A magyar bor sokszínű, de kicsit viharvert

Miért csak Magyarországon világhírű a magyar bor?

Ezt nem tőlem kell megkérdezni. Mi adunk el külföldön. Jó néhány márka van a Szepsyn kívül is, amelyek nemzetközi elismertséggel rendelkeznek. Ahhoz képest, milyen keveset fordít Magyarország a marketingre, néhány borászat kiváló eredményeket ért el. Hogy a magyar bor tényleg világhírű legyen, ahhoz persze kell néhány dolog. Például országos bormarketing, ami ebben a pillanatban nincs.

Egy december eleji soproni konferencián elmondták, hogyan működik a chilei bormarketing. Kiderült, csak Nagy-Britanniában a teljes magyar költségkeret ötszörösét költhetik el. Mi igyekszünk egyénileg is dolgozni, vannak programjaink Angliában, Franciaországban, Skandináviában. Ezek annyiba kerülnek, amennyi éppen a kasszában van. Miután a kasszában kevés van, a megélhetésre sem mindig jut, nincs könnyű dolgunk.

Fontos, hogy külföldön nagyra tartsanak bennünket?

Fontos. Azért, mert a hazai piac szűk. Ahhoz, hogy fejlődjön a borászat, magasabb minőségű borok kellenek, amelyeket itthon nem egyszerű eladni. A külföld nélkül nem lehet fejleszteni az árakat, a bormárkákat, így pedig képtelenség jövőt tervezni.

A fogyasztó most is azt mondja, hogy a magyar borok túl vannak árazva.

Ez így nem igaz. Vannak nagyon olcsó borok. A szupermarketekben egy-két euróért akcióznak ilyeneket. És vannak csúcsborok, amelyek ára nagyságrendekkel elmarad a világmárkákétól. Természetesen az elismertségük sincs ott. Egy adott pillanatban az a jó ár, amelyen megköthető az üzlet, de a jövőben előre kell lépni.

Megvan az a bor, amelyet úgy lehetne marketingelni, mint a chileit?

Még nincs.

Akkor nem lehet, hogy fordítva ülünk a lovon?

Nem. Sok a borvidékünk, a magyar bor színes. Másmilyenek vagyunk, mint az Újvilág. Magyarországnak a kispincészetek és a színes fajtaválaszték mellett jobban kell támaszkodnia a hazai borturizmusra, a vezető márkáknak pedig vezetniük kell. Az a dolguk, hogy emeljék az egésznek a rangját és a színvonalát.

Vezető márkák alatt mit értünk? Fajtát, borvidéket, termelőt?

Borvidékek borászait. Minden borvidéken azt a néhány termelőt, akik előremutató célokat tűztek ki, és azokat követik. Mindenütt vannak ilyenek. Ha Tokajról beszélünk, a nagyobb befektetők pincészetei megcsinálják a masszív bázist, és kellenek csúcsmárkák, amelyek a jövőben alakulnak ki, azok közreműködésével, akik túlélik a nehéz időket. Ez azok feladata, akik úgy gondolják, képesek a nehezebb utat járni. Nem azért, mert több pénzt hoz. Ha több pénzt hozna, a csúcsborászatokból több lenne, mint a tömegből. De fordítva van.

Kik ők?

Neveket is sorolhatnánk. A Pannon Bormíves Céh tagjai például jó helyen lennének ebben a borkommandóban.

A céh nem sok mindent csinált az elmúlt tíz évben.

Miből csinált volna?

Miből csinálhatna?

Abból, hogy mellé áll a kormány. Borvidéki pénzekből nem lehet dolgozni, azokat a forrásokat elköltik a tömegtermelésre. A Pannon Bormíves Céhhez azok a termelők tartoznak, akik benne vannak a köztudatban. Amit tenni tudnak: a maguk területén megalakítják a köröket, gócokat, szigeteket, és folyamatosan növelik ezek területét, míg végül lassan összeérnek. A minőséget kell kutatnunk, ezt kell életcéllá tennünk. Mindig van jobb minőség. Miután nem számíthatunk arra, hogy hirtelen sok pénzzel dobnak meg bennnünket, csak erre építhetünk, akár az eredményesség rovására is.

Most konkrét közösségi elképzelésekről beszélünk?

Nekünk magunknak sok tervünk van. Az elmúlt másfél évben megváltoztattuk programunkat, most formáljuk az újat. A közösségnek még nincsenek összehangolt tervei, nincs, aki megfogalmazza őket.

Kinek kellene?

Fotó: Barakonyi Szabolcs

A borászatokat semmiképpen sem helyes elmarasztalni. A kormány hibája, hogy nem segíti ezt a munkát, sőt azt a pénzt is befagyasztja, ami a borászatot illetné. Ami majdnem egyenlő a semmivel, de kisebb akciókra nyílt belőle lehetőség. A legtöbb bortermelő országnak fontos, hogy ekként tekintsenek rájuk, Új-Zélandtól Argentínán és Chilén át Spanyolországig. Ez Magyarországon nem érdekes. Pedig az adottságaink nagyon jók. Ehhez képest a II. világháború óta folyamatos a leépítés. A mai mezőgazdaság és ezen belül a borászat teljesítménye a békeévekhez képest negyedére esett vissza, miközben folyik ki a pénz valahova. Az egész gazdaságot rossz irányba lökdösik. Csoda, hogy egyáltalán vagyunk.

