oro­szok pri­vi­lé­gi­u­ma. Amíg pi­ci­ben csi­nál­tuk, ad­dig nem volt baj, bár iga­zá­ból so­ha­sem csi­nál­tuk nagy­ban. (...) Na­gyon ko­moly po­li­ti­kai és anya­gi ér­de­kek mű­köd­nek, eb­ben jó­zan em­ber nem nyit csa­tát, szé­pen hát­rább lép egyet” – nyilatkozta Vitézy a Manager Magazin 2007 márciusi számában.

Az Eurobridge kiszállásának körülményeire még visszatérünk, de most figyeljünk arra, hogy Magyarország nem maradt olcsó gázbeszállító nélkül. Ahogy az Eurobridge ment, jött a svájci Bothli Trade, ami szintén a Molnak hozott gázt az országba. A Bothli Trade-nek is volt Magyarországon bejegyzett partnere az üzletben, ez volt az Eural Trans Gas. E cég intézte akkoriban az orosznál jóval olcsóbb türkmén gáz Ukrajnába szállítását, ügyvezetője pedig az MSZMP Központi Bizottságának egykori munkatársa, Knopp András volt. Az Eural Trans Gas irányítói között ott volt Dmitrij Firtas ukrán üzletember is, aki történetünk egyik főszereplője lesz.

A Bothli és az Eural Trans Gas is hiába kötött azonban 2010-ig szóló szerződést, ma már ezek a cégek sem hoznak Magyarországra gázt. Már 2003-ban bejegyezték ugyanis Magyarországon az Emfeszt, amely kezdetben az új szállítók diszpécsercégeként működött, majd 2005-től átvette az egész üzletet.

Az Emfesz a korábbi, egymást gyorsan váltó gázbeszállítókhoz képest minőségi változást hozott. Ez volt ugyanis az első cég Magyarországon, amelyik élt a 2003-as új gáztörvény adta lehetőséggel, és közvetlenül a fogyasztóknak is szolgáltatott.

gasprom2

A nagy Gazprom mellett régóta vannak tehát kicsik a magyar a piacon, amelyek szintén kelet felől, de mintegy 10 százalékkal olcsóbban hozzák a gázt. E cégeket leginkább az ukrán-orosz politika hatalmi játszmák függvényében cserélgették.

Mint látni fogjuk, most is hasonló hatalmi küzdelem billentette ki az Emfeszt a helyéről, csak éppen ez a cég már nem lecserélhető. Az Emfesz ugyanis nemcsak szerződéseket kötött valahol Ukrajnában, Oroszországban vagy esetleg Közép-Ázsiában olcsóbb gáz beszerzéséről, hanem valódi vállalatként működik: szolgáltat is. Nemcsak adja és veszi a gázt, hanem eljuttatja a fogyasztókhoz, olyan hozzáadott értékkel bír, amellyel egyetlen elődje sem. Így nem lehet lecserélni, hanem meg kell szerezni, ahhoz, hogy valaki átvegye a Gazprom melletti mindenkori surranópálya busás hasznot hozó üzletét.

Az orosz-ukrán háborúk és a magyar játszótér

Az EU felé menő orosz gázexport 80 százaléka és a Magyarországra menő export 100 százaléka ukrajnai vezetékeken keresztül áramlik. Ez kényelmetlen Oroszországnak, az elmúlt évek nagy vezetéképítési tervei szorosan összefüggnek ezzel a helyzettel. Erről és az európai függőség problémáiról korábbi cikkünkben részletesen beszámoltunk már.

Ukrajna függetlenedése óta az orosz és az ukrán politikai és gazdasági elit játszmái határozzák meg a térség gázkereskedelmét. Ez akkor a legfeltűnőbb, amikor az oroszok a vita hevében elzárják a gázt, és akkor Európának sem jut. Ehhez hozzájárul az a nyugati szempontból szerencsétlen körülmény is, hogy az ukrán vezetékrendszert alapvetően nem kelet-nyugati tranzitra, hanem belső ellátásra tervezték, vagyis fizikailag nem lehet megcsinálni, hogy a bojkott csak Ukrajnát érintse, a nyugati export pedig zavartalanul menjen.

