12℃ / 24
Budapest

Szeretik a magyar cégek a kezességvállalást

2010. január 26., kedd 11:03 |

Tavaly 1,4 milliárd forinttal nőtt a Start Tőkegarancia Zrt. szerződésállománya – közölte a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztési tőkéhez és európai uniós támogatáshoz jutását segítő állami cég. A bővülés 92 százalékát uniós támogatáshoz nyújtott pályázati kezességvállalások tették ki, miután egyre vállalkozás így teljesíti biztosítékadási kötelezettségét.

A Start Tőkegarancia Zrt. 3,104 milliárd forint értékű pályázati kezességre vonatkozó szerződésállománnyal zárta a 2009. évet. A társasághoz összesen 129 befogadható igénylés érkezett, melyek közül 53 esetben jött létre szerződés – közölte a cég.

Helytállónak bizonyult az év elején megfogalmazott várakozásunk, hogy a válság hatására egyre több EU-s támogatást elnyert vállalkozás bankgarancia helyett a fedezetet nem igénylő kezességvállalással fogja teljesíteni biztosítékadási kötelezettségét. Ugyanakkor az elért eredmények még előzetes várakozásainkat is jóval felülmúlták – összegezte Zoltán Csaba, a Start Tőkegarancia Zrt. vezérigazgatója -

Januártól az ügyfeleik számára kedvező változások léptek életbe: a felszámolásokban való érintettség megítélése módosul, olyan társaságok is igényelhetnek kezességvállalást, illetve garanciát, amelyek vezetői, vagy tulajdonosai voltak az előző öt évben felszámolás alá került vállalkozásoknak, amennyiben az érintettek együttes részesedése a felszámolt vállalkozásban nem haladta meg a 25 százalékot.

„Az elmúlt évben több jól működő vállalkozás igénylésének esetében okozott problémát a társaság vezetőinek és tulajdonosainak másik, felszámolás alá került társaságban meglévő töredék részesedése, belső szabályozásunk szerint a Start nem vállalhatott kezességet. Célunk, hogy minél több életképes vállalkozás működését megkönnyítsük, ezért változtattunk ezen a korláton” – fogalmaz a cég által kiadott közleményben a vezérigazgató.

2010-től módosult a Start befektetési tőkegarancia azon feltétele, hogy a garancia nem csak a tőkeemeléses befektetés pénzügyi megvalósítása előtt, hanem az azt követő 60 napon belül is igényelhető. Így a már ténylegesen létrejött befektetések esetében is lehetőség nyílik a befektető kockázatainak csökkentésére. Például a Jeremie-programban érintett befektetőknek is további két hónap áll rendelkezésére a ténylegesen megvalósult tőkeemelést követően, tájékoztatott a társaság.

Cégnév:

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

p o l i t i k a i   h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Törökország
    Törökország
    Az ezerarcú Török Riviérán - Alanya...
  • Japán
    Japán
    Szeretnék ötletet adni azoknak, akik nemcsak Tokyora kíváncsiak...
  • Portugália
    Portugália
    Az Azori szigetek bűvöletében...

Hirdetés