A cégek segítségét kéri a PM a költségvetési tervezéshez

2009. november 19., csütörtök 11:42 |

A napokban levelet fog kapni a tízezer legnagobb adóteljesítményű cég az adóhatóságtól. Arra kíváncsi az APEH, hogy mekkora összegű társasági és különadóra számíthat tőlük év végén.

Hamarosan levelet fog kapni a tízezer legnagyobb adóteljesítményű cég az APEH-től – tudta meg az Index. Az adóhatóság arra kéri a címzetteket, mondják meg, körülbelül mekkora összegben fognak társasági adót és céges különadót befizetni év végéig. Az adóhivatalnak az adózás rendjéről szóló törvény ad lehetőséget erre.

December 20. jeles nap a költségvetés számára: az a nap az úgynevezett adófeltöltés határideje. A vállalkozásoknak meg kell becsülniük, mennyi társasági és különadót kell befizetniük az idei eredményük alapján, az év során befizetett – a 2007-es és 2008-as teljesítményük alapján számolt – adóelőlegeket pedig ezen 2009-as várható társasági és különadó összegéig ki kell egészíteniük. Az evásoknak ugyanígy kell eljárniuk.

Nagyot nem lehet tévedni, ugyanis aki túl rosszul becsül december 20-án, és legalább tíz százalékkal kevesebb adót tölt fel, mint a tényleges, de csak 2010. május végén, a társaságiadó- és különadó-bevallás elkészítésénél kiderülő adókötelezettség, azt bírsággal sújtja az APEH.

Békeidőben decemberben szokott befolyni az egész éves társasági- és különadóbevétel negyven százaléka, összesen durván háromszázmilliárd forint. Sok múlik tehát amúgy is az év utolsó hónapján emiatt, hát még most, amikor nagyon a határon lehet a deficit a 3,9 százalékos GDP-arányos hiánycélt tekintve. Nem szabad feledni, idén bőven hat százalék feletti recessziót él át az ország, ilyenkor pedig különösen nehezen látja a pénzügyi kormányzat azt, hogyan is alakulhat idén a cégek teljesítménye. Ezért kérik most a vállalkozásokat, segítsenek megbecsülni, idén mennyi adót is utalnak az államkasszába.

A cégeket persze nem kötelezhetik arra, hogy már most pontos adatokat szolgáltassanak. Nem fenyegeti őket semmiféle szankció még akkor sem, ha a most becsült összegtől lényegesen el fog térni a december 20-ig befizetett summa. Mindenesetre a beérkezett válaszok némi információval látják el a Pénzügyminisztériumot.

A tárca egyébként év elején még 540 milliárd forintot várt társasági adóból, most azonban már csak 418 milliárd forintra számít, de úgy tudjuk, benne van a pakliban, hogy ennél még 20-40 milliárd forinttal kisebb summa jöhet be. A különadónál sem jobb a helyzet, ott csaknem 200 milliárd forint a törvényi előirányzat, de most már sok tízmilliárddal kevesebbre számítanak.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Oszkó: Példát szeretnénk mutatni - 2009.11.18.
Tartjuk a hiányt, a Fidesz a háttérben elrebeghet egy köszönömöt azért, hogy az IMF-hitelből is több marad nekik. Oszkó Péter a választásokig még megregulázza a bankokat.
Az IMF és Brüsszel odaszólt a Fidesznek - 2009.11.16.
Nem tudnak tolerálni olyan gazdaságpolitikát, amely a mostani 4 közeliről 7 százalék fölé löki a hiányt. A mostani hitelrészletet sem hívjuk le.
Rettenetes mélységben a magyar gazdaság - 2009.11.13.
Majdnem 2 százalékos a visszaesés az előző negyedévhez, ez sokkal rosszabb a vártnál.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Adókalkulátor

Havi bruttó munkabér:
Gyerekek száma:

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyaraljon Tunéziában!
Akciós tengerparti utazások - Tunézia 36.900 Ft / fő / 7 éjtől