A 90-es évek első fele a helyezkedéssel telt. Viktor Csernomirgyin orosz miniszterelnök ekkor építette állami óriássá a Gazpromot, és volt, hogy Jelcin elnök ellenében is megakadályozta az ágazat privatizációját.

gasprom3

A nagy helyezkedés idejét használta ki az Eurobridge, ami ukrán tárolókban tartott gázt hozott Magyarországra. Ehhez rendkívüli engedélyekre volt szüksége az eladónak, mert Ukrajna maga is komoly importra szorul, ezért elvben az ország tartalékait nem szabad külföldre eladni. Ám akkoriban annyira nem volt pénze az ukrán állami gázvállalatoknak, hogy az összeomlás fenyegette az egész rendszert. Kellett a dollár, ezért egy kicsit eladtak a saját készleteikből.

A későbbi magyarországi beszállítók, az említett surranópályát ellenőrzők már egy sokkal szervezettebb és nagyobb játszmát használtak ki.

A türkmén gáz és a közvetítők

Türkmenisztán, a világ egyik legostobább diktatúrájában tengődő ország tele van gázmezőkkel. Egészen a közelmúltig, amikor európai és amerikai kereskedők új vezetékek építési tervével elkezdték felverni az ottani árakat, Türkmenisztán jóval olcsóbban árulta a gázt, mint Oroszország. (Persze az orosz gáz sem mindenkinek ugyanannyiba kerül.) Türkmenisztánból viszont csak Oroszország felé megy gázvezeték, igaz, az becsatlakozik az Ukrajnába tartó vezetékbe.

Ukrajnában a függetlenné válás után nem volt pénz, de kellett gáz. Türkmenisztánban sok gáz volt, de élelemre nem futotta. 1993-ban találta ki először – Dmitrij Firtas egyik barátja – hogy ukrán élelmiszerért cserébe lehetne türkmén gázt venni. Először csak egy nagyobb gázszámlát egyenlítettek ki ukrán ennivalóval, aztán teljes iparág épült a konstrukcióra. Így született meg az első ukrán gázközvetítő cég, a Reszpublika.

kucsma
Leonyid Kucsma és Putyin

A Reszpublika lényegében nem tett mást, mint megvette a gázt a határ egyik oldalán, aztán eladta a másikon. Az üzletben feltehetően érdekelt Leonyid Kravcsuk akkori ukrán elnök azonban hamarosan elvesztette a választást, utódja az Oroszországból támogatott Leonyid Kucsma lett. Kucsmát a Gazprom is segítette a kampányban, ugyanis a cég Kremlhez mindig is közel álló vezetése rájött, hogy olyan modell fejlődött ki Ukrajnában, amiben nekik is részt kell venniük. A Reszpublikát hamar kiszorították a piacról, jött helyette először az Omrania majd az Itera nevű, hasonló tevékenységet végző klón.

Ezek a cégek – főleg az Itera megjelenésétől – már túlnőttek az élelmiszerbarteren. A modell úgy fejlődött tovább, hogy a Gazprom valamelyik leánya – mostanában ez a Gazpromexport – megvette a türkmén gázt a türkmén-orosz határon. Aztán tőlük megvette az orosz-ukrán határon a közvetítő cég, mondjuk az Itera, és rögtön el is adta az ukrán állami gázszolgáltatónak, némi felárral természetesen. A közvetítő hozzáadott értéket nem állított elő, lényegében csak átfolyt rajta és ettől kicsit drágábbá vált a gáz.

A struktúrának több előnye is volt a politikusok számára, akik egyértelműen kötődtek ezekhez a cégekhez. Jellemzően a mindenkori ukrajnai elitcserétől függött, hogy kell-e új cég a rendszerbe. Egyrészt pénzt lehetett kivenni a gázkereskedelemből. Másrészt a mindenkori közvetítőn keresztül a Gazprom (és így a Kreml) magához láncolhatta az ukrán elitet, miközben vélhetően az oroszok is részesültek a haszonból. Harmadrészt sikerült elég átláthatatlanná tenni az orosz-ukrán gázkereskedelmet ahhoz, hogy külső szereplő ne férhessen hozzá.