Az elmúlt húsz évben a magyar borászat hány év munkáját végezte el?

Ha fejlődésről beszélünk, csak a vezető borászatokra lehet gondolni, hiszen visszafejlődés is van. Az európai uniós csatlakozás óta harminc százalékkal csökkentek a szőlőterületek.

Ezt biztosan kell sajnálni? A megmaradt területek hány százalékán termelnek szőlőt a tényleg minőségi borokhoz?

Sokkalta nagyobb hányadán termelnének, ha néhány éve átmenetileg nem tették volna jövedéki termékké a bort. Emiatt az egyszerű parasztemberek jelentős része abbahagyta a munkát, mert nem tudta elvégezni az adminisztrációt. Másfelől húsz év alatt létrejöttek birtokok, amelyek nem lennének, ha nem lett volna az előző évszázadban többször rendszerváltás. Szepsy-birtok sem lenne. Olyan komoly területeken gazdálkodunk, amelyeket arisztokraták és pénzmágnások birtokoltak, ezek nem lettek volna számunkra elérhetőek. Le kellett valaminek épülnie, hogy valami más felépülhessen. Mindez azonban nem oldja meg az ország és a vidék problémáit.

Közben azért húsz évvel ezelőtt egy borászt sem ismertünk, tíz évvel ezelőtt ötvenet, most háromszázat.

Reméljük, még sokkal többet is fogunk. De most is előfodul, hogy jó éttermekben ötnél többről nem tudnak. Húsz évvel ezelőtt nem volt borkultúra. A kommunizmus idején, amikor a világban kialakult mindez, itt ellentétes irányú folyamatok zajlottak. Ahhoz képest valóban sokat léptünk előre. Olyan dolgot teremtettünk meg, ami előtte nem létezett. A háború előtt nem volt világpiac, nem volt globális borkultúra, nem oktatták a borértést, nem főztek a borokhoz. A fejlettebb országban sem. Ez egészen új történet, amiből mi kimaradtunk az elején. Felépült a világpiac, aminek nem voltunk a részesei. Próbálunk felkapaszkodni az utolsó szerelvényre, de cibálnak le bennünket. Nem hagyjuk magunkat.

Európában és a régióban hová tegyük a magyar bort?

A magyar bort nem lehet így megfogalmazni. A chileit meg lehet, mert megbízható és elérhető. Az európai és az újvilági borországokban sokkalta szűkebb sávban mozognak a borok, a minőségüket és az árukat tekintve is. Hogy milyen a magyar bor, azt már sokszor kérdezték, de nem tudtam rá válaszolni. A magyar bor sokszínű, gazdag, mégis viharvert kicsit. Vannak különleges borok, a borvidékeknek, az embereknek köszönhetően.

Óriási lehetőség és felelősség, hogy a magyar bort újraértelmezzük. Hogy feltehessük a kérdést, mit akarunk. Akár itt, Tokajban. Ez jó, szép és felemelő dolog. Csinálhatunk valamit, amit ilyen formában és így csak itt lehet. Másmilyen az egri, mint a villányi, másmilyen a tokaji, mint a sauternes-i. Jó ez a sokszínűség. A magyar bor egyre jobb és jobb, egészen a középkategóriáig folyamatosan javul a minősége. Akik túlélik a nehéz időket, egyre jobb borokat fognak készíteni. Egyszerűen azért, mert nem tehetnek mást.

Már másodszor került szóba a túlélés. Baj van?

Általában igen.

A válság miatt?

Elsősorban. Az ország lakosainak kisebb fizetőképessége, a vendéglők, éttermek problémái, az export visszaesése miatt. De a borászok nagy részét kemény fából faragták, megoldottak már nagyobb problémákat is. Sokkal többet voltunk lent, mint fent. Az, hogy vannak szakmai sikerek, nem azt jelenti, hogy anyagilag is jól állunk. Nagyon komolyan kell gazdálkodni. Nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy ne legyünk működőképesek.

A Szepsy-birtok nem kapott állami támogatást, nincsenek bankhitelei. Igaz, hogy nem tökéletes az infrastruktúránk, mert a pénzünk mindig elment a területekre, de legalább megvannak a termőhelyek, amelyek nélkül el sem lehet képzelni a továbblépést. Igazán nagy baj 2008-ban volt. Az export megmozdult azóta, a belföld is növekedett, elindultunk. Akkor is, ha a 2009-es évjárat nem tökéletes. Bármennyire nagy szárazban, az édes boros szüret megfeneklett.

Melyik a világ legjobb bora?

Nincs ilyen. Számomra a példa elsősorban Burgundia.

Tokaj?

Adottságait tekintve Tokaj az első. Elképesztő a talaj, mindent tud. Azért nem Tokajt mondtam, mert ziláltsága miatt nem lehet még az első.

A borvidék hatezer hektárjából hány hektáron szüretelnek jó szőlőt?

Nehéz megmondani. Mindenütt termék készül. Nem szabad azt mondani, hogy amit emberek fogyasztanak, az nem jó. Inkább azt mondanám, hol készül olyan bor, amely tudatosan próbálja kifejezni a természeti adottságokat és a méltó tradíciót. Ha ez a kérdés, az a válaszom, hogy a borvidék negyedén.

Mi kellene ahhoz, hogy több legyen? Miért nem lehet semmit sem csinálni a sűrítménnyel és a petpalackokkal?

Szegény országban élünk, szegény régióban. A kis pénzű embernek is kell a bor, a nagy pénzű országok pedig nem fogadtak bennünket tárt karokkal, nem mondták, hogy gyertek, csináljatok nekünk drága bort. Ezt végig kell verekedni, elkezdtük a küzdelmet, dolgozunk. Egy biztos, közösségi támogatás nélkül a folyamat lassú. De megint csak: a politikának meg kell értenie, hogy a jó Tokaj nélkül nem lehet a magyar borimázst és Magyarország-imázst teremteni. Akkor lesz több magyar bor, ha a tokajiak keresettek lesznek, és megéri rácsatlakozni a sodrásra. Ezt megcsinálták Toscanában vagy Piemontban. Megvoltak a konfliktusok ott is, de volt elég gazdasági erő, és szerencse is. Akkor tudtak a vörösborban gondolkodni, amikor azok pont felfelé indultak.

Az utóbbi években a fehérek is elindultak felfelé.

Hogy így van, annak örülünk. Az kell, hogy növeljük a borokat szerető emberek körét, itthon és a világban. Nem másoktól kell piacot elvenni, nem erre kell mennünk. De meg kell értetni mindenkivel, miért fontos, hogy ezek a gyönyörű vidékek életben maradjanak.

Ha ötszáz évig nem volt fontos a száraz fehérbor Tokajban, akkor miért gondoljuk, hogy mostantól igazán jónak kell lennie?

Eljött az ideje. Mások az idők, mások a szokások. A divatot nem mi alakítjuk. Az emberek századokon át megitták a szamorodni jellegű száraz borokat, amelyeket ma már nem lehet eladni. Ráadásul találtunk valamit, kicsit véletlenül, amire azt mondták sokan, hogy jó és különleges. A furmint előhozza a termőhely lényegét. Ez nagy dolog. Itthon gyorsan elfogadták a száraz furmintokat, és a külföldiek is azt mondták, a furmint, ha igényesen készítik el, komplexebb, mint a világfajták bármelyike. A Wall Street Journalban azt írták, a furmint bírja a chardonnay súlyát és struktúráját, a chenin blanc gyümölcseit, a pinot gris és a rajnai rizling savait és ásványosságát. A probléma az, hogy ezt a bort nehéz elkészíteni, és csak kis mennyiségben sikerülhet. De nem is az a cél, hogy minden bor csúcskategóriás legyen.

A hárslevelű nem ilyen?

De igen. A furmintnak mélyebbek az ízei, picit jobban használja ki a természeti adottságokat, de a hárslevelűt is egyre jobban szeretjük, mert megbízható az érése, palackban jól fejlődik, meghálálja a kis maradékcukrot, ami az évek többségében előfordul. Harminc százalékban hárslevelűnk van a birtokon.

Ezek után az aszú lesz a furmintkészítés mellékterméke?

Szó sincs róla. Korábban azt gondoltam, lesz egy borpiramis, amelyben a különböző kategóriák téglákat alkotnak. Megváltozott a véleményem. Három piramist építünk, a száraz borokét, az aszúkét, illetve a szamorodni és a késői szüret is követeli magának a helyet. Kell a jobban fogyasztható, könnyebben érthető, megfizethető édes bor is, de egyik kategóriában sem mondunk le a szupernagyságról. A száraz, a késői, az aszú, mind képes csúcsteljesítményre. Nem szabad mindent egy piramisba zsúfolnunk, amelynek a csúcsát a nagy aszúk foglalják el.

Nyilvánvaló, hogy a legdrágább eljárás a botritiszes technológia. Senki sem dolgozik nálunk drágábban a világon. Ragaszkodunk a teljes természetességhez, csak a tőkén válhat töménnyé a szőlő beltartalma, és ez a szemenként szedéssel kiegészítve elképesztő pénzekbe kerül. Kérdés, kell-e ezt csinálni, ha nem lehet megfizettetni a fogyasztóval. Meggyőződésem, hogy kell, de csökkenő mennyiségben, hogy egészséges gazdasági struktúra alakuljon ki. Az egész nem ér semmit, ha nem vagyunk képesek működtetni.

Divatja van ma a bornak Magyarországnak?

Az elmúlt néhány évben kedvező változásokat észleltünk. Az export csökkenését a belföld kiegyensúlyozta. A magyar jövedelmi viszonyokhoz képest drágák a borok, és mégis. Az emberek kezdik felismerni, hogy ez komoly érték. Ők tartják életben a magyar borászatot.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!