Csak a panelek árai esnek egyfolytában

2009. november 18., szerda 15:57

Budapesten összesen 40 ezer ingatlan-tranzakcióra számít 2009-ben az Otthon Centrum, több mint 30 százalékkal kevesebbre, mint egy évvel ezelőtt.

A franchise hálózat idei tranzakciós adatbázisa alapján az árak május-június környékén tetőztek, majd a nyári csökkenést követően októberben ismét emelkedő tendenciát mutatnak. Általános árcsökkenés a piac egészére nem jellemző, csak a paneleknél egyértelmű az év egészén végigvonuló negatív tendencia.

Az Otthon Centrum eladásaiban továbbra is több mint 80 százalék a használt lakások aránya, s a nyári hitelszigorítások és áfaemelés óta az újlakáspiac visszaesése látványos. Határozottan fellendült ugyanakkor a bérleti piac; 60 ezer forintig szinte minden kiadható, a felső korlát havi 100 ezer forint, e fölött lényegében megszűnik az érdeklődés.

Valkó Dávid, az Otthon Centrum vezető elemzője szerint a lakásvásárlási hajlandóság 2010. második félévétől erősödhet, és a válság előtti, 2008-as ingatlanpiaci helyzet 2011. közepére térhet vissza. Emellett, a lakáspolitikában végbemenő óvatos javulás is segítheti a piacot. A hitelezési volumenek visszaesése viszont tartós lehet, de az idei évhez képest 2010-ben némi növekedésre számítanak.

Több bizonytalan tényező nehezíti ugyanakkor a jövőbe tekintést, melyek közül a legfontosabb a 2010-es parlamenti választás, ami gyakran jelentett eddig is fordulópontot a piac működésében – vélekedett Valkó Dávid.

Címkék:

h i r d e t é s

IngatlanInfó

h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!