Mindehhez fontos volt, hogy az összes ilyen közbülső céget egy harmadik országban jegyeztek be, tényleges tulajdonosi struktúrájuk teljesen átláthatatlan volt. A konstrukciót kifejezetten a türkmén gázra találták ki, de ez óriási üzlet volt, ugyanis Ukrajna türkmén gázzal fűt – az EU-ba Ukrajnán át jutó gáz viszont elvben orosz eredetű. Persze lehetetlen az egy vezetékben áramló molekulákat származásuk szerint megkülönböztetni, de elvben az oroszok mérik, hogy honnan mennyi megy be, és hol mennyit vesznek ki, ez alapján pedig az arányok mérhetők.

Fontos szempont a mai napig, hogy ez az olcsóbb türkmén gáz ne jusson Ukrajnán kívülre. Kicsi tételben azonban ezek a közvetítő cégek mégis kaptak lehetőséget arra, hogy vigyenek belőle Szlovákiába, Lengyelországba és Magyarországra.

A csabdi mamut

A 2000-es évek elején ismét átrendeződtek a hatalmi erőviszonyok Ukrajnában és Oroszországban. A Gazprom élére a mostani orosz elnök, Dmitrij Medvegyev került, míg az ukrán energetikáért felelős miniszterelnök-helyettes (a mostani ukrán kormányfő) Julia Tyimosenko távozni kényszerült. A változásokat természetszerűen követte az Itera lecserélése, ekkor jött a képbe az új közvetítő cég, az Eural Trans Gas.

Történetünk most tér vissza Magyarországra. Az Eural Trans Gast ugyanis Magyarországon jegyezték be, székhelye Csabdi, egy Fejér megyei falu volt. A cég képviselői kezdetben román munkanélküliek és egy izraeli ügyvéd voltak. Mint történetünk elején láttuk, ez a cég hozta a Bothli Trade-t az országba és tőlük kapta első feladatait az Emfesz is.

Az Eural Trans Gas hatalmas pénzekkel gazdálkodhatott, hiszen a teljes ukrán gázüzlet átment rajta. Miközben vezetői a komoly összegeket feltehetően visszaosztották az aktuális ukrán és orosz érdekelteknek, kaptak egy kis játszóteret is Magyarországon. A Gazprom magyarországi áránál olcsóbb türkmén gázt hozhattak ide. 2004 áprilisában kötöttek 2010-ig szóló szállítási szerződést a Mollal, a közvetlen magyarországi eladó a svájci Bothli Trade volt ugyan, de a gázt az Eural Trans Gas biztosította nekik. Utóbbi cég delegációjában egy informátorunk szerint jelen volt a szerződés megkötésénél Góczi István, az Emfesz jelenlegi ügyvezetője is. Dmitrij Firtas cégbeli érintettségéről pedig már korábban szóltunk.

A magyarországi szállítás kicsi falat volt az Eural Trans Gasnak, de a cég néhány tulajdonosának bizonyosan jó pénzt hozott. Talán a Gazprom és az ukrán vezetés ezzel akart kifizetni valakiket.

Az Eural Trans Gas azonban nemhogy 2010-ig, de még 2004 végéig sem hozhatott gázt Magyarországra. Sőt, a céget a teljes türkmén-orosz-ukrán modellből ki kellett venni. Forrásaink szerint ennek legfőbb oka Szemjon Mogiljevics volt.

Szeva bácsi árnya

A magyar sajtóban Szeva bácsinak is becézett, akkoriban még orosz-ukrán-magyar-izraeli állampolgárságú üzletember mitikus személlyé nőtte ki magát. A kalandos életű fegyverkereskedő évekig élt Budapesten. Sok országban sok bűncselekménnyel vádolták már, többek között emberkereskedelemmel, csempészettel, pénzmosással, adócsalással és gyilkosságokkal is. Az orosz szervezett bűnözés cárjaként írták le a korabeli lapok, a neve szerepelt az FBI 10 legkeresettebb bűnözőjének listáján. Magyarországról a 90-es évek végén többek között amerikai nyomásra tiltották ki. 2008-ban Moszkvában adócsalás vádjával letartóztatták, talán éppen ez volt a legenyhébb bűncselekmény, amivel valaha meggyanúsították.

mogiljevics
Szemjon Mogiljevics

Soha senki sem bizonyította be, hogy az Eural Trans Gas mögött Mogiljevics állt, 2004-ben több ezt terjesztő ukrán lap még sajtópert is vesztett Knopp Andrással szemben, aki helyreigazítási perekkel védte cége becsületét. Azonban nyugati sajtóban és az érintett országokban is általános volt a vélekedés, hogy a gázbizniszt a nagy gengszter irányítja. Nagy volt a nyugati nyomás, nagyon érdeklődött a nyugati média, az egész helyzet kezdett kínossá válni. Addig néhány szakértőn kívül senkit sem érdekelt az Itera vagy bármelyik elődje, most viszont Mogiljevics aurája izgalmassá tette és sötétté festette a rendszert.

