A Fidesz is megállapodást kötne az IMF-fel

2009.11.12. 13:13
Nem számít könnyű külső környezetre Matolcsy György, a Fidesz egyik fő gazdaságpolitikusa. De hogy kell egy második megállapodás is az IMF-fel, abban szinte biztos, ezzel pedig össze kell kötni az államreformot, az adóreformot, a szakképzési reformot és a korrupció ellenes küzdelmet.

A Fidesz arra készül, hogy bár a legrosszabbon túl vagyunk, és nem ismétlődik meg a 29-33-as világgazdasági válság, ám csak 2013-tól jöhet a világgazdaságban a fenntartható, érezhető fellendülés – vázolta Matolcsy György, volt gazdasági miniszter, a Fidesz egyik gazdaságpolitikusa a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének mai rendezvényén. Így aztán 2010-2012 között Magyarország, a magyar termékek szempontjából nem dúl majd a konjuktúra a külpiacokon, inkább kisebb válságokkal terhelt, stagnálás közeli helyzet lesz a jellemző.

Ilyen világgazdasági feltételek mellett mi lehet a Fidesz gazdaságpolitikai programja, ha a párt kormányra kerül – tette fel a kérdést Matolcsy. A legfontosabb a pénzügyi biztonság lesz, ezért a jövő évi választások után felálló kabinetnek új megállapodást kell kötnie a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), EU-val, Világbankkal – szögezte le a volt gazdasági miniszter. A megállapodáshoz pedig négy főbb reformot kell hozzákötni. Az államreform keretében az adminisztráció, a bürokrácia leépítésére kell törekedni, és el kell indítani az önkormányzatok, MÁV, BKV reformját, de úgy, hogy a reform elindítása feltétele lenne ezen területek konszolidálásának. A szakképzést is meg kell reformálni, határozott fellépés kell a korrupció ellen (ami a parlamenti képviselők számának megfelezését, az önkormányzati képviselők számának csökkentését is magában foglalja). Végül pedig, a negyedik pillér az adó- és járulékreform.

Kérdésre válaszolva Matolcsy elmondta, hogy még nincs döntés a Fideszben arról, hogy utóbbi hogyan nézzen ki. Három elképzelés él: vagy egy egykulcsos, családi jellegű személyi jövedelemadó bevezetése, ez lenne a középpontban. A másik ötlet egy általános, szinte minden adónemre kiterjedő adócsökkentés. A harmadik pedig egy járulékcsökkentést a középpontba helyező koncepció.

Matolcsy a régiós országokra és az angolszász államokra jellemző iránnyal ért egyet, alacsony adóelvonás mellé alacsony újraelosztás dukál.

Szűk a pénzpiaci mozgástere lesz az új kormánynak. Költségvetési eszközökkel nem lehet élénkíteni a gazdaságot, sem az IMF, sem a pénzpiac nem tolerálná sem ezt, sem az államadósság növelésével járól lazítást – vázolta Matolcsy. Monetáris eszközökkel azonban lehetne javítani, az MNB beléphetne a pénzpiacra. Az EU-forrásokkal is lehet segíteni a gazdaságnak, de csak korlátozott lehet a hatás.

Az egészségipar, a hagyományos iparágak (építőipar, energiaipar, mezőgazdaság, víz- és hulladékgazdálkodás), az autóipar, és az üzleti szolgáltatások lehetnek a gazdaság motorjai a legnagyobb ellenzéki párt meghatározó gazdaságpolitikusa szerint.

Matolcsy szerint a jövő évi költségvetés hiánycélja igen nagy veszélyben van, a 3,8 százalékos GDP-arányos tervvel szemben 7,3-7,5 százalékos deficit fenyeget. Ezt a hiány kell majd lehozni a fent vázolt új gazdaságpolitikai programmal. Új munkahelyekkel és a növekedés beindításával lehet csak fenntartható az államháztartási egyensúly, mondta.