A Malév lenyúlná a Wizz Air párizsi utasait

2009. december 9., szerda 13:30 |

Megszerezné a Malév a Wizz Air párizsi utasait: miután a diszkont légitársaság a napokban bejelentette, hogy megszünteti Budapestről közlekedő párizsi járatát, a Malév akciós áron kínálja jegyeit a francia fővárosba a foglalással rendelkezőknek. A Wizz Air visszavág.

A Malév naponta kettő saját, partner légitársaságával közösen pedig négy járatot indít Párizs központi repülőterére, a Charles de Gaulle-ra. A járatokat idén már 130 ezren vették igénybe, novemberben 6 százalékkal többen, mint tavaly. A Malév bízik abban, hogy a diszkont cégtől átcsábított utasok máskor is a magyar nemzeti légitársaságot választják. A Malév vonzerejét növelheti diszkont versenytársával szemben a Wizz Airénél magasabb, 23 kilogrammos súlylimit, a díjmentes bank- vagy hitelkártya-használat, a központi repülőtérre érkezés, és a jól kialakított menetrend – sorolja a Malév közleménye.

Az akció keretében a Malév 18900 forintos jegyet kínál Budapest és Párizs között azoknak a WizzAir-utasoknak, akik a Wizz Air járatbezárása miatt kénytelenek újratervezni útjukat és akik érvényes párizsi repülőjeggyel rendelkeznek. A lehetőséggel 2010. január 15-ig tudnak élni az érintett utasok a szabad kapacitás függvényében.

A Wizz Air sem hagyta szó nélkül a Malév lépését. Kázmér Natasa, a Wizz Air szóvivője elmondta: azoknak az utasoknak, akik már megvették párizsi jegyüket, azoknak a légitársaság vagy visszatéríti annak árát, vagy átfoglalhatnak egy másik járatra is.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Lettországban terjeszkedik a Wizz Air - 2009.12.03.
Oszkó: 19 milliárdért száll be az állam a Malévba - 2009.12.03.
Az adótartozás behajtására kevés volt az esély, egyszer meg lehet még nyereséges is a cég.
Elfogadták a 2010. évi költségvetést - 2009.11.30.
Szocialista képviselők tusakodtak a sztrádapénzekért, a békési lobbi legyőzte a baranyait, Malév-tulaj lehet az állam, minden ötödik forintot a nyugdíjasok kapják.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Alacsony THM-et keres?
A Cofidis minden korábbi személyi kölcsön ajánlatánál kedvezőbb THM-et kínál.