Vélhetően ezért egyezett meg a narancsos forradalom kitörése előtt négy hónappal Kucsma ukrán és Putyin orosz elnök a RosUkrEnergo létrehozásáról.

Dmitrij Firtas színre lép

A RosUkrEnergo nagyon szorosan kötődik az Emfeszszel kapcsolatos legfrissebb fejleményekhez, lényegében ennek a cégnek a kiiktatásával kezdődött, hogy a cégnek új gázbeszerzési lehetőséget és tulajdonost kellett találnia. Ne rohanjunk azonban ennyire előre, nézzük inkább meg, hogy az Emfesz mögött idén áprilisig álló gázkereskedő cég hogyan lett naggyá.

A RosUkrEnergo átvette egy az egyben az Eural Trans Gas szerződéseit és a cég menedzsmentjét is, úgy tűnt, hogy minden mehet a régi recept szerint, csak a címke és esetleg a kedvezményezettek köre változott.

juscsenko
Viktor Juscsenko

2004 végén azonban kitört a narancsos forradalom és Ukrajnában már megint megváltoztak az erőviszonyok. Visszatért a hatalom közelébe Julia Tyimosenko (aki korábban az Itera szerződéseit hozta tető alá) és az új elnök nem az oroszok támogatta Viktor Janukovics, hanem az USA és az EU támogatta Viktor Juscsenko lett.

Az új ukrán hatalom úgy kezdte, hogy nekiment a RoszUkrEnergonak. Az ukrán titkosszolgálat vezetője riasztotta a nemzetközi sajtót, hogy szerinte e társaság mögött is Szemjon Mogiljevics áll.

Putyin bejelentette, hogy a társaság fele a Gazpromé, a másik fele pedig nem tudja hogy kié, és nem is érdekli. A másik 50 százalékot egy bécsi cég, a Raiffeisen Bank leányvállalata, a Raiffeisen Investment kezelte. Az amerikai kormány erősen ösztönözte az osztrákokat, hogy fedjék fel a valódi tulajdonosokat, akiknek kilétét állítása szerint az ukrán elnök is hiába tudakolta a Raiffeisentől. Condeleezza Rice akkori amerikai külügyminiszter információink szerint személyesen is figyelmeztette az osztrák vezetőket, hogy nem mehet ez a titkolózás tovább.

2006-ban a Raiffeisen végül engedett. Ekkor derült ki, hogy a RosUkrEnergo titokzatos tulajdonosai két ukrán személy. A nem Gazpromhoz tartozó 50 százalékból 45 százalék Dmitrij Firtasé, a maradék 5 százalék pedig egy odesszai bankáré, Ivan Fursziné. Sőt, ekkor derült ki az is, hogy az Eural Trans Gas is Firtasé volt.

Közben történt egy érdekes fordulat Ukrajnában is. Juscsenko és Tyimosenko, a nyugatosnak tartott egykori ellenzéki vezérek összevesztek, és 2005 szeptemberére Tyimosenko elvesztette miniszterelnöki székét is. A vita lényege állítólag a gáz körül folyt. Tyimosenko vissza akarta hozni az Iterát és kifúrni a RosUkrEnergot, Juscsenko viszont kiegyezhetett Firtassal (vagy az oroszokkal, vagy aki Firtas mögött állt).

Firtas Pesten

Dmitrij Firtas rejtélyes figura, ritka médiaszereplései rendre kimerültek abban, hogy tagadta, hogy bármi köze lenne Szemjon Mogiljevicshez. Különösen Nagy-Britanniában kényszerült magyarázkodásra, ahol londoni berendezkedését segítendő több jelentős pénzadományt is juttatott a konzervatív pártnak, illetve a cambridge-i egyetemnek. Az adományokból azonban éppen a Mogiljevics árnyéka miatt sajtóbotrány lett.

firtas
Dmitrij Firtas

Nem tudni, hogy mennyit keresett azzal, hogy övé volt az ukrán gázüzletágat ellenőrző cég 45 százaléka, de egy, az ottani iparágat ismerő forrásunk szerint évente 800 millió dollárt biztosított neki a cég.

Firtas számos egyéb vállalkozása közül az egyik a Mabofi, az a ciprusi vállalkozás, amely áprilisig az Emfesz tulajdonosa volt. A Mabofit Firtas egy Group DF nevű, Virgin-szigeteken bejegyzett cégen keresztül birtokolja. A Group DF tulajdona még a bécsi bejegyzésű Centragas, ami a RosUkrEnergo felének a tulajdonosa. Az Emfesznek idén áprilisig a RosUkrEnergo szállította a gázt. Vagyis különböző áttételeken keresztül Firtas lényegében saját cégei között adta-vette a gázt.

„Láttam egyszer egy pesti étteremben, az volt az egyik törzshelye, amikor itt járt” – mondta egy gázipari szakember. „Két asztalt foglalt, az egyiknél csak testőrök ültek. Hatalmas fekete autók álltak a bejáratnál. Amikor telefonált, nem fogta meg a készüléket, hanem az egyik testőre tette a füléhez.”

Tűzoltóból gázkirály

Firtas felemelkedésének titka egyáltalán nem világos. Nem tudni, hogyan lett olyan kulcsember, aki ekkora hatalomhoz jutott. Egy ismerőse szerint született zseni, aki képes volt a legkaotikusabb helyzetben összehozni a türkmén, orosz és ukrán elitet, tudta hogy ki mit akar, és mennyit enged, és tényleg ő hozta össze a 2000-es évek legfontosabb gázkereskedelmi struktúráját a régióban. Mások szerint egy nem túl okos, de fontos stróman lehet, aki mögött nála is hatalmasabb emberek állnak.

Édesapja sofőr, édesanyja cukorgyári könyvelő volt, karrierjét pedig szülővárosában, az ukrajnai Csernovciban tűzoltóként kezdte. Már a 80-as évek végén üzletelni kezdett, első dollármillióját azzal kereste, hogy hongkongi gyapotot cserélt üzbég tejporra. Orosz újságírók szerint már benne volt a türkmén gázt Ukrajnába vivő első komoly cégben, a Reszpublikában is, és ettől kezdve 2009-ig az összes fontos utódcégben szerepe volt. Dolgozott az Iterának, majd állítólag övé volt az Eural Trans Gas illetve a helyébe lépő RosUkrEnergo közel fele is.

Vannak a gázüzlettel szorosan összefüggő vegyipari vállalkozásai, jelentős műtrágyagyárakat tulajdonol Ukrajnában és külföldön. Megszerezte a Krimi Titán nevű titán-előállító óriáscég fölötti fennhatóságot, de vannak jelentős ingatlanvállalkozásai is. A Firtas-portfoliót gazdagítja több ukrajnai bevásárlóközpontja, és a kohászattól a különböző energetikai vállalkozásokig számos érdekeltsége hálózza be a volt Szovjetunió egész területét, Észtországtól Tadzsikisztánig.

tyimosenko
Julia Tyimosenko megegyezett Putyinnal

Fő üzlete azonban a gáz volt, egészen 2009-ig. Idén januárban ugyanis az ukrán miniszterelnöki székbe visszatérő Julia Tyimosenko megegyezett Putyinnal, hogy a RosUkrEnergot kiszedik a rendszerből. Ez volt az idei háromhetes gázválság utáni ukrán-orosz kompromisszum magyar szempontból legérdekesebb pontja. A két politikus hat órán keresztül négyszemközt alkudozott a Kremlben a gázpiac legújabb felosztásáról, árról és tranzitdíjról.

A RosUkrEnergo április óta tényleg nem rendelkezik gázzal, a Gazprom nem ad neki. Ekkor merült fel rövid időre annak lehetősége, hogy az Emfesznek befellegzett, és a Magyarországra érkező olcsó gáz története befejeződött. Hogy ebből hogyan keveredett ki az Emfesz, és mennyire megnyugtató megoldást talált, az a következő részből derül ki.

A cikk az Energia Klub "Energia Kontroll" Projektjének keretében, a
Társaság a Szabadságjokokért Oknyomozó programjának együttműködésével, az Open Society Institute és a Trust CEE támogatásával készült.

Külön köszönet Spirk Józsefnek.