Szállás nélkül maradtak magyarok Prágában

2009. december 31., csütörtök 18:59

Tucatnyi magyar turista maradt szállás nélkül Prágában szilveszter éjjelén – tudta meg az Index. Másfél hónapja foglalt Vencel téri szállásukról csak a helyszínen derült ki, hogy csődbe ment, és helyén már más szálló üzemel.

Kedves vendégeink, a Jep Apart Hotel nem itt van, ez a Lenka és a Jizera szállók recepciója – ezzel az üzenettel szembesült ma nagyjából hatvan, Prágába szilveszterezni érkező turista, köztük tíz magyar, a cseh főváros egyik frekventált területén, a Vencel téren. Interneten, egy nemzetközi szálláshelyfoglaló (booking) portálon foglalták le a szállást, ami három napra fejenként 25 000 forintba került.

Az egyetlen furcsaság az volt, hogy a teljes pénzt előre kellett fizetni – mondta a helyszínen lévő magyarok egyike az Indexnek. Az összeget ennek ellenére átutalták, és még az első látásra alacsonynak tűnő ár sem zavarta őket, mert hasonló tarifáért több szállást is láttak. Ráadásul a Jep Apart Hotel számos más booking portálon is szerepel, és saját honlapja is van.

Működni viszont nem működik, legalábbis a jelenleg is a Vencel téri esőben ácsorgó magyarok tapasztalatai szerint nem. A hoppon maradt utasok megtették a rendőrségi feljelentést – itt derült ki, hogy több tucatnyi turista járt ugyanúgy, mint a magyarok –, valamint segítséget kértek a prágai magyar nagykövetségen.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a cég valóban működött, ám már csődbe ment, és helyén más szállodák vannak. Az viszont még nem derült ki, hogy nagyjából két hónapja, amikor leadták a szállásrendelést, működött-e még, "a prágai rendőrségen most próbálnak valakit keríteni, aki beszél angolul" – mondta az egyik magyar turista.

Az első dolog, hogy próbálunk segíteni szállást találni nekik – nyilatkozta lapunknak Buczkó István prágai konzul. Ez azonban egyáltalán nem egyszerű feladat: Prágra szilveszterkor hagyományosan megtelik turistákkal, a konzulnak eddig egyetlen üres szállodást sem sikerült találnia